A gyűlölet nélküli ember

Valljuk be, kevesen vagyunk olyan fából faragva, mint Kövér László. Gyarlók vagyunk, néha elfut bennünket a rosszindulat, netán a gyűlölet, embertársainkat olyankor a pokolba kívánnánk, hogy vinné el őket a gyehenna, a Fidesz nevű népcsoportot pedig visszaküldenénk oda, ahonnan jött, csak azért, hogy önző módon mi egy kicsit jobban érezhessük magunkat. Ellenben itt van az Országgyűlés elnöke, aki a cseppet sem szélsőséges, sőt lényegében szél és határ nélküli Magyar Hírlapnak nyilatkozva odacsördített egyet Elie Wieselnek, amiért képes volt visszaküldeni magas magyar kitüntetését, ráadásul közben a világ demokráciáinak utat mutató Fidesz-kormányzatot is bírálattal merte illetni. Mint mondta, „ami pedig a Nobel-békedíj tulajdonosát illeti, vele ellentétben az én számat soha semmilyen népcsoport vonatkozásában nem hagyta el olyan mondat, hogy a lelkemben helyet kell hagyni a gyűlöletnek”.

Hogy ennek a Wieselnek a lelkében hol a gyűlöletre kijelölt hely, azt nem tudom, egyet viszont tudok, nevezetesen azt, hogy a holokauszt-túlélő Wiesel egész életműve arról szól: szálljunk szembe mindenféle gyűlölettel. Az elmúlt évtizedekben folyamatosan arról írt és beszélt, hogy a gyűlölet az emberi kapcsolatok megrontója. Emlékezni az emberi tragédiákra kötelesség, de a gyűlölet fennmaradása az egész emberiség veresége, egy interjúban pedig kifejezetten kitért arra, hogy saját megélt szenvedései ellenére képtelen a gyűlöletre. Az 1958-ban megjelent Éjszaka című könyvében ugyan lehet találni olyan mondatot, hogy az elhurcolt zsidó fiú meggyűlölte a magyar csendőröket, de a tehetetlen, halálra ítélt áldozat akár még gyűlölhet is.

Nem úgy, mint a Fidesz zászlóvivője, akinek ajkát soha nem hagyta el... lásd mint fent. Hát akkor lessük meg közelebbről azt az ajkat. És keressük elő a híres „köteles” beszédet, amely a 2002-es választási kampányban hangzott el, imigyen: „Szóval egy pillanatra fogadjuk el azt, hogy csak ennyire vagyunk képesek. Hogy egy képesség nélküli, alkalmatlan, tehetségtelen néppé lettünk az elmúlt néhány évtizedben. Csak én erre azt mondom, hölgyeim és uraim, hogy így viszont nem érdemes élni. Tehát hogyha így gondoljuk, akkor menjünk le a pincébe, keressünk egy jó erős kötelet meg egy viszonylag erős gerendát és szöget, és kössük föl magunkat. Csak én azt szeretném kérni azoktól, akik ezt próbálják önökkel elhitetni, évek óta ezt próbálják sulykolni az önök fejébe, hogy legalább járjanak elöl jó példával. És ha ők már mind végeztek, akkor meg mi mégiscsak gondolkodjunk el azon, hogy hátha nélkülük többre mennénk.” Magyarán: akasszák föl magukat. Ami nem gyűlölet, csak jó tanács.

Mint ahogy abban sincs semmi gyűlölet, amikor a gyűlölet nélküli ember a politikai ellenfelekről mint strigákról, vagyis az állattá változó, az emberek bensőjét emésztő boszorkányokról, honkupecekről és szellemi hajléktalanokról szónokolt. Egy míves gondossággal megfogalmazott mondatában pedig valódi felebaráti szeretettel így szólt: „Megkövetem az MSZP politikusait, akiknek a parlamentben azt mondtam, hazaárulók, ugyanis akkor pontatlanul fogalmaztam: valójában hazaáruló csak az lehet, akinek van hazája.”

Szép is lehet gyűlölet nélkül élni, és szerető szívvel befogadni a nép azon csoportjait, amelyek egyébként gyűlöletre nagyon is méltóak volnának, hiszen más a véleményük. „A mi részünkről csak a türelemnek és a megértésnek van helye, minden más csak a gyűlöletet szítaná” – jelentette ki a Magyar Hírlapnak Kövér. Mennyi rózsa fog még itt teremni...