A Grecsó-fivérek

2016. január 3., 14:47

Mellettünk címmel Grecsó Krisztián és Grecsó Zoltán „összművészeti” estje látható január 19-én a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházban. Az idősebb fivér a József Attila-díjas író, öccse pedig nemzetközileg elismert balett-táncos, koreográfus.

– A közös fellépések ötlete nem nekünk jutott eszünkbe – mondta a 168 Órának Grecsó Krisztián. – Négy évvel ezelőtt meghívtak minket a Margó Irodalmi Fesztivál Rokonok rendezvényére. Én felolvastam az írásaimból, Zoli táncokat rögtönzött a szövegekre. Olyan összhang volt köztünk és akkora sikerünk lett, hogy felvetődött: miért ne folytathatnánk? Így alakult ki a jelenlegi színpadi forma, amely színházibb, mint egy pódiumműsor, ugyanakkor jóval intimebb, mint egy teátrumi előadás.
Nincs két egyforma előadásuk. Minden alkalomra más-más zenész barátokat hívnak. Csak az elhangzó irodalmi részeket beszélik meg előre, a muzsika és a tánc a színpadon spontán születik meg.

A Grecsó fivérek falun születtek, első generációs értelmiségiként kerültek a fővárosba, és indultak el művészpályákon. Estjeiken a falusi gyermekkor anekdotáit is elmesélik a közönségnek. Január 19-én a készülő új regényéből, a Jelmezbálból olvas fel részleteket Krisztián, s a prózát a tánc nyelvére fordítja le Zoltán.

Az előadás az Orlai Produkciós Iroda támogatásával jött létre.