A gazdák végre rájöttek: megéri a befektetés
Az ország egyetlen jégeső-elhárító szolgálata szerint hosszú távon megérné, hogy a veszélyeztetett területeken gazdálkodók hozzájárulnának a rendszer fenntartásához.
Emberemlékezet óta nem pusztított olyan jégverés a Baranya megyei Véménden, mint szombaton este. Több száz hektárnyi területen semmisült meg a termés nyolcvan-kilencven százaléka. Pedig itt működik, és szombaton is használták, az ország egyetlen jégeső elhárító rendszere - írja a
hirado.hu. A szolgálat munkatársai már szombat reggel óta figyelték és nyomon követték a hétvégi vihart okozó hatalmas tölcsérszerű kékes fekete színű szupercellát, amely méltóságteljesen vonult át Pécs déli része fölött. A szakemberek azt is kiszámolták a vihar mikor ér a védett terület fölé.A NEFELA Dél-magyarországi Jégeső-elhárítási Egyesülés igazgatója, Huszár István a 180 percnek elmondta, a szupercella 12 kilométeres felhőtetővel, amelyben teniszlabda nagyságú jégszemek is voltak. A szakember nem titkolta, hogy tartottak a légköri képződménytől, éppen ezért időben megtették a szükséges lépéseket, működésbe hozva a teljes talajgenerátor hálózatot. Nagy mennyiségű ezüstjodid kristályt párologtatnak a levegőbe, amit a zivatarfelhők magukba szippantanak. A kémiai anyag haszna abban áll, hogy segítségével felgyorsul a jégképződés, vagyis jóval kisebb darabokká állnak össze a szemcsék a felhőben, a földre hullva pedig még olvadnak is, így nem okoznak akkora kárt.
Huszár István elmondta, a generátorok 8 óra 15 percen keresztül működtek, és nagyon sok mesterséges jégmagot juttattak be a felhőzetbe, amivel kisebb jégszemeket tudtak létrehozni, de még ezek is akkorák voltak, hogy jelentős kért okoztak. „Ha azt nézzük, hogy felezni és harmadolni lehet a jégszemek méretét, akkor el lehet képzelni, mekkora jégeső esett volna, hogy ha a jégeső-elhárítás nem avatkozik be” – mondta a szakember. A NEFELA igazgatója hozzátette, teljes mértékben nem lehet megszüntetni a jégveréseket, de nem mindegy, hogy tojás nagyságú vagy mogyoró nagyságú jegek hullanak az égből.
Az egyik kárvallott település, a baranyai Véménd polgármestere, Váradi János elmondta, a vihar a falu határában több száz hektár mezőgazdasági területet sújtott. „Ez most egy nagyon nagy tanulólecke, hogy ilyen előfordulhat” – tette hozzá az önkormányzati vezető.
A jégeső-elhárítási egyesülés igazgatója szerint egy ilyen nagyobb jégverés felhívja a termelők figyelmét, hogy szükség van kárcsökkentő rendszerre, amelyből egyetlen van az országban, a Dél-Dunántúlon. A szolgálatnak már többen telefonáltak a vihar óta, hogy csatlakoznának az egyesüléshez, és támogatni szeretnék a jégeső-elhárítást, hiszen látják, hogy nagyon fontos a kármegelőzés. „Hosszú távon biztonságot jelentene, hogy a védett területen lévő mezőgazdasági termelők egységesen járulnának hozzá a rendszer fenntartásához” – mondta a 180 percben Huszár István, a NEFELA Dél-magyarországi Jégeső-elhárítási Egyesülés igazgatója.