A Fidesz megvillantotta csodafegyverét Tiszagyulaházán

Egy régi ismerős került elő.

2021. november 27., 06:58

Szerző:

„Örömteli hangulatban” osztott szét néhány zsák krumplit Tiszagyulaházán Tiba István, a térség fideszes országgyűlési képviselője és Mikó Zoltán polgármester – szúrta ki a képviselő bejegyzését a Debreceninap.

A zsák krumplikat viszont nem „csak úgy” adogatták a helyi lakosoknak, hanem egyfajta barter részeként: ugyanis a falu közmunkásai által termelt virágot cserélték be burgonyára. Tiba bejegyzésében megemlíti, hogy a virágokat településfejlesztésre és a lakosság – burgonya, savanyú káposzta, vöröshagyma, száraztészta, pirospaprika – ellátására is becserélik. „Mindenki szívesen fogadja, ha az önkormányzat, még ha szerény mértékben is, de nem feledkezik el a településen élőkről” – írta.

A bejegyzés Hadházy Ákoshoz is eljutott, aki nem igazán értékelte a „szerény gesztust”. A független országgyűlési képviselő szerint az adományozás csak egy kampányfogás volt, amit nem is saját, hanem a helyiek pénzén vásárolt.

(Kiemelt kép:Tiba István fideszes országgyűlési képviselő beszédet mond az állattartó telepek korszerűsítésére kiírt pályázat támogatói okiratainak átadásán Hajdúnánáson 2021. május 7-én. fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.