A Fekete-sereg
A magyar értelmiség egyik hangadó, véleményformáló része: tudósok, művészek, irodalmárok – bár látják a veszélyt, amely országunkat fenyegeti a kormány felelőtlen „szabadságharca” és Európától elforduló, félázsiai politikája miatt – bezárkóznak elefántcsonttornyukba (tisztelet a kevés kivételnek). Ennek a rétegnek szűkebb csoportja, a miniszterelnök holdudvara évről évre áhítattal hallgatja vezérének hangzatos, de üres szólamait; elragadtatva issza Orbán szónoki bravúrjait a különféle politikai szeánszokon. Ezek a szakterületükön tekintélyes emberek lelkesülten tapsolnak, arcukat, nevüket, személyiségüket adva az orbáni igehirdetéshez.
A jogállam máig is tartó folyamatos lebontása sem késztette közös föllépésre ezt a mereven konzervatív réteget. Hallgatnak a szakmai testületek, kamarák is. Sólyom Lászlónak a fülkehatalmat keményen bíráló nyilatkozatai sem mozgatták meg az értelmiség lelkiismeretét.
Az ország minden települését érintő szégyenletes folyamatnak vagyunk tanúi. Mint hulladékot dobnak félre elődeink által teremtett kulturális értékeket. Jelentős személyiségekre emlékeztető terek és utcák nevei tűnnek el a süllyesztőben; műemlékeket hagynak pusztulni, szobrokat döntögető verseny folyik; korszakokat és személyiségeket iktatnak ki a magyar történelemből, jelentős írókat, művészeket száműznek a tankönyvekből, helyettük középszerűeket állítanak példaképnek ifjúságunk elé. És ez a tudomány, a művészet kiválóságainak asszisztálása mellett történik. Nincs mentség. Már nem hivatkozhatnak a kommunista vagy a keleti veszélyre. Annál is kevésbé, mert Oroszország és Kína váratlanul szerfölött vonzó lett kormányunk számára.
A folyamat betetőzéseként, mintegy megkoronázva ezt a kultúrapusztító ámokfutást, létrehozták a Magyar Művészeti Akadémiát, élére egy 80 esztendős militáns személyt állítottak, aki a saját zárt gondolatvilágát „nemzeti töltelékkel” dúsította, azon kívül minden mást hiteltelennek és nemzetietlennek tart. Fekete György ernyője alá gyűjtötte a többségükben konzervatív jobboldali személyiségeket, köztük nyugdíjaskorúakat, akik állami apanázst kapnak cserébe a lojalitásukért. Érthető, ha nem volt annyi merszük, hogy leváltsák a korlátlan hatalmú elnököt...
Ennek a „Fekete-seregnek” az aktivistái egy tál lencséért foltot ejtettek tisztességükön.
Demokratikus jövőnket féltő, tettre kész értelmiség! Hol késel?!
Zágon Ernő
E-mail