A Fehér Ház üzent
"Ki a fasz az a Thomas Melia? Minek kell naponta adnunk a szarnak egy pofont?" Deutsch Tamás Európai parlamenti képviselő viccesnek szánt internetes bejegyzése óta már egy ország tudja, hogy kicsoda Thomas Melia, aki attól tart, hogy Magyarország egypárti vezetése a kétharmadot hatalma megszilárdítására használhatja, megbéníthatja a jövő demokratikus kormányait. A helyettes államtitkárról kiderült, hogy Magyarország kiváló ismerője, akinek a Fidesz sokat köszönhet. Ami a bejegyzés második felét illeti – tényleg vannak szinte napi rendszerességű pofonok. Június utolsó napján Hillary Clinton külügyminiszter Budapesten a sajtószabadságért, az igazságszolgáltatás függetlenségéért aggódott, majd Benjamin Cardin szenátor, az amerikai Helsinki Bizottság társelnöke beszélt egyebek mellett a túlhangsúlyozott etnikai identitás veszélyeiről. Őt követte Melia, majd a napokban a Magyar Nemzetben közölt aggódó cikket Eleni Tsakopoulos Kounalakis nagykövet asszony. Charles Gatitól, a Johns Hopkins Egyetem professzorától, az amerikai külügyminisztérium volt főtanácsosától BARÁT JÓZSEF kért interjút.
– Az amerikai közélet mennyire érzékeny az útszéliségre? Komolyabb sérelem volt-e a washingtoni hivatalosság számára az EP-képviselő bejegyzése, mint Szijjártó miniszterelnöki szóvivő vagy Kovács államtitkár élesen elutasító reakciója?
– Magyarország ügyei Washingtonban csak szűk kört foglalkoztatnak: elsősorban a térséggel és azon belül Magyarországgal foglalkozó tisztviselőket és elemzőket. Ebben a körben Deutsch bejegyzése minimális figyelmet kapott, őt nem tartják beszámíthatónak, kifejezéseit legfeljebb önjellemzésként értékelik. Megjegyzem, múlt csütörtökön, augusztus 4-én Meliát igen jó hangulatban találtam. Sokkal figyelemre méltóbb Szijjártó Péter példátlanul tudatlan, erőszakos és beképzelt nyilatkozata, hiszen róla szóvivőként azt feltételezhetjük, hogy Orbán Viktor miniszterelnök nevében beszél.
– Mindenesetre Kovács Zoltán államtitkár azt mondta: az Egyesült Államok helyettes külügyi államtitkárának nyilatkozata felületes információkra és rosszindulatú torzításokra épít.
– Kovács mindig ezt ismétli, ezért kapja a fizetését. Kár, mert tanult, értelmes ember. Valamilyen egyetem majd csak ad neki állást az Orbán-kurzus után. A lényeg, hogy mindaz, amit Thomas Melia a bizottság előtt elmondott – mint azt külön is megerősítette –, az amerikai kormány hivatalos álláspontja. Felhívom a figyelmet arra is, hogy ugyanazok az aggodalmak egyre erőteljesebben, egyre nyíltabban, egyre keményebb formában ismétlődnek. Február 9-én éppen nálunk, a Johns Hopkins Egyetemen az európai ügyekért felelős akkori helyettes államtitkár, Pamela Quadrun tartott egy finomra hangolt előadást egy olyan esten, amelynek a témája Magyarország volt. Ő az emberi jogok, a fékek és ellensúlyok fontosságáról beszélt. Ki sem ejtette az ország nevét, de alighanem azt feltételezte, hogy akinek van rá füle, az üzenetet meghallja Budapesten is.
– Kitalálom: hiába várta.
– Hiába, így hát a külügyminiszter sokkal erőteljesebben és nyíltabban szólt hasonló dolgokról, amikor Magyarországra ment. Feltételezhetjük, hogy Orbán Viktornak részletesen kifejtette négyszemközt, amit a nyilvánosság előtt mondott a sajtó szabadságával, az igazságszolgáltatás függetlenségével és a kormányzati átláthatósággal kapcsolatos aggodalmairól.
– Nem emlékszem arra, hogy a rendszerváltás óta Budapest bármikor is kapott volna annyi kritikát Washingtontól, mint most.
– Abba, hogy egy kormány milyen gazdaságpolitikát folytat, Amerika soha nem fog beleszólni. Szót emel viszont a demokráciáért és az emberi jogokért. A mostanihoz hasonló ellenérzéseket legfeljebb Csurka Isván állásfoglalásai váltottak ki a rendszerváltás után. 1992 körül és 2001 őszén részben miatta volt egy-egy tiltakozás a Fehér Házból. Később viszont az előző nagykövet asszony nyaggatta Gyurcsány Ferencet oroszenergia-ügyben, gyakran alig voltak beszélő viszonyban. Hazug feltételezés tehát, hogy az amerikai kormány az úgynevezett baloldalt támogatná.
– Volt-e egy meghatározott döntés vagy esemény, amely Washingtonban kiverte a biztosítékot?
– Ezzel kapcsolatban nincs tényekre alapozott kormányzati információm, de az a sejtésem, hogy a Clinton külügyminiszter asszony budapesti látogatását követő hivatalos értékelés során az illetékesek feltették maguknak a kérdést: meghallotta-e a magyar kormány az üzenetet? Feltételezésem szerint az utat kénytelenek voltak sikertelennek nyilvánítani. Ezért szólalt meg előbb Cardin szenátor, az amerikai Helsinki Bizottság társelnöke, majd Melia helyettes államtitkár, és most a nagykövet is. Én különösen fontos lépésnek tartom a nagykövet asszony cikkét a Magyar Nemzetben. Eddig volt bizonyos természetes hangsúlybeli különbség Washington és a budapesti nagykövetség között. Érthető: akik ott vannak, kapcsolatokat akarnak tartani a kormánnyal. Most azonban a nagykövet asszony is hangot váltott: szót emelt a média és az igazságszolgáltatás függetlensége, valamint a szabad és igazságos választások érdekében. Remélem, a jövőben sem táncol vissza.
– Nyilván olvasta Orbán Viktor tusványosi beszédét, amelyben a miniszterelnök a Nyugat összeomlását vizionálta, elmondta, hogy Magyarország minden más európai országot megelőzve adott helyes válaszokat a válságra. Ez tudatos távolodás a nyugati értékrendtől, vagy csak saját közönségének magyarázza így a várható megszorításokat?
– Én már régen feladtam, hogy megpróbáljam megfejteni, mit hisz el Orbán Viktor abból, amit mond. Ez talán úgy működik, hogy egy-egy tételt előbb csak politikai célokból fejteget, ám aztán megtetszik neki, és maga is elhiszi. Alighanem így volt ez március 15-én Brüsszel és Bécs, illetve Moszkva egybemosásával is. Akkor éppen Magyarországon voltam, és nem akartam hinni a fülemnek. Nagyon furcsa volt ezt hallani valakitől, aki Oxfordban is tanult, aki többször járt Amerikában, amiről egyébként számos nagyon pozitív személyes emléket őrzök.
– Volt, hogy éppen Amerikában méltatta az ön műveit, és tanítómesterének nevezte.
– Ez így igaz. Vannak jó és rossz tanítványok. Ő valaha a legjobbak közé tartozott. Mindenesetre a Nyugat alkonyáról értekezni egyáltalán nem eredeti dolog. Ennek már a 19. század közepén nagy irodalma volt. Ami persze ma is belepasszolhat bizonyos nacionalista gondolkodásmódba, csak éppen nem állja ki a kritikai gondolkodás próbáját. Ám ha Orbánnak nem tetszik a nyugati civilizáció, tessék: lépjen ki az Európai Unióból és a NATO-ból. A Fidesz már úgyis aláírt egy szövetségi szerződést azzal a Kínai Kommunista Párttal, amely legalább húszmillió ember haláláért felelős. Mao még mindig a bálványuk.
– Tanár úr, kérem, ne adjon ötleteket! Még megfogadnák.
– Ha Orbán ilyen messzire menne, akkor három év múlva biztosan elveszítené a választást. Attól tartok, hogy nagyon is elképzelhető: rosszabbnak kell lennie a helyzetnek, mielőtt jobb lesz.
– Mit gondol, tulajdonképpen mi lehet a következménye annak, ha a kormány továbbra sem hallgat a kritikára? A törzsközönségnek alighanem tetszik a mostani hangnem.
– A vízválasztó a választójogi törvény lesz. Amennyiben tényleg a végletekig megnehezítené, hogy egy ellenzéki koalíció hatalomra kerüljön, akkor kemény ellenlépésekre kerülhet sor. Természetesen elképzelhetőek diplomáciai lépések, például a nagykövet hazarendelése, vagy egyetértő külképviseleti vezetők frontális fellépése, ám számomra nyilvánvaló, hogy az Orbán-kormány valójában csak a gazdasági szankciók nyelvéből ért. Senkinek se legyen illúziója: a befektetők figyelmét nem kerüli el, ha az Egyesült Államok kormánya egy nap kinyilvánítja, hogy Magyarországot már nem tartja stabil demokráciának.
