A civilek cáfolják a II. kerületi polgármester állításait
Fényképekkel alátámasztott részletes válaszukban cáfolják a civil szervezetek Láng Zsoltnak, a főváros második kerületi polgármesterének kifogásait, amelyekkel megakadályozni igyekszik a Budai fonódó villamoshálózat megvalósítását - írta közleményében a Levegő Munkacsoport.
A beruházás több tízezer budapesti közlekedését, életminőségét javítaná, és komoly idegenforgalmi előnyökkel is járna. A polgármester állításával ellentétben a tervezők számtalan alkalommal bizonyították már, hogy a projekt az Árpád fejedelem útján semmiféle torlódást nem okoz. A Duna-part Világörökség voltával és az útvonal élhetetlenné válásával kapcsolatos felvetései szintén nem állják meg a helyüket.
A Duna-part jelenlegi nehéz megközelíthetőségét nem a belvárosi rakpartok túlnyomó többségén ma is meglévő villamosok, hanem az alsó rakpartokon futó gyorsforgalmi út okozza. A villamosok egyébként részét képezik a rakpart Világörökségi mivoltának, és éppen ezek, illetve a menet közben az utasok elé táruló kilátás az, ami kiemelten vonzza a turistákat.
A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület, a Budapesti Városvédő Egyesület, a Levegő Munkacsoport, a Magyar Közlekedési Klub és a Greenpeace Magyarország közös levele
ittolvasható.