A cigánytábor nem az égbe megy - Attól szép a nemzet, hogy sokszínű

Nem tudom, mi történt. Állítólag délután 3-kor még beszélt valakivel telefonon, azután hazament. Ám sosem ért haza, az egyik önkormányzati épületben találták meg másnap hajnalban. Nem hagyott levelet. És mindez egy ünnepség előtt történt. A hűtőházat avatták volna, amit évek óta tervezett, számtalan hivatallal és politikussal kellett harcolni, mert a mostani kurzus nem nagyon szerette. És végre, többhetes csúszás után a berendezés is megérkezett Olaszországból.

Persze, a cserdi csodából nyomok maradnak majd, többek között a felújított, fürdőszobás házak, és az előttük parkoló autók. A pécsi, szentlőrinci üzemekben, a vasútnál és a helesfai Boróka öregotthonban dolgozó cigány emberek sem mondanak fel holnap, s a szakiskolákban, gimnáziumokban jóra, jelesre vizsgázó gyerekek sem a putriban végzik már. Ám a falu már sosem lesz az, ami volt, a polgármestere, a kapitánya nélkül sodródik majd egy ellenséges világban. Nem lesz, aki új és új tacepaókat ragaszt ki a falra, és az utcán megállítja a gyerekeket, hogy kikérdezze őket, hanyasra feleltek, és hétvégéken nem beszélget a szüleikkel az élet nagy dolgairól.

Bogdán Laci zseni volt. Iskolát teremtett, csak a tanítványok nem jöttek, pedig ő kirángathatta volna a több évszázados nyomorból a magyar cigányságot. Cserdin csodát tett. Kiborogatta a kukákat, és elmondta, hogy nem csokit kell venni és cigit, hanem a gyerekeket kell jól lakatni, felruházni és iskolába küldeni. Amikor polgármester lett, évente 170 betörés volt a faluban, az utóbbi időben már egy fürt szőlő sem tűnt el. Természetesen több országos cigányvezető ráfogta, hogy csak a média sztárolja, holott ők maguk évtizedek óta nem jutottak előre egy tapodtat sem.

Lasipe vagyis Jóság lett a Cserdiben előállított termékek márkaneve, s nem volt ember a környéken, aki beleköthetett volna, hiszen amióta Bogdán Laci polgármester lett, és paradicsomot, paprikát, hagymát, krumplit, gombát termesztett a faluban, vitt belőle másoknak is, szegény falvaknak és szegény családoknak. Legutóbb azt mesélte, hogy 15 tonna hagymát és krumplit juttattak el 2200 családnak, a szigetvári kórháznak és a szentlőrinci gyermekotthonnak, s Kaposvárra és Újpestre is küldtek. És persze dicsekedett, hogy az utóbbi hónapokban 13 pár vásárolt ingatlant, mert jönnek a gyerekek, és már készül a bölcsőde terve.

Évek óta jártam le Cserdibe, számtalan jegyzetet, riportot írtam, és bár csak egyszer adtam címnek azt, hogy

a „Cserdi csoda”, mindvégig annak tartottam, egyetlen ember művének, aki viszont nagyon is halandó volt.

Miközben balról és jobbról is támadták, két súlyos betegséggel küzdött, s az állandó stressz csak ráadás volt. Két hete a telefonhívására vártam, hogy mikor lesz az új üzem avatója, s most itt a hír: bevégeztetett. Pedig

iszonyú erős volt, a fél országgal szemben harcolt, és eddig nem tudták legyőzni.

2013 augusztusában jártam először Cserdin. Akkor jelent meg a sajtóban Bogdán akciója, a „köcsögmentesítési börtöntúra”, amelyet aztán több is követett. Megmutatta öregnek, fiatalnak, hogy mi vár rájuk, ha börtönbe kerülnek, elmondta nekik, hogy éveken keresztül a nap huszonnégy óráját egy cellában kell majd eltölteniük. A TV2 Tények című műsorában megszólaltatott szakértők szerint már az elnevezés is sértő volt, helyből két kisebbséget sértett meg a polgármester, és az üres cellák amúgy sem túl ijesztők. Akkor hívtam fel telefonon.

Először elutasító volt, talán unta már a köcsögmentesítési bulvárhíreket, de meggyőztem, hogy engem más is érdekel. Amikor néhány nap múlva megérkeztünk a fotóssal, hidegtállal várt, házi kolbász, tepertő, paprika, paradicsom volt az asztalon, és miközben falatoztunk, körülnéztem a szobában, amelyhez foghatót még sosem láttam, pedig jártam már néhány tanácselnök, polgármester irodájában. Tacepaók, fotók, cigányrelikviák hevertek szanaszét, a falon egy fekete-fehér országtérkép azzal a felirattal, hogy „Magyarország nem fekete vagy fehér! Attól szép a nemzet, hogy sokszínű”. Az egyik sarokban, a falhoz támasztva egy nagybőgőt is láttam. Ám Bogdán közölte, hogy ő szintén nem zenész. „Van nekünk Szakcsink, Baloghunk, Snétbergerünk, nem kell mindenkinek zenésznek lennie…”

Fotó: Fotó: MTI/Balogh zoltán

Én is mondtam néhány cigány zenészt, s felemlegettem az egyik kedvenc filmemet, a Találkoztam boldog cigányokkal is című jugoszláv remeket, a kiátkozott „cigánybűnözés” kifejezéssel sem volt baja, épp az adta a börtöntúra ötletét. „Minél csóróbb valaki, annál kevesebb veszítenivalója van és még le is nézik, nem veszik emberszámba. Ugyan mi tartaná vissza a lopástól, majd a rablástól?”

„Naponta kétszer jut eszembe, hogy cigány vagyok, de legalább százszor emlékeztetnek rá.”

Bogdán sem szeretett cigány lenni, azt mondta, nem volt egy élmény. Tizenegy éves koráig még azt is letagadta, hogy beszél cigányul. Pedig az apja dolgozott rendesen, a bánya egy kis lakást is adott Pécsett. Az első cipőjét mégis csak 13 évesen kapta meg. „A színére is emlékszem, barna volt, és hernyótalpú, mint most a Panama Jack cipők. Egyébként meg tehetségtelen gyerek voltam, nem tudtam zenélni, rajzolni sem eléggé, így korán beálltam katonának.”

Ahogy leszerelt, dolgozni kezdett, minden munkát elvállalt, s nagy nehezen bejutott egy multihoz, takaríthatta az udvart, szedhette a csikket. „Négy napig próbáltam bejutni a gyárkapun, mert egy öltönyös cigány ember volt a portás, s mindig elküldött. A cigányok sokszor rasszisták, így kivártam a szabadnapját, s akkor bejutottam. Egyszer beteg volt egy csomagoló, akkor behívtak az üzembe. S aztán mentem előre, csoportvezető, részlegvezető, majd termelési vezető lettem…” A történetnek mégsem happy end a vége, mert amikor az egyik beszállítónak Cserdiben talált raktárt, hogy a falunak is legyen bevétele, őt is átverték és meghurcolták. El is ítélték, amit azóta többször felemlegettek az ellenségei és több újság is, de az eredeti történetre senki sem volt kíváncsi.

Viszont 2002-ben megválasztották alpolgármesternek, s négy évvel később 99,8 százalékkal már őt hozták be Cserdi első emberének. Jött az emberformálás. Oltogatta, provokálta őket, kinyitotta a szemüket, hogy nem kell öt-hat gyerek, mert ott ragadnak a szegénységben. Számolni tanította őket, beosztani a pénzt, és persze beültette az öregasszonyokat is az iskolapadba. „Megtanultak írni, olvasni, de fontosabb volt, hogy megmutattuk, hogyan kell bemenni egy irodába, hogy köszönni kell először. Tudtam, hogy nem lehetek irodai ember, mindig velük voltam, és elhitettem velük, hogy ők is jók valamire. Ha ugyanis sokat mondják egy cigánynak, hogy hülye, meg tolvaj, akkor el is hiszi.”

Aztán vett egy kis erdőt, kitermelte a fákat az emberekkel, és annak az árából vettek vetőmagot, s ültették a krumplit, hagymát. 1300 hektár földet kapáltak, a lustábbja csak 15 ezret keresett, de volt család, amely 500 ezret kapott. „Megtanultak felkelni hajnalban, és aki késett két percet, s így nem tisztelte a többieket, annak megvolt a büntetése, a Micimackóból kellett felolvasnia.”

A falu is kezdett jobban kinézni, kerítéseket építettek, meg a házak többségének kijavították, lefestették a homlokzatát. És egyre több embert sikerült rábeszélnie, hogy építsenek fürdőszobát. Igaz, ő vitte a kőművest és a burkolót, s ha nem volt elég pénze a házigazdának anyagra, abba is besegített az önkormányzat. „Ha volt egy kis pénzük, akkor kajára költötték, én meg addig mondtam nekik, hogy bennünket, cigányokat büdösnek tartanak, míg belátták, kell a fürdőszoba is…”

Fotó: Balogh Zoltán

Cserdiben hajdan 121 közmunkás volt, legutóbb már csak tizenhárom. A többiek mind elhelyezkedtek Pécs környékén cipőgyárban, ablaküzemben, tejüzemben, mások meg a vasútnál. „A legbüszkébb arra vagyok, hogy a helesfai Boróka öregotthonban húsz emberünk dolgozik, s közülük kilencen már betegápolók, megszerezték a szakmunkás-igazolványt. Pedig először egyikük sem akart menni, féltek, hogy nem tudják megcsinálni, és lehordják őket. Nem volt bennük bátorság, azt hitték, nem érnek semmit, nem kellenek senkinek. Ma a közmunkásoknak járó 53 ezer forint háromszorosát is megkapják, a Boróka otthonból például 180 ezret visznek haza a betegápolók.”

Emlékszem, hogy Marikával – aki mindenes volt a polgármester mellett –viszont nem boldogult. Ő is kereshetett volna jóval többet, megvolt a helye egy sajtüzemben, de nem akart menni. „Azt mondta, én nem főnök vagyok, hanem a barátjuk. Győzködtem, de maradni akart, a pénz sem izgatta.”

Cserdi messze van, Pécsen, sőt még Szentlőrincen is túl. Szóval még az is megesett, hogy a polgármester felvett egy kurvát a közmunkásokhoz. A füvet ő is le tudta vágni. „Pincét vett a faluban, mert el akart jönni Pécsről, hogy elhagyja a futtatóját. Mi befogadtuk. Persze, néha kíváncsiskodom, megkérdezem, hogy megy az ipar. Már volt is egy kis összezördülés, rászólt a csoportvezető, mert megpróbálta kihúzni magát a munkából. Azt itt nem lehet. Kerülgetheti a férfiakat, de csak ha már lenyírta a füvet.”

Régen majd minden meghívásnak eleget tett, még költségtérítést sem fogadott el, fontosabb volt az üzenet.

Az utóbbi két évben már nem nagyon szerepelt. Ha többen mégis ellátogattak Cserdibe, elmondta a magáét, de már nem voltak illúziói. „Unom már a szelfizést, az országban van vagy háromtucatnyi cigány polgármester, ha eljönnek, bármit elmondok, megmutatok, s aztán az ő dolguk, mit kezdenek vele. Sok embernek szálka lettem a szemében, pedig nem lehet besorolni sem a jobb-, sem a baloldalra. Mit tehetnék? Nem mondhatom azt a pécsi vagy budapesti egyetemeken, Kalocsán, Kiskunmajsán, és ahova még hívnak, hogy rendben mennek a dolgaink. Ha viszont ellentmondasz az aktuálpolitikának, rögtön rád sütik, hogy ellenzéki vagy. Ugyan mi változott? Bezárták a dögkutat és megnyitott a Tesco. Elhittük, hogy itt társadalmi felzárkóztatás lesz. Nem vagyok senkinek a csicskája, Cserdi is a maga erejéből boldogul. Persze, jó lettem volna díszcigánynak, de az meg főleg nem akartam lenni. Inkább azt mondom, hogy van három általánosom, ötöt meg vettem hozzá. Ugyanakkor az ismertségnek haszna is van, több multinál helyeztem már el embereket.”

A roma holokauszt Bogdán László polgármester tervei alapján készült, 2010-ben felavatott emlékművének részlete, Cserdiben, a Fő úton.

Próbált összefogni a környező falvak polgármestereivel, egyszer meg is hívta őket, és kilencen el is mentek. Háromórás konzultáció lett belőle. „Felvetettem, hogy beszéljünk a mélyszegénységről, mert még sosem mozdultunk egységesen. Sokan elintézik azzal, hogy »ők a hibásak«. Márpedig amelyik falu nem áll bele, az elveszti a talajt. Néma csönd volt, aztán önfényezés. Úgy mentek el, hogy gondolkoznak. Ettünk cigánylecsót is, az ízlett nekik. Mondtam, hogy majd összeírok néhány dolgot, többek között, hogy esélyt, bizalmat kell adni a szegénynek, a cigánynak is.”

Sok politikus megfordult Cserdiben. Gyurcsány Ferencék eltöltöttek ott egy napot. A kormánypártiak ezért haragudtak a legjobban. Tanúja voltam, amikor egy megyei potentát finoman közölte, miközben jóízűen ette a cigánylecsót, hogy ezt nem kéne. Gyurcsány most gyászában azt mondta, mérges, mert nem vette észre, hogy ennyire bajban van. Márki-Zay Péter, a hódmezővásárhelyi polgármester is járt Cserdiben, Karácsony Gergely is kapott Bogdántól egy fotót a falu legidősebb polgáráról, egy idős cigány asszonyról, hogy emlékeztesse, a cigányok ritkán érnek meg ilyen szép kort, és rövid életük alatt rengeteg terhet cipelnek. Alföldi Róbert szerint „Laci olyan volt, mint egy keleti guru és egy keresztény angyal, egy tűzpallossal álló térítő és egy hatalmas családot szeretettel néző és óvó apa keveréke”. És mások is üzentek még, vagy csak magukban gyászolnak. Egyikük sem Fidesz-közeli. Pedig Cserdi a nagypolitikában is adu lehetett volna, végre egy működő modell, hogy a cigányok maguk is képesek építkezni.

Két éve egyszer már megijesztette a falu lakóit, amikor mentő vitte Pécsre, mert megállt a szíve. Az egész falu bement utána, buszt béreltek, hiszen tudták, hogy Bogdán Laci viszi magával a falut is, bárhova megy, és

nem biztos, hogy a vége olyan szép menet lesz, mint a mesében vagy a moziban, ahol a cigánytábor az égbe ment.