A bizonytalanság büdzséje

- A Költségvetési Tanács megállapította: a kormány az ideiglenes intézkedésekre, különadókra építő büdzsével kockázatos helyzetet teremt 2013-tól, amikor az átmeneti bevételi források megszűnnek. Vagyis: a büdzsé a bizonytalanság költségvetése.

– Kétségtelen: ha a különadók összegét a kormány nem a 2013 utáni felkészülésre, az állami kiadások csökkentésére fordítja, három év múlva súlyos problémák adódhatnak. De minden azon múlik: sikerül-e koherens gazdaságpolitikát kialakítani a rendkívüli intézkedések mellett. Mondok egy példát: 2002-ben a kormány ötven százalékkal emelte a közszféra béreit, abban bízva, hogy ez a lépés a gazdaságot is támogathatja. Az elemzők hallgattak, mondván, várjuk meg, mi sül ki ebből. Az efféle egyszeri pénzpumpálás még akár jót is tehet a gazdaságnak, de csakis helyes gazdaságpolitikával ötvözve. Viszont az akkori politikai vezetés sokat hibázott, racionalizálás helyett felduzzasztotta a közszférát. Azt gondolom: meg kellene adnunk az esélyt a jelenlegi kormánynak is, hátha megfelelő gazdaságpolitikával ellensúlyozza a kockázatos költségvetését.

- Mindenesetre lesz mit ellensúlyozniuk. Számos közgazdász úgy véli: a magánnyugdíjpénztárak befagyasztása hosszú távon szintén a költségvetés egyensúlyvesztéséhez vezet, mivel ezt az összeget – a tervek szerint – el is költené a kormány. Másfelől: csak becsülni lehet a tényleges bevételeket, mert nem tudni, hányan „igazolnak át” az állami nyugdíjrendszerbe.

– Attól tartok, a mostani kormány is a „lássuk meg, mi lesz” alapon áll. A különadókkal, a magán-nyugdíjpénztári utalások befagyasztásával, azzal, hogy az állami rendszerbe visszalépők megtakarításait a költségvetésbe vonják – a kabinet mintegy ezermilliárd forinttal élénkíti a gazdaságot 2011-ben. De ez vajon elegendő-e a gazdaság beindításához? És az átmeneti intézkedésekből nyert összegnek mekkora hányadát fordítják az államadósság csökkentésére? Szerintem utóbbi a legfontosabb kérdés.

- Amennyiben?

– A múltbéli nyugdíjpénztári megtakarításokat nem szabad folyó kiadásokra fordítani. Vagy ha átmenetileg így történik is, mindenképpen vissza kell pótolni. Tudtommal erre nincs konkrét terv. Attól viszont kevésbé tartok, hogy a bevételi oldalon azért keletkezne hiány, mert a lakosság nem akar átváltani az állami nyugdíjrendszerbe. Igencsak intenzív kampányt folytat a Fidesz a magánnyugdíjpénztárak ellen.

- Oszkó Péter volt pénzügyminiszter állítja: rossz kommunikáció az átlépésről győzködni az embereket, amikor a válság egyértelmű tanulsága, hogy a megtakarítás az előrelátó megoldás.

– Ezt kicsit másképp látom. A világgazdasági válság azt mutatta, mennyire kockázatos a tőkepiacra bízni egy élet megtakarítását. Pillanatok alatt lenullázódhat. S noha tudjuk, hogy a válságok – természetükből adódóan – előbb-utóbb véget érnek, nem lehet kiszámítani, mekkora veszteséggel zárulnak. Ebből a szempontból a 2008-as válság még viszonylag enyhe volt: az államok óriási pénzeket pumpáltak a bankokba és a gazdaságba. Ezzel ugyan mérsékelték a válság hatását, ám jelenleg nincs egyértelmű stratégia a hatalmas adósságok leépítésére. Így a nemzetközi pénzvilág még sok meglepetéssel szolgálhat a jövőben. Rátérve a nyugdíjügyre: a kilencvenes évek első felében az állami nyugdíjakat elértéktelenítették, ezért váltak népszerűvé a magánnyugdíjpénztárak, amelyek nem függnek az állam intézkedéseitől. Bár valójában nem tudjuk, mennyire voltak népszerűek, mivel a pályakezdők számára a belépés kötelező volt. Azzal egyetértek, hogy mindenki maga dönthesse el: a magánnyugdíjpénztárban akar-e maradni, vagy átvált az államira. Egyébként a kormány – minden fenyegetés ellenére – nem teheti meg, hogy elveszi azoknak a pénzét, akik a magánnyugdíjpénztárat választják. Nyilván ezzel a kabinet is tisztában van. Valószínűleg ezért is zajlik ez az eléggé agresszív kampány.

- Korábban Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter azt mondta: a belső fogyasztásra alapozva kell élénkíteni a gazdaságot. Ma már mást gondol: az exportra helyezné a hangsúlyt.

– A legnagyobb probléma az: a kormány gazdaságpolitikájában nem lehet felfedezni egy legalább középtávú, átfogó – a fiskális, a monetáris és a reálgazdasági politika egyes elemeinek összefüggő rendszerén alapuló – stratégiát. Persze ha Matolcsy György mostani állítása valódi irányváltást jelez, annak őszintén örülök. Meggyőződésem: a magyar gazdaság fő motorja továbbra is csak az export lehet. S noha pozitív elgondolásnak tartom, hogy Kína felé is nyitni kell – hiszen a magyar gazdaság haszonélvezője is lehet Kína európai uniós expanziójának –, hiányolom az átfogó külgazdasági stratégiát is.

- Hogyan látja: egyáltalán van-e elegendő exportképes hazai vállalkozás?

– A hazai kis- és közepes vállalkozások többsége – megfelelő technológiai, piaci ismeretek és nyelvtudás híján – nem alkalmas termékeinek a kivitelére. Miközben a Kopint-Tárki egyik legutóbbi felmérése éppen azt mutatta: a magyar kkv-szektoron belül azok a vállalkozások értek el látványos növekedést, amelyek az exportra építettek, ami a belső értékesítésüket is élénkítette. Viszont azok a vállalkozások, amelyek csakis a belső fogyasztásra alapoztak, egyre zsugorodtak.

- Mindebből mi következik?

– A támogatási rendszert nagyon célzottan kell kialakítani, hogy az állam csak a fejlődőképes vállalatokat segítse. Nemcsak pénzzel, hanem olyan üzletviteli segítséggel is, amely a külföldi piacra lépéshez nyújt gyakorlati támogatást. Ebben különösen fontos szerepe lehet kereskedőházak alapításának.

- Kérdés persze az is: vajon a kedvezményezett cégek találnak-e megfelelő alkalmazottakat? Egy felmérés szerint a tavaly meghirdetett állásoknak a felére nem volt alkalmas jelentkező, miközben óriási a munkanélküliség a pályakezdők, a képzetlenek és a kisgyerekesek körében. Ráadásul az új adórendszer a felsőbb, képzettebb rétegnek kedvez, amelynek eddig sem volt elhelyezkedési problémája.

– Az új adórendszer tényleg nem segíti a képzetlen munkanélküliek elhelyezkedését. A Kopint-Tárki egy tanulmányában a szlovák modell átvételét javasolta: legyen egy alsó adómentes sáv, Magyarországon – mondjuk – évi ötszázezer forint. De a foglalkoztatást segítő adórendszer csak az érem egyik oldala. Ma idehaza legalább félmillióan vannak olyanok, akiknek a legalapvetőbb készségeik – akár írástudás vagy szövegértés is – hiányoznak ahhoz, hogy egyáltalán alkalmazhassák őket. Itthon a munkaképes lakosság arányában tíz százalékkal kevesebben dolgoznak, mint a környező országokban. Ezen mindenképpen változtatni kell.

- Csakhogy ehhez az oktatás és a szakképzés átalakítására lenne szükség. Konkrétabban: reformokra.

– Egyetértek: ha a szakképzési rendszer nem módosul sürgősen, tovább növekszik a munkára alkalmatlan emberek száma. De az oktatásban – akárcsak az egészségügyben – azért már látszanak a változtatási szándékok kisebb-nagyobb jelei. Ma a „fejpénzes” rendszerben az egyetemek szabályosan versenyeznek, hogy minél több diákot vegyenek fel – a teljesítményüktől függetlenül. Pedig nincs nagyobb gazdasági és társadalmi tragédia annál, mint hogy a teljesítmény leértékelődik. Ezért egyetértek a felsőoktatási törvény és a duális szakképzés tervével is: előbbi nagyobb teljesítményt vár el a hallgatóktól, utóbbi a szakiskolák és a vállalkozók szoros együttműködésén alapul, ami szintén a teljesítmény garanciája. Én tehát úgy látom: a Fidesz „fű alatt” igenis belefogott néhány reformértékű változtatásba.