A 150 éves modellel modernizálná Budapestet Gerő András

– Ön történész. Miért izgatja, hogy milyen struktúrában kellene irányítani Budapestet?

– Aki ismeri a munkásságomat, tudja, Budapest számomra örök szerelem. Érzelmi és szakmai szempontból egyaránt. Itt születtem, itt éltem, kötődöm hozzá. A kilencvenes évek elejétől 2010-ig főszerkesztője voltam a Budapesti Negyed című várostörténeti folyóiratnak, amelyben nem konkrét politikai ügyekkel, hanem a főváros életét meghatározó, generációkon átívelő problémákkal foglalkoztunk. Ezenkívül több kurzust is tartottam az ELTE-n Budapest történetéről, valamint társszerkesztője voltam egy ilyen tematikájú, Amerikában megjelent kötetnek. Történészként egyik fontos szakterületem a magyar polgárosodás, amelynek csúcsteljesítménye maga Budapest. Ezek a kötődések legitimálják, miért is foglalkozhatok azzal, hogy miként lehetne jobban irányítani a fővárost.

– Mielőtt ennek részleteibe belemennénk; mit gondol arról, kezelhető-e valahogy az az alapprobléma, miszerint Budapest arányait tekintve túlságosan nagy központ egy ekkora méretű országnak?

– Ezt nem problémának, hanem adottságnak kell tekinteni. Megváltoztatni nem lehet, így azon kell dolgoznunk, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki ebből a tényből. Abból, hogy Budapest ma 1,7 millió lakosú város, a megnövekvő agglomeráció miatt további 1,2 millió ember életére van döntő hatással, és a nemzeti jövedelem 36-37 százalékát állítja elő.

Fotó: Merész Márton

– Csakhogy a politika számos alkalommal megpróbált már rájátszani a Budapest méretére, túlsúlyára alapozott vidék–főváros ellentétre.

– Ne kérje tőlem, hogy történészként, értelmiségiként érdemben foglalkozzam a politikai idiotizmussal. A mesterségesen gerjesztett Budapest–vidék ellentét ugyanis ebbe a kategóriába tartozik. Az ilyen típusú manipuláció biztosan kárt okoz a nemzetnek. Tény, a vidéki Magyarország is jól jár azzal, ha Budapest tartósan fejlődési pályán mozog.

– Az ÉS-ben megjelent tanulmányában kifejti, hogy Budapest irányítási-működtetési rendszerének időről időre történő felülvizsgálatát indokolja többek között az is, hogy a főváros fejlődése nem volt egyenes vonalú: a 19. század végére világvárossá vált, a 20. század első felében viszont provincializálódott. Ezt a folyamatot mennyiben befolyásolja, hogy éppen milyen struktúrában irányítják a várost?

– Szerintem alapvetően. Budapest létrehozásáról 1872-ben döntöttek, és egy évvel később valósították meg. Akkoriban európai szemmel nézve nem számított jelentős városnak, az ezredfordulóra azonban a korabeli európai normákat tekintve is világvárossá fejlődött. Budapest növekedési ütemét akkoriban csak egyetlen városé, Berliné haladta meg. 1848-ban csupán 150 ezren éltek Budán és Pesten, a történelmi Magyarország szétesésekor Budapestnek már nagyjából egymillió lakosa volt. A két világháború között azért indult el a provincializálódás, mert Magyarország többé már nem egy ötvenmilliós európai nagyhatalom társországa volt. Budapest egy kis ország központja lett, önhibáján kívül vált vízfejjé, ráadásul az akkori politikai kurzus ellenségként, bűnös városként kezelte. Budapest kiesett abból a hatalmas piacból, amit korábban az Osztrák–Magyar Monarchia biztosított. Számos adat jelzi a fejlődés megtorpanását, ezek közül talán az építkezések számának drámai csökkenése a legkirívóbb. A második világháború szó szerint lerombolta a fővárost, az újjáépítést elvégző szovjet rendszer pedig zárt várossá tette az addig nyitott, polgárosuló Budapestet. A Kádár-rendszer a nagy léptékű lakótelep-építési programokkal alapvetően változtatta meg a városképet, kétmilliósnál is nagyobbra duzzasztva az ország központját. A Kádár-korszakot egyébként az újraindult magyar kispolgárosodás időszakának tekintem, amelyre építve a rendszerváltozást követően Budapest újra kinyílt, külföldi befektetések célpontja lett, és ismét színessé vált. A különböző városrészek azonban eltérő irányban és mértékben revitalizálódtak.

– De mi az összefüggés a fejlődés üteme és a városirányítás között?

– Budapest akkor vált világvárossá, amikor egy egységes városkoncepció alapján, hierarchikus formában irányították. A törvényhatóságnak nagy hatáskörrel rendelkező közgyűlése és erős jogosítványokkal bíró városvezetése volt. A kerületek helyén a főváros által ellenőrzött elöljáróságok működtek, mellettük viszont választott képviselők is álltak, az általuk alkotott helyi testületek pedig, korlátozott hatáskörrel ugyan, de számos infrastrukturális vagy szociális ügybe érdemben beleszólhattak. A tanácsi rendszert nyugodtan tekinthetjük zsákutcának, ám a rendszerváltás után egy teljesen új városirányítási modell alakult ki, amely a kerületek önkormányzatiságának megerősítésén alapult, miközben a fővárosi közgyűlés kisebb súlyt kapott.

– Viszont egy igen demokratikus megoldásról van szó.

– Ez kétségtelen, de én az eredeti városirányítási modellt sem tartom antidemokratikusnak. Csaknem három évtized után érdemes elgondolkozni azon, vajon a következő évtizedekben melyik városirányítási struktúra hozhat nagyobb hasznot Budapestnek. Márpedig én úgy látom, hogy a főváros csak akkor lesz képes megőrizni és formálni egységes arculatát, ami a világvárosi lét egyik záloga, ha visszatérünk az eredeti modellhez. Vagyis egy hierarchizált szervezethez, egy erős fővárosi közgyűléshez élén egy érdemi hatáskörrel működő városvezetéssel, amit egy területi alapú elöljárósági rendszer egészítene ki. Abszurd, hogy jelenleg minden egyes kerületben mások a kutyatartás szabályai, de az is, hogy kerületi hatáskörben próbálják megoldani például a bulinegyed vagy a körúti karácsonyi díszkivilágítás ügyét.

– A javaslatára vonatkozó visszajelzések támogatók vagy inkább kritikusak?

– Ezt azért nehéz felmérni, mert azok, akik a jelenlegi rendszer fenntartásában érdekeltek, még nem nyilvánítottak véleményt. Ilyenek például a pártok, amelyek számára kiemelten fontos terep az önkormányzati munka. A kerületekben tudnak állást, bizottsági tagságot biztosítani a szakértőiknek, az önkormányzatokban bontakozhatnak ki helyi kádereik, márpedig ezek a többpártrendszer működtetésének legitim érvei. Ugyanakkor egy kerületi önkormányzat a legkevésbé alkalmas terepe a pártharcoknak, a helyi problémák többsége ugyanis nem politikai oldalakhoz kapcsolódva merül föl, így nem is oldható meg pártalapon. A kerületi önkormányzatokon kívül állók alapvetően egyetértenek velem. Bírálatot kaptam viszont amiatt, hogy a budapesti nagyberuházások koordinálását egy kormánybiztosság égisze alatt tartanám a leghatékonyabbnak.

– De hát van már kormánybiztosuk a kiemelt budapesti beruházásoknak, Fürjes Balázs személyében.

– Ehhez képest például a legnagyobb fejlesztés nem hozzá tartozik: a 250 milliárdos Liget-projektet a humántárca felügyeli. De jut kiemelt beruházás a fejlesztési tárcának és a Miniszterelnökségnek is. A kormánynak feladata Budapest építése és erre Budapestnek szüksége is van. De ma a kormányzati fejlesztések nem illeszkednek egységes, átgondolt koncepcióba és minőségük is hullámzó színvonalú. Egy ilyen kormánybiztosi felelősség segítené az egységes koncepció érvényesülését és a profi megvalósítást. Egy egységes városkoncepcióhoz hozzátartozik, hogy valamennyi fontos budapesti beruházást egy helyről, például egy kormánybiztosság égisze alatt irányítsanak. Csak egy példát mondok: a fővárosnak belátható időn belül legalább két új Duna-hídra lesz szüksége. Hiba lenne, ha ezt nem átgondolt kormányzati döntés alapján valósítanák meg. Ne feledjük, a vidéki nagyvárosok fejlesztésének, azaz a Modern városok programjának már van kormányzati szintű, miniszterként tevékenykedő felelőse, emiatt talán egy budapesti kormánybiztosság létrehozása sem tűnik luxusnak.

Fotó: 168 Óra archív

– Nem tart attól, hogy egy ilyen megoldás tovább koncentrálná az Orbán-kormány hatalmát, amely az elmúlt években amúgy is folyamatosan igyekezett maga alá gyűrni az önkormányzatiságot?

– Nem állítom, hogy ne lehetne megfogalmazni ezzel kapcsolatban aggodalmat, én mégsem látok ilyen veszélyt. Annak nincs alternatívája, hogy a magyar államnak pénzt kell fordítania Budapest fejlesztésére. Ez mindig is így volt. A beruházások kormányzati koordinációja nem a források mértékét, hanem annak hatékonyabb felhasználását érinti. Én csupán azt állítom, hogy a régi városirányítási rendszer sikeresebb volt, és érdemes lenne hozzá visszatérni. Amelyben természetesen a megerősített fővárosi önkormányzatnak és a mindenkori kabinetet képviselő kormánybiztosságnak együtt kellene működnie. Akár egy közös egyeztető fórumot is létrehozhatnának.

– Attól sem tart, hogy a centralizáció következtében elmaradhatnak a társadalmi viták arról, mit építsünk, mikor és milyen formában Budapesten?

– A viták soha nem maradnak el. Budapest másfél évszázados történetében alig akadt olyan nagyberuházás, amely a saját korában ne váltott volna ki éles politikai csatát. A Margit hídról, a Parlamentről vagy éppen az új Nemzeti Színházról őrületes viták folytak az építésükkor, és általában hatalmi szóval dőltek el. Ki emlékszik ma már ezekre? Minden budapesti büszke rájuk. Mondok más példát: az Árpád híd megépítése a Horthy-korszakban indult el, a Rákosi-érában adták át, majd a rendszerváltozás után újították föl. Hát érdekli ez az autóst, aki ma keresztül hajt rajta? Dehogy. A Megyeri hidat a Gyurcsány-kormány alatt adták át. Lehet, hogy ez akkor fontos tény volt, ma már teljesen érdektelen. Az összes nagy léptékű fejlesztés rendre átnyúlik a választási ciklusokon.

– És ha egy nagyobb hatalommal felruházott városvezetés elront valamit?

– Ha egy beruházás kudarcba fullad, akkor valószínűleg a városfejlesztési koncepcióban lehet a hiba. De a korrekció lehetősége adott, aki sokat és nagyot hibázik, az utólag számon kérhető rajta. Ilyen értelemben a javaslatom inkább demokráciabővítésről szól, hiszen a jövőben a fővárosi közgyűlés minden tagját közvetlenül választanák meg a budapestiek, miközben jelenleg a kerületi polgármesterek automatikusan válnak tagjaivá a testületnek. Tisztában vagyok vele, hogy a politikai pártok nem a problémák megoldásában, hanem a másik fél pocskondiázásában jeleskednek, mégis azt gondolom, a politikának előbb-utóbb szembe kell néznie Budapest gondjaival. Szerintem az általam javasolt keret a jelenleginél alkalmasabb egy egységes arculatú világváros fejlesztésére és irányítására.