A kormány döntése értelmében minden településen lesz ATM, ám nem mindegy, hogy melyik automatában veszi fel a készpénzt!
A melegedő klímához alkalmazkodva a korábban csak élelmiszerekben előforduló kenyérbogár most a történelmi pannonhalmi könyvtárat is megtámadta. A kár súlyos, a fémrágó bogarat nehéz irtani.
Egy idei szabályozás szerint percek dönthetnek arról, hogy jár-e a pénz vagy sem.
Kapu Tibor a második magyar űrhajós, most kiderült, hogy pontosan mennyibe került az utazás.
Újabb rettegett betegség ütötte fel a fejét, a bőrcsomósodáskór miatt már a Nébih is figyelmeztette az állattartókat.
2010. március 27., 19:05
Nem volt személyeskedésektől mentes péntek délelőtt az orosházi képviselő-testület ülésének nyilvános része. Egy Nokia-doboz is szerepet kapott.
2010. március 27., 18:32
Orbán Viktor szerint a válságból való kilábalás első lépését az embereknek kell megtenniük azzal, hogy elmennek választani, a leendő kormányé csak a második lépés lesz. A Fidesz elnöke erről országjáró körútjának kaposvári állomásán beszélt újságíróknak szombaton - közölte az MTI-vel Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője. A nemzeti ügyek kormányának első intézkedéseiről Orbán Viktor elmondta: azok az elszámoltatás, az adócsökkentés, az adórendszer egyszerűsítése, a bürokrácia leépítése, a korrupció visszaszorítása, valamint a rend megteremtése lesznek.
2010. március 27., 17:31
Ismét előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság három embert a Cozma-gyilkosság ügyében garázdasággal gyanúsítottak közül; az enyingi és a két pécsi férfit a rendőrség szombat reggel visszavitte a büntetés-végrehajtási intézetbe - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság. Az elsőfokú határozatok ellen fellebbezett az ügyészség, és a másodfokon eljáró Veszprém Megyei Bíróság pénteken újból elrendelte a 34 éves enyingi R. István, valamint a 25 éves K. Róbert és a 28 éves K. Henrik pécsi lakosok előzetes letartóztatását - tájékoztatott a sajtóügyeletes, megjegyezve: szombaton a rendőrök mindhármukat visszaszállították a büntetés-végrehajtási intézetbe.
2010. március 27., 14:28
A márciusi kitüntetettek között – örömünkre – többen is akadtak, akik az elmúlt években megtisztelték lapunkat jelenlétükkel. Ezekből az írásokból – interjúkból, portrékból – válogattunk most részleteket, abban a reményben, hogy a munka közben elmondott gondok, gondolatok talán érdekesebbek, mint az ünnepi percek kötelező optimizmusával fogalmazott vasalt mondatok. A cikkek szerzői: Sztankay Ádám, Buják Attila, Karácsony Ágnes, Jolsvai András.
2010. március 27., 12:47
Tömböl László, a magyar hadsereg vezérkari főnöke megerősítette, hogy valóban gyakorolják a folyami átkelést, de e mögött fölösleges rejtett szándékot keresni. Így reagált Ján Slotának, az SNS elnökének arra a nyilatkozatára, amelyben felszólította a szlovákokat, legyenek résen és lássanak hozzá védelmi képességük fokozásához.
2010. március 27., 11:47
A Yale Egyetem szociológiaprofesszora mindig figyelemmel kíséri a magyar belpolitika változásait. Most azt mondja: az igazi veszélyt az jelentené társadalmunkra, ha a választások után a Fidesz a Jobbikkal kötne valamiféle szövetséget, hogy meglegyen az alkotmányozó többség. Ebben az esetben a radikálisok – cserébe támogatásukért – biztosan helyet követelnek majd a hatalomban. SÁNDOR ZSUZSANNA interjúja.
2010. március 27., 11:11
Az előző évekhez hasonlóan idén is elszántan lép fel Pest megye vezetése az allergén gyomok, valamint a parlagfű visszaszorítására és négy millió forintot biztosít a Pest Megyei Parlagfű Programra.
2010. március 27., 10:04
Az előző, 2006-os országgyűlési választás előtt kirobbant gyulai adatbázisügyben – ahol 10 500 választópolgár adatait tárolta egy illetéktelen személy – egymással ellentétes ítéletet hozott az első- és a másodfokú bíróság. A vád különleges személyes adatok megsértése volt. Végül a Szegedi Ítélőtábla felmentette az ügy egyetlen vádlottját.
2010. március 27., 08:58
Felállították Eger első rovásírásos üdvözlőkapuját, amelynek költségeit (több százezer forintot) adakozásból fedezték. A kapu felállításának teljes összege még nem gyűlt össze, a Magyarok Szövetsége ezért folytatja a gyűjtést.
2010. március 27., 07:27
A kormány április 1-jei hatállyal módosította a magyar légtér igénybevételéről szóló rendeletet - közölte a kormányszóvivő az MTI-vel. Szollár Domokos elmondta: a módosítás eredményeként életszerűbb szabályok jönnek létre, világosabbá és egyértelműbbé válnak a felelősségi körök, és pontosabb határidőket szabnak meg a légtérhasználati engedélykérelmekre. Hozzátette: az eddigi hét helyett nyolc nappal a tervezett berepülés előtt kell kérelmezni az egyszeri berepülési engedélyt.
2010. március 27., 04:55
Tatabányán, lakossági fórumon tartott beszédet Dr. Molnár Csaba. A kancelláriaminiszter többek között leszögezte: jobban élünk, mint nyolc éve.
2010. március 27., 04:48
Tatabányán, lakossági fórumon tartott beszédet Dr. Molnár Csaba. A kancelláriaminiszter többek között leszögezte: jobban élünk, mint nyolc éve.
2010. március 26., 21:28
A BKV-nál történtekben a kormánynak is van felelőssége, ugyanis két kormánytag bent ül a közlekedési vállalat igazgatóságában - mondta az a Fővárosi Közgyűlés BKV-ügyeket vizsgáló bizottságának fideszes elnöke. György István arról is beszélt, hogy elkerülhetetlen a közlekedési társaság teljes átalakítása.
2010. március 26., 19:34
Megrágalmazta Morvai Krisztina a Belváros utcáin munkájukat teljesítő közterület-felügyelőket, nem a közterület-felügyelők próbálták rávenni ugyanis Morvai Krisztinát arra, hogy éljen mentelmi jogával, hanem ennek az ellenkezője történt - írta közleményében Rogán Antal kerületi polgármester.
2010. március 26., 18:28
Vesztegetés a fideszes okmányirodánál? Korrupciós bűncselekmény gyanúja merült fel a fideszes vezetésű Veszprémben. A megyei rendőrség tegnap két, a helyi okmányiroda-botrányban érintett gyanúsított előzetes letartóztatásba helyezését kezdeményezte.
2010. március 26., 14:54
Kaszics Bálint a terézvárosi időközi önkormányzati képviselő választáson is és az országgyűlési választásokon is az LMP jelöltje. A politikus jó esélyekkel indulhat egy olyan kerületben, ahol kevés a zöldfelület és rosszul állnak a kormánypártok. Viszont szinte teljesen ismeretlen, "új arc", pedig régóta politizál - az utcán, tüntetéseken, civil szervezeteknél. A pártok számára ez az időközi lesz az utolsó megmérettetés az országgyűlési választások előtt, és egyúttal jelzés is az erőviszonyok tekintetében. Interjú.
2010. március 26., 13:26
Schmitt Pál a Teol-nak elárulta, mi lesz a Fidesz első teendője.
2010. március 26., 12:46
A márciusi kitüntetettek között – örömünkre – többen is akadtak, akik az elmúlt években megtisztelték lapunkat jelenlétükkel. Ezekből az írásokból – interjúkból, portrékból – válogattunk most részleteket, abban a reményben, hogy a munka közben elmondott gondok, gondolatok talán érdekesebbek, mint az ünnepi percek kötelező optimizmusával fogalmazott vasalt mondatok. A cikkek szerzői: Sztankay Ádám, Buják Attila, Karácsony Ágnes, Jolsvai András.