2011. október 8., 20:36

Az Új Színház pályázatát elbíráló bizottság tagja szerint a minisztériumból érkezett tagok el sem olvasták a másik pályázatot. A rendező szerint még a kultúrpolitikusok sem köthetnek alkut nácikkal. Dörner pályázata szerinte szakmailag is értékelhetetlen.

2011. október 8., 20:30

Pár napja a Keleti pályaudvarban a földre le mert ülni pár hajléktalan ember egy sarokba megpihenni. Rendőrök rontottak rájuk, elvitték őket és eljárást indítottak ellenük, közterületen való ücsörgés tárgyában. Ez az akció, része annak a hajtóvadászatnak, amit a Fidesz-KDNP indított a hajléktalanok ellen.

2011. október 8., 18:50

Bár sok évtizedes már a biznisz, a kormányok csak lassan ébrednek. A fővárosból nem látszanak az adósaikat fenyegető, kisemmiző uzsorások, sem áldozataik. Akiknek elveszik a házukat, a kocsijukat, még az ebédjegyüket is. Kívülálló számára olykor felfoghatatlan tudatlanság és félelem segíti a pénzbehajtókat. Az áldozatok a Hajdú-Bihar megyei Polgáron már csak a seriffben bíznak. PUNGOR ANDRÁS riportja.

2011. október 8., 15:25

Egy rendőrautó karambolozott egy másik személygépkocsival szombaton kora délután Budapesten, a Kőérberki és az Egér út kereszteződésében - mondta a BRFK sajtóügyeletese az MTI-nek.

2011. október 8., 14:19

A nevelőszülőkről az a hír járja, csak a pénzért végzik a dolgukat. Negyvenhárom gyermeket felnevelni, megszeretni, majd elengedni munkaköri kötelességből, már nem ilyen egyszerű képlet, pláne mondjuk olyan településen, ahol romák korábban nem éltek.

2011. október 8., 12:30

Az MSZP szerint egy hét alatt megbukott a kormány jövő évi költségvetésre vonatkozó javaslata, amely - ha jelenlegi formájában megvalósul - a gazdaság fekete évévé teszi 2012-őt.

2011. október 8., 11:16

A szocialista párt somogyi elnöke szerint drámai és kaotikus az önkormányzatok helyzete. "Rengeteg a bizonytalanság, az önkormányzatoknál nagy az elkeseredés, nem tudják mi lesz a jövő" - mondta Kolber István pénteken Kaposváron sajtótájékoztatón.

2011. október 8., 10:16

Keressék magukat degeszre, de közben végezzék el a feladatukat becsületesen, és gondoljanak azokra, akik pozícióba emelték őket – üzeni a politikusoknak a rapper Dopeman, aki a múlt szombati Kossuth téri szakszervezeti tüntetést vezényelte.

2011. október 7., 21:50

Magyarország legnagyobb példányszámú lapját adja ki a Jobbik - Hazai Pálya néven megjelent a Jobbik Magyarországért Mozgalom ingyenes kéthavilapjának első száma 1,2 millió példányban - értesült a Kuruc.info.