Negyvenhárom gyermeket neveltek

Megérkezve a rábaközi kis faluba, a buszról leszálló fiút kérdezem, merre lakik Csuthy Zsuzsa? A fiú meglepetten mosolyog, mivel ő is oda tart, jön haza. Benjamin 17 éves, még csecsemőkorában fogadták örökbe Zsuzsáék.

21 év, 43 gyerek, ezernyi fotó

A Rábaköz csendes, négyszáz fős települését, Pálit, alaposan felforgatta 23 évvel ezelőtt Csuthy Zsuzsanna és férje érkezése. Falun nem volt divat férjezettként leánykori nevet használni, de az még városon sem dívik, hogy négy gyermek mellett tizenkét csecsemőt, köztük romákat is gondoz egy magyar házaspár. A szokásos, „csak a pénzért csinálják” kezdetű mondatokra azóta Zsuzsa trénerként a leendő nevelőszülőket is felkészíti. Győr-Moson-Sopron megyében az idei évben mindössze egy család vállalkozott a „nagy meggazdagodásra”, de sok nevelőszülő család időközben is lemorzsolódik. Valószínű tehát, pénzfa helyett mégiscsak gyerekek érkeznek a házhoz. Csuthy Zsuzsáék 21 éve nevelőszülők, idén nyáron kapták a 43. gyermeket. A miértre egyszerű a válasz: a feleség mindig sok gyereket akart, a férj, János pedig támogatta az ötletet, és szorgosan dolgozik a családért a szomszédos Ausztriában.

Egy régi családi ház háromszáz négyzetméteres épülete felújított, kényelmes otthont nyújt most éppen kilenc gyermeknek – meséli Zsuzsa a tizenkét fős étkezőasztalnál ülve. Kritérium, hogy minden gyermekre legalább 6 négyzetméter saját rész jusson. A gyerekszobákon kívül van még külön nappali, zeneszoba, kisebb, családi könyvtár, konditerem, kint foci és röplabdapálya is.

A család legkisebbje a kilencet tölti, legidősebbje pedig a 21-et, aki öt éves kora óta a család tagja, egyik büszkesége. Szeptemberben Pesten kezdte a közgazdasági egyetemet, két nyelvvizsgája és számítógépes vizsgája van, zongorázik, furulyázik, sportban diákolimpiát nyert, s a roma vonallal rendelkező fiatalember az országos színvonalú győri Révai Gimnáziumot is 4,6-os átlaggal végezte el, mintául szolgálva kisebb testvéreinek.

– Szinte csak roma gyerekeket nevelünk, de nálunk ebből sosem volt probléma – meséli János. – A roma gyerekeink később gyakran nagyon elveszettek, – veszi át a szót az asszony –, főleg, ha látszik rajtuk a származásuk. Magyar családban nevelkedve nem akarnak visszamenni roma környezetbe, viszont a magyarok sem fogadják be őket teljesen, mivel romák. Egyszer egy kislányom sírva jött haza az iskolából, amiért lecigányozták. Elmagyaráztam neki, hogy „te egy jó cigány kislány vagy, aki így beszélt veled, az pedig egy rossz magyar volt”. Gyerekként többnyire könnyen befogadják a romákat, habár a faluban egy sem élt mielőtt ideköltöztünk. Az évek során kitapostuk az utat, így ma már befogadó a közösség – magyarázza Zsuzsa.

A Péntek család élete forgalmas. A történeteket olykor követni is nehéz, melyik évben járunk, kinek a történetét halljuk. Kit felneveltek, kit hazagondoztak Zsuzsáék, kit örökbe fogadtak, de akadt olyan fiatal is, aki a lazább élet reményében visszament az intézetbe, de volt, akit szülei édesgettek vissza, majd kisemmizve újra elhagyták. Élettörténeti könyvecskék, videokazetták, fényképalbumok kerülnek elő dobozszám. Családi farsangi bál, gyerek-zenekar, esküvők, ünnepek, hazai és külföldi nyaralások pillanatai közül mindig nagy és vegyes gyerekcsoport mosolyog a vakuba. A gyerekek igazi testvérként ölelgetik egymást, az arcvonások is hasonlóvá válnak néhány év után, ahogy a gesztusok, hanghordozás is, így Zsuzsa gyakran egyen öltözetet varrhatott nekik.

Péntek János szerint nagyon lényeges, mikor kerülnek családba a gyerekek. – Volt olyan hatéves kislányunk, akit az intézményből fogadtunk magunkhoz. Második reggelen átölelve mesélte, mennyire izgult éjjel, hogy ki lesz az éjszakai ügyeletes. A legnagyobb odafigyelés mellett gondozzák ezeket a gyerekeket, viszont egy burokban élve fogalmuk sincs a család működéséről. Meglepődnek, hogy az ebédet az anya főzi, és hogy nem egyenkocka formájú a kenyérszeletet. Az intézetben nevelkedő gyerekek számára az érzelmi kötelékek kialakítása a legnehezebb – mondja tapasztalatait Zsuzsa.

Nyolc nő

– A Zsuzsáéknál tapasztalt légkör véglegessé tette a döntésemet. Azóta hét kislányt nevelek – meséli nappalijukban Galambosi Ildikó, aki korábban bérelszámolóként dolgozott egy német cégnél. A szomszédos kisváros, Beled egyik szűk utcájában áll Ildikó rendezett, emeletes családi háza, ami valóságos gyerekparadicsommá vált tizenegy év alatt. Magazinba illő gyerekszobák, az alagsorban beltéri homokozó, kis légvár, faházikó, társasjátékok, hifi, és miniszínpad.

Ildikó nagyanyja sokat mesélt a nevelt gyerekeiről, így Ildikóban is erős volt a vágy. Saját lánya most már tizennyolc éves, vele a felvételi tájékoztatót böngészik. Klaudia jövőre egyetemre megy, gyermekvédelmet, esetleg jogot, vagy pedagógiát tanul, de későbbi terve, hogy ő is nevelőszülő lesz, folytatva a családi kört.

– Krisztinát 2000 óta nevelem. A csecsemőotthonból érkezett három évesen, akkor még napi nyolc óra munka mellett neveltem az akkor hétéves lányommal. Aztán jött a kérés, fogadnék-e egy hármas lánytestvérsort. Kriszti annyira jó kislány volt, kedves és szeretetéhes, hogy szerettem volna még hozzá hasonló gyermekeket vállalni. Döntenem kellett: dolgozom az irodában, vagy a gyermekeimet nevelem. Az utóbbit választva lettem hivatásos nevelőszülő, így két éve újabb két kistestvért fogadtam. A legkisebb három éves. Számomra természetes, hogy enni, inni adok, segítek a tanulásban, kirándulni viszem őket, különórákra, zeneiskolába, sportolni járnak, ők pedig olyan hálásak, hogy nem győznek elég rajzot készíteni. Timike első mondata reggelente, hogy anya szeretlek. Hát ki ne tenne meg értük mindent? – teszi fel a kérdést Ildikó, aki egyedülállóként vállalkozott gyermeknevelésre, valamint a gyámsági feladatokra.

A feladat: szeretni is, meg nem is

A nevelőszülőséggel nemcsak örömkönnyek járnak. – Hermina lányom négy év után hazaköltözhetett. Az elváláson nehezen tettem túl magam, de tulajdonképpen ez a feladatom. A gyerekeknek sem könnyű: az egyik négyéves kislányon észrevettem, hogy nem értett olyan fogalmakat, mint az éhesnek lenni, alapvető tárgyak nevét nem tudta. Egy másik testvérpár két tagja ötévesen még nem volt szobatiszta. Nehéz elgondolni, milyen körülményeik lehettek, de mindig arra gondolok, az én lányom milyen lenne a helyükben, vagy én milyen lennék. Egyszerűen nem tudok mást, mint szeretni őket nagyon, és nevelni, tanítani, mint a saját gyermekemet, de mégsem úgy, mert nem tekinthetem őket sajátomnak, hiszen a nevelőszülőjük vagyok – mondja Ildikó. – A vér szerinti szülők előfordul, hogy nem örülnek, amiért lányaik kezdettől anyunak szólítanak engem, én pedig szeretem őket. Holott ez a gyerekeknek csak jó, mert érzelmileg is megkapják azt, amire szükségük van – mondja a 43 éves, derűs asszony.

– Bizonyos szempontból az ember „elgyászolja” az elkerülő gyereket, de ez a hivatásunk része. Addig neveljük őket, amíg szükségük van ránk – mondja Csuthy Zsuzsa, nevelőszülő tréner. A hivatalos megfogalmazás szerint a nevelőszülő a gondozott gyermeket nem tekintheti sajátjának. Önálló életre neveli, normákat, mintát ad, segíti a leválás képességének fejlesztését, majd kilép a képből.

Dr. Szarkáné Németh Ágnes, a Győr-Moson-Sopron megyei Gyermekvédelmi Szakszolgálat igazgatója hivatalos definíciót ad: „A nevelőszülőség átmeneti gondoskodás, azoknak a gyermekeknek, akiket saját szülei valamilyen okból, hosszabb-rövidebb ideig nem tudnak vállalni”. A cél tulajdonképpen az, hogy a kiskorúak hazakerüljenek a családjukhoz. Ha ez nem lehetséges, akkor az örökbe adás a cél, ha ez sem lehetséges, mivel a szülő nem mondd le a gyermekéről, akkor keresnek nevelőszülőt. Ha ez sem működik, akkor következik a gyermekotthon.

Az elhivatott szülők úgy látják, munkájuk sem anyagiakban, sem erkölcsi megbecsülésben nincs túlfizetve. Hivatásos szülőként állami alkalmazottak, gyermekenként 43 ezer forintot kapnak. A hagyományos nevelőszülők pedig gyermekenként mindössze 15 ezer forint tiszteletdíjat kapnak. Csuthy Zsuzsanna 21 év munkája után, idén májusban nyugdíjas, hagyományos nevelőszülőként 65 évesen elismerő oklevelet vehetett át a Nemzeti Erőforrás Minisztériumtól „az áldozatos és szeretetteljes munkája” elismeréséül a Pécsi Nemzeti Színházban, most pedig a megyei Nevelőszülők Érdekvédelmi Egyesülete megalakításán fáradozik a szülői feladatok mellett.