A kormány döntése értelmében minden településen lesz ATM, ám nem mindegy, hogy melyik automatában veszi fel a készpénzt!
A melegedő klímához alkalmazkodva a korábban csak élelmiszerekben előforduló kenyérbogár most a történelmi pannonhalmi könyvtárat is megtámadta. A kár súlyos, a fémrágó bogarat nehéz irtani.
Egy idei szabályozás szerint percek dönthetnek arról, hogy jár-e a pénz vagy sem.
Kapu Tibor a második magyar űrhajós, most kiderült, hogy pontosan mennyibe került az utazás.
Újabb rettegett betegség ütötte fel a fejét, a bőrcsomósodáskór miatt már a Nébih is figyelmeztette az állattartókat.
2009. február 5., 11:41
Az idén akár az év egészében 300 forint körüli, vagy a feletti euró árfolyamra kell felkészülni, a forint erősítésére a jegybanknak nincs, vagy alig van eszköze - fejtette ki Bebesy Dániel, a Budapest Alapkezelő elemzője csütörtökön Budapesten.
2009. február 5., 11:33
Jövőre megszűnne a 13. havi nyugdíj, a bruttósítandó családi pótlékot befagyasztaná a kormány, a gyed folyósítását egy évre csökkentené, a gyes pedig két év időtartamú lenne - írja a csütörtöki Magyar Nemzet.
2009. február 5., 11:03
Jogerősen tizenhárom év fegyházbüntetéssel sújtotta csütörtökön a Szegedi Ítélőtábla azt a férfit, aki a villanyvasalóval vert agyon egy idős kecskeméti asszonyt.
2009. február 5., 10:04
Elloptak egy Cessna típusú repülőgépet a bajai repülőtérről; a nyomok alapján valószínűsíthető, hogy a gépet nem földi úton szállították el, hanem elrepültek vele - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
2009. február 5., 09:37
Az APEH közel félszáz oldalas tájékoztatót tett közzé bírságolási gyakorlatáról, hogy az adózók megismerjék a bírságok megállapítása és kiszabása során alkalmazott elveket.
2009. február 5., 09:06
Ezermilliárdos adóátrendezést akar a kormány, de a rendkívüli parlamenti ülésen még nem állt elő konkrét elképzelésekkel. És bár a reformrajt irányával az általunk megkérdezett gazdasági szakértők egyetértenek, jelzik: ez még csak tűzoltás. Hogy sikerül-e a lángokat megfékezni, az nem csupán rajtunk múlik. KRUG EMÍLIA és PUNGOR ANDRÁS összeállítása.
2009. február 5., 08:29
A Pa-Dö-Dő együttes és Caramel énekes kinézetén és származásán viccelődött az újbudai önkormányzat testületi ülésén Molnár Gyula szocialista polgármester - olvasható a csütörtöki Magyar Hírlapban.
2009. február 5., 06:24
Magam is úgy vélem, hogy az első világháború győzteseinek ez a döntése vérlázítóan igazságtalan volt, mégis azt gondolom: ideje befejezni Trianon felemlegetését. Különösen úgy, mintha csak bennünket, illetve az akkori Magyar Királyságot és lakóit sújtotta volna a katasztrofális diktátum, és más – számunkra terhes – szerződés nem is köttetett volna. Nézzük, mit jegyzett fel a történetírás.
2009. február 5., 05:59
A betegek csaknem negyede szokott az orvosnak hálapénzt adni. Ez az összeg átlagosan 4.300 forint havonta - ismerteti a csütörtöki Népszabadság a Webbeteg című internetes lap és a Szinapszis Kft. által készített közös felmérést.
2009. február 5., 05:41
Kedves Jolsvai úr! Nagyon örültem, amikor Le Xuan, helyesen: Giang egyetemi hallgatótársamról olvashattam. Nem szívesen turkálok más noteszában, különösen régi emlékek között, de úgy érzem, Le Xuan Giang megérdemli, hogy a magyar olvasók – ha már a neve felmerült – tájékoztatást kapjanak személyéről.
2009. február 5., 05:04
Szerda délután megvertek egy tanárt a mándoki általános iskolában - adta hírül a Borsod Online.
2009. február 4., 23:07
A helyszínen meghalt az a kerékpáros, akit elgázolt egy személygépkocsi szerdán Kunszentmiklóson - közölte az MTI-vel a rendőrség.
2009. február 4., 19:51
Frontálisan összeütközött két kamion a 86-os főúton, Rédics közelében, emiatt teljes szélességében lezárták az utat - tájékoztatta szerda este a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese az MTI-t. A baleset Rédicstől 6 kilométerre, Zalabaksa felé történt, az egyik kamionos súlyos sérüléseket szenvedett. A teljes útzár akár reggelig is tarthat, mert az egyik szerelvény az oldalán fekszik - tette hozzá az ügyeletes.
2009. február 4., 14:19
Az állam átmeneti időre garanciavállalással segíti azokat, akik lakáshitelt vettek fel, majd a válság miatt, önhibájukon kívül, elvesztették munkahelyüket - jelentette be Daróczi Dávid a kormányülést követő sajtótájékoztatón.