Szokjunk hozzá a 300 forintos euróhoz

Az idén akár az év egészében 300 forint körüli, vagy a feletti euró árfolyamra kell felkészülni, a forint erősítésére a jegybanknak nincs, vagy alig van eszköze - fejtette ki Bebesy Dániel, a Budapest Alapkezelő elemzője csütörtökön Budapesten.

2009. február 5., 11:41

A Portfolió gazdasági portál által rendezett konferencián a szakember kifejtette: a forint gyengülése a régiós trendbe illeszkedik, ezért sem lehet jegybanki eszközökkel megállítani, legfeljebb mérsékelni. A kelet-közép-európai devizák reál-leértékelődése segítheti ugyan ezen országok versenyképességének növekedését, de vélhetően további külső segítségre van szükségük - az IMF-től, vagy más szervezettől - ahhoz, hogy gazdaságaik megerősödjenek.

Martin Blum, a BA-CA ügyvezető igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a forint a lengyel devizához képest az elmúlt időszakban túlteljesítő volt, erősödött is, és a cseh koronával szemben is csak kissé gyengült - írta az MTI.

Az euróhoz képesti gyengülése azonban a magas devizaállomány miatt jelent problémát. Ugyanakkor úgy vélte, már mutatkoznak a stabilizálódás jelei, ami csökkentheti a nyomást a régiós devizákon és növeli a jegybank mozgásterét.

Az Európai Parlament képviselői megszavazták, hogy az Európai Unióban minden macska és kutya esetében kötelező legyen a mikrochip beültetése és a nyilvántartásba vétel, az illegális állatkereskedelem visszaszorítása és az állatjóléti szabályok megerősítése céljából.