Az egri várvédők Vietnamban is győztek
Kedves Jolsvai úr! Nagyon örültem, amikor Le Xuan, helyesen: Giang egyetemi hallgatótársamról olvashattam. Nem szívesen turkálok más noteszában, különösen régi emlékek között, de úgy érzem, Le Xuan Giang megérdemli, hogy a magyar olvasók – ha már a neve felmerült – tájékoztatást kapjanak személyéről.
Utóneve, a Giang vietnami nyelven nagy folyamot jelent. Nevét vietnami fonetikával Le Szin Zánknak kell ejteni. Ez lehet a magyarázata annak, hogy nevét a helyes írásmód érdekében saját maga jegyezte be az Ön noteszába. Egyébként Zánk tökéletesen beszélt magyarul, bár az „r” betűt – mint a kelet-ázsiaiak általában – lágyan ejtette.
Zánk 1956 őszén vietnami ösztöndíjasként került hazánkba. A nyelvtanulás mellett a mi 3. és 4. gimnáziumi osztályunkat el kellett végeznie, és magyar nyelven érettségiznie kellett. Eredetileg költői, irodalmári pályára vágyott, de mivel hazájának akkor mérnökökre volt szüksége, a gépészmérnöki pályát választotta. 1958 és 1964 között a Budapesti Műszaki Egyetemen gépészmérnöki oklevelet szerzett.
Tanulmányai alatt rendkívüli módon érdeklődött az európai, de főleg a magyar kultúra iránt. Nem kis nehézségek mellett járt velünk múzeumba, színházba, rendezvényekre, ugyanis ebben az időben, különösen ’56-ra való tekintettel a vietnami hatóságok azonnali hazatoloncolás terhe mellett tiltották az itt tanuló diákjaiknak a privát kapcsolatok felvételét. Még a hallgatók házasságkötését is korlátozták.
Hazatérését követően néhány évig mérnökösködött, majd elkezdte fordítani a klasszikus és kortárs magyar irodalmat. Mivel ezek a könyvek akkortájt (1970-es évek) Vietnamban nem voltak hozzáférhetőek, utánpótlásukról egyetemi oktatóként vietnami diákjaim segítségével én gondoskodtam.
Zánk (Giang) fordítói munkája eredményeként Vietnamban az európai irodalomból a francia és az orosz után a magyar lett a legolvasottabb! Legnagyobb sikerét Az egri csillagok fordításával aratta.
Két esetben kapott néhány hónapos magyarországi irodalmi ösztöndíjat. Utoljára a nyolcvanas évek legvégén. Feltehetőleg az Önök találkozása is abban az időben történhetett. Kapcsolataink a kilencvenes évek végén, felesége tragikus halálát követően szinte teljesen megszakadtak, a nyilvánosságtól – tudomásom szerint – teljesen visszavonult.
Tevékenységével kapcsolatban bővebb információkkal szolgálhat a neves vietnami irodalom- és Angkor-kutató, Jelen János kultúrattasé, majd a kilencvenes években a Magyar Köztársaság vietnami nagykövete.
Örülnék, ha írásommal hazánk kultúrájának egy kelet-ázsiai elkötelezettjéről a feledés homályát megvilágosíthatnám.
Makovsky Máriusz
Budapest
