2012. február 19., 18:16

Az alacsony jövedelműek valóban rosszabbul jártak az új adórendszerrel az idén, most hogy az adójóváírás is megszűnt, és egyelőre azt sem lehet tudni, hogy a cégek az őket állami támogatással bérkompenzációra kötelező rendelet alapján végrehajtják-e a béremeléseket. A 168ora.hu-nak nyilatkozó minimálbéresek között van olyan, akinek ugyanannyi maradt a nettó bére mint tavaly, de a gyorsuló infláció és az áfaemelés miatt nőnek a fogyasztói árak és a rezsiköltségek, magasabbak a törlesztőrészletek is, így a legszegényebbek még nehezebb a megélhetés.

2012. február 19., 14:10

Sűrű két nap vár a képviselőkre az Országgyűlés tavaszi ülésszakának második hetében: az Országgyűlés dönthet az európai fiskális paktumról, valamint az előző hétről elhalasztott, a dohány-kiskereskedelem állami felügyelet alá vételéről szóló kormánypárti javaslatról is.

2012. február 18., 16:40

Művészek, egykori politikustársak és tisztelői kísérték utolsó útjára Csurka István szombaton Budapesten a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. A drámaírót, politikust az ’56-os hősök parcellájában helyezték örök nyugalomra.

2012. február 18., 15:53

Budapest és Brüsszel viszonyában a sajtószabadság az egyik súrlódási felület, annak nyomán, hogy Orbán emberei megszállták a kommunikációs szektort, mutat rá a magyar médiavilágot feltérképező írásában Joelle Stolz. A Le Monde Budapesten járt tudósítója részletesen foglalkozik a Klubrádióval, amelynek sorsát ezekben a napokban Brüsszelben is megkülönböztetett figyelem kíséri. Alábbiakban kissé rövidítve közöljük a mértékadó francia liberális újság cikkét.

2012. február 18., 13:56

Budapest és Brüsszel viszonyában a sajtószabadság az egyik súrlódási felület, annak nyomán, hogy Orbán emberei megszállták a kommunikációs szektort, mutat rá a magyar médiavilágot feltérképező írásában Joelle Stolz. A Le Monde Budapesten járt tudósítója részletesen foglalkozik a Klubrádióval, amelynek sorsát ezekben a napokban Brüsszelben is megkülönböztetett figyelem kíséri. Alábbiakban kissé rövidítve közöljük a mértékadó francia liberális újság cikkét.

2012. február 18., 11:09

A havazás és a hóátfúvások miatt elzárt település nincs az országban, a közutak néhol jegesek, havasak, de mindenhol járhatók, lezárt közút sincs az országban - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője szombaton kora reggel az MTI-vel.

2012. február 18., 09:42

„Ahogy korábban ő maga kérte: kormányzását nem a szavak, hanem a tettek alapján értékelik. Orbán Viktor az európai mérce szerint egy év alatt harmadszor is megbukott” – közölte a szocialisták Európai Parlament (EP)-delegációjának vezetője. Tabajdi Csaba egyúttal a kormánypárti kommunikáció álságos fordulataira is felhívta a figyelmet. „Sem a korábbi, sem a mostani állásfoglalásokban nem szerepel egyetlen olyan mondat, amely elítélné Magyarországot, vagy a magyar állampolgárokat bármilyen módon bírálná. A kritika az Orbán kormánynak szól, azonban az Orbán kormány nem egyenlő Magyarországgal” – mondta.

2012. február 17., 21:33

Megegyeztek a március 15-i rendezvények fővárosi közterület használatáról az érintett felek: a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, a Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala, és az Egymillióan a Sajtószabadságért Mozgalom képviselői olvasható a -n.

2012. február 17., 17:39

Mintegy száz oldal terjedelemben válaszolt pénteken a magyar kormány az Európai Bizottságnak az egy hónappal ezelőtt indított kötelezettségszegési eljárásra - közölte egy név nélkül nyilatkozó brüsszeli forrás az MTI-vel.