Több mint hétszáz álláshelyet vett el a kormány különböző kormányzati szervektől

A tavalyi évben több mint hétszáz betöltetlen álláshelyet vont el a kormány a különböző kormányzati szervektől. A dolgozók máris jelentős terhelése így még tovább fokozódik, ráadásul ha egy kormánytisztviselő átkerül az egyik állami szervezettől a másikhoz, akkor a fizetése legfeljebb akkora lehet, mint az előző állásában. Azt is előírták, hogy az új helyen egy évig nem kaphat béremelést. 

2023. április 3., 11:53

Szerző:

A kormány 739 legalább fél éve betöltetlen álláshelyet vont el különböző kormányzati igazgatási szervektől – tudta meg az rtl.hu egy 2022-ben kiadott, nem nyilvános kormányhatározatból. Ez azt jelenti, hogy sok központi intézményben és területi hivatalban továbbra sem csökken a dolgozók jelentős terhelése. A gyakran csak 250 ezer forintot kereső munkavállalók ráadásul jobban fizető állami helyekre sem tudnak átmenni, egy körlevél alapján ugyanis a kormány előírta: ha valaki munkahelyet vált a közigazgatáson belül, akkor legfeljebb akkora lehet a bére, mint az előző munkahelyén.

Az Oktatási Hivataltól 528, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságtól 77, míg a kormányhivataloktól összesen 76, legalább fél éve betöltetlen álláshelyet vont el a kormány – derült ki az egyik 2022-es kormányhatározatból. A nem nyilvános kormányhatározatok általában személyügyi kérdésekkel foglalkoznak, ezekben rögzítik például a közigazgatásban dolgozók létszámával vagy juttatásaival kapcsolatos döntéseket. Tartalmukat nem hozzák nyilvánosságra, így a határozatok szövegét csak közérdekű adatigénylés után, iratbetekintéssel lehet megismerni.

Pedig ezek a döntések igen sok embert érintenek: nagyjából 30 ezren dolgoznak a központi közigazgatásban (minisztériumokban, országos hivatalokban, szervezetekben), és körülbelül 31 ezren a területi közigazgatásban (például a kormányhivatalokban, tankerületekben).

Az utóbbi csoportban évek óta különösen nagy problémát okoz a munkaerőhiány, a statisztikákat ugyanakkor kozmetikázta az a gyakorlat, amely szerint ha egy állami irányítás alá tartozó szervezetnél vagy hivatalnál fél éve nem tudtak betölteni egy álláshelyet, akkor azt egész egyszerűen elvonta a kormány. A törvény szerint az álláshely ilyenkor az úgynevezett központosított álláshely-állományba kerül, azaz a szervezet nem is tud újabb embereket felvenni. Ahhoz, hogy újra bővüljön a létszám, külön engedély kell a kormánytól, mint ahogyan ahhoz is, hogy a központosított álláshely-állomány terhére vegyenek fel valakit.

Tavaly az így felszámolt álláshelyek száma – az rtl.hu által megismert határozat alapján – legalább 739 volt.

A kormány egyébként teljesen tudatosan törekszik arra, hogy csökkenjen a közigazgatásban dolgozók száma, ezt a döntést pedig leginkább spórolással, a minél kisebb állam elvével indokolják.

„A munka azonban ettől még nem lesz kevesebb” – mondta Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke. Szerinte például a tavalyi elvonásban leginkább érintett Oktatási Hivatalban jelentős terheléssel kell megküzdeniük a dolgozóknak, még úgy is, hogy a munkák egy részét kiszervezték onnan.

A szakszervezetek tájékoztatása szerint ugyanakkor gyakran szó sincs arról, hogy ne lenne szükség a plusz munkaerőre, a nem megfelelő körülmények miatt viszont alig jelentkeznek a közigazgatási munkák egy részére. Emiatt akár fél évig is hirdethetnek egy állást, majd miután nem sikerül betölteni, elvonják azt.

Boros Péterné szerint általában a következő problémákkal szembesülnek a dolgozók:

  • elvették a szabadnapok egy részét, így a kormánytisztviselőknek kevesebb pihenés jár. Előfordulhat, hogy valakinek a munka törvénykönyve és az életkora alapján több szabadnap járna, de ezt nem kapja meg, mert rá más törvények vonatkoznak. Ez különösen az idősebb, nyugdíj előtt álló alkalmazottaknak okoz gondot, nekik ugyanis több pihenésre lenne szükségük. (Egyes információk szerint ráadásul ismét felmerült az az ötlet, hogy bevezetik az igazgatási szünetet, ez az évi 5-10 nap a szabadságból jönne le.)
  • Az ebédidőt a munkaidőn kívül határozták meg, tehát 8 és fél órát kell a munkahelyen eltölteni, így a szakszervezet számításai szerint (a szabadságokkal kapcsolatos változásokkal együtt) évente egy hónappal többet kell dolgozniuk a munkavállalóknak.
  • A munkaerőhiány miatt óriási a terhelés, egy munkavállalónak több embernek is elegendő munkát kell elvégezni.
  • Rendkívül alacsony a fizetés, a szakszervezet adatai szerint a területi közigazgatáshoz tartozó helyeken gyakran csak nettó 250 ezer forintot visznek haza az alkalmazottak.
  • Tavaly és idén egyáltalán nem volt béremelés, így a reálkereset legalább 17 százalékkal csökkent. A minimálbér viszont emelkedett, így az alacsonyabban képzettek fizetése lassan utoléri a diplomások bérét.

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő tette közzé azt a főispánoknak szóló levelet, amelyben a Miniszterelnökség ad utasítást a dolgozók munkahelyváltásával kapcsolatban. E szerint ha egy kormánytisztviselő átkerül az egyik állami szervezettől a másikhoz, akkor a fizetése legfeljebb akkora lehet, mint az előző állásában (kivéve ha vezető pozícióba kerül). Azt is előírták, hogy az új helyen egy évig nem kaphat béremelést. A rendszert kicselezni sem lehet, mert ha egy kormánytisztviselő felmond, vagy közös megegyezéssel távozik, akkor egy évig szintén csak akkora bérért lehet újra kormánytisztviselő, mint amennyit az előző helyén kapott.

„A döntéssel feltehetően azt akadályozták meg, hogy a valamivel jobban fizető helyekre próbáljanak bejutni az alkalmazottak. A kormányhivatalok esetében például jelentősek a különbségek: Budapesten vagy a nyugati megyékben a munkaerőpiaci körülmények kikényszerítik a magasabb bért, de más megyékben kisebb fizetés jár. Bizonyos helyeken tehát azonos munkáért kevesebb bér jár” – fogalmazott az MKKSZ elnöke.

Az rtl.hu megkérdezte a Miniszterelnökséget is levélről, de a tárcától nem érkezett válasz.

(Kiemelt képünk: Egy Kormányablak a Józsefvárosban, a főváros VIII. kerületében, a Baross utcában, amely egy integrált ügyfélszolgálati iroda, ahol az állampolgárok jelenleg több, mint 2500 féle ügykört intézhetnek, kezdeményezhetnek, illetve kaphatnak tájékoztatást az eljárás menetéről.
MTVA/Bizományosi: Róka László)

 

Tegnap 16:25

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Tegnap 15:42

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.