’56-os oroszok
Szégyenszemre mindmáig homály fedi, hogy az 1956-os forradalmat tankjaikkal eltipró Szovjetunióban is voltak elszántak, akik szolidaritást éreztek a fegyvert ragadó magyarok iránt, s ennek nyilvánosan is tanújelét adták. A megtorlás természetesen az ő esetükben sem maradt el. KURCZ BÉLA írása.
1956-ban 623, 1957-ben 2498, 1958-ban 1545 szovjet állampolgárt csuktak le politikai okokból. Voltak, akik csak meghúzogatták az oroszlán bajszát, de olyanok is akadtak, akik fejjel mentek a falnak. A nagyvárosokban szervezkedő forrófejű egyetemistákra és értelmiségiekre nem bitófa várt – mint az akkori Magyarországon –, hanem talán még rosszabb: 3–10 év az isten háta mögött, valamelyik fegyintézetben, többnyire a Gulagon, munkatáborban.
Az SZKP KB Elnöksége már november 4-én tárgyalta a szovjet egyetemeken és főiskolákon kialakult helyzetet, valamint a diákság jellemzően „ellenséges magatartását”. Úgy határoztak, keményen fellépnek a hivatalos állásponttal ellenkező nézeteket terjesztőkkel szemben – említi a moszkvai Alekszandr Sztikalin történész. Elmondása szerint kollégái számtalan olyan esetet feltártak már, amikor dokumentálhatóan nyíltan bírálták a szovjet magatartást.
Leningrádi fészek
Jaroszlavban például egy magas beosztású gazdasági vezető tinédzser csemetéje maga fabrikálta transzparenssel vonult végig november 7-én (!) az utcákon, az orosz csapatok kivonását követelve Magyarországról. Persze alaposan ellátták a baját. Moszkvában bár alig valamit lehetett tudni a magyarországi eseményekről, sokan ösztönösen is érezték: bűntett a szovjet tankok Budapestre való bevonulása.
Sztikalin szerint a Magyarországon történtek előtt senki sem számíthatott komolyan arra, hogy Kelet-Közép-Európában fellázadnak a szovjet hatalom ellen. De a magyarok végül is bebizonyították: a nagy Szovjetunióval is szembe lehet fordulni. Ráadásul felvetődött annak rémképe, hogy mivel Magyarországon a munkásság is fellázadt, ez – előbb-utóbb – a Szovjetunióban is megtörténhet.
Nemcsak Moszkvában és Leningrádban, másutt is terjesztettek röpcédulákat, például zsúfolt villamosokon az egyetemisták. Illegális összejöveteleken vitatták meg a Magyarországon kialakult helyzetet, s bírálták az orosz válaszlépéseket. Még hivatalos diákgyűléseken is megesett, hogy kritizálták a szovjet kormány lépéseit, ráadásul néhányan követendőnek tartották a magyar fiatalok merészségét. Az egyik nyilvános moszkvai összejövetelen azt kiabálták a résztvevők: forradalom tört ki Magyarországon, és a Szovjetunióban is erre lenne szükség a változáshoz!
A szovjet kormány heves bírálata persze egyáltalán nem jelentette, hogy a rendszert is elutasították volna – figyelmeztet Sztikalin. Legtöbben a tudatukba mélyen beivódott eszme elkötelezettjei voltak, bár nem zárták ki, hogy több út is elképzelhető a szocializmus építésében.
A leghíresebb ellenállási „fészek” Leningrád volt, ahol Revolt Primenov körül csoportosultak a „forrófejű” egyetemista fiatalok.
A véleményük ekkorra már, a magyarországi fejlemények hatására, alaposan eltért a hivatalos állásponttól – vázolja Vjacseszlav Szereda történész. Mivel nem tagadták meg, hogy egyetértenek a magyar felkeléssel, 1957-ben letartóztatták és egy grandiózus perben 3-tól 10 évig terjedő munkatáborra ítélték őket, időtlen időkre kitiltva lakhelyükről is. Államellenes szervezkedés és agitáció volt a vád.
A Sztálin-díjas fia
A per dokumentációja sajnos ma sem kutatható, ráadásul már alig akad túlélő. A historikus állítása szerint a tíz évre ítélt Primenov rendkívül érdekes figura volt: tehetséges matematikus, aki 1963-ban végül is Keldis, a Szovjet Tudományos Akadémia elnöke és Tvardovszkij, a költő közbenjárására szabadult. Szaharov mellett ő lett az egyik legismertebb szovjet ellenzéki. Rákban halt meg, egy berlini műtétet követően, 1990-ben.
Személyesen is találkozott a leningrádi egyetemisták perének túlélőivel Nanovfszky György, aki 1992–1998 között volt moszkvai nagykövetünk. Elődei (Rajnai Sándor, Györke Sándor) ajtót mutogató gyakorlatával szakítva beengedte őket a magyar felségterületre, sőt kijárta, hogy az 1993-ban épp Moszkvába látogató köztársasági elnök, Göncz Árpád kitüntetéseket tűzzön a mellükre. Összesen tizenhét orosz „ötvenhatos” került a látókörükbe; valamennyien dokumentumokkal igazolták meghurcoltatásuk hitelességét. Akadt köztük örmény, tádzsik, de a legérdekesebb talán egy atom-tengeralattjárókat tervező Sztálin-díjas mérnök „megtévedt” fia, aki – apja érdemeire való tekintettel – korábban szabadult, mint hogy lejárt volna a kiszabott büntetése. Úgy tudni: restellte is élete végéig, hogy idő előtt szélnek eresztették.
Túlélősorsok
A többiek szabadulásuk után kazánkovácsként, mosodai dolgozóként, szemetesként, utcaseprőként dolgozhattak. Volt, akinek végül is sikerült befejeznie az egyetemet; más alkoholista lett; akadt, akit idő előtt vitt el a rák; de olyan is, aki megállta helyét a pályán, például újságíróként, ám a korai halál őt sem kímélte. Egyikük súlyos szívproblémáját Magyarországon próbálták orvosolni, de mire műtétre került volna a sor, már késő volt.
Az akkor még szintén leningrádi egyetemista, Viktor Sejnisz 1957 legelején Leonyid Boriszov álnéven Az igazság Magyarországról című „pamflettel” rukkolt elő, amely gépiratos másolatban Moszkvában is terjedt. Ő megúszta börtön nélkül, „csupán” megszakadt a tudományos pályája, 1958-ban kizárták a Komszomolból, s 1964-ig csak fűtőként kereshette a kenyérrevalót a volt Putyilov-gyárban. A Jelcin-érában viszont politikussá avanzsált.
Hajdani vitairatában olyan „hajmeresztő” kitételeket találni, mint például: „A magyar eseményekben az a legfontosabb, hogy a magyar néptömegek forradalmi felkelést indítottak a munkásosztály és a forradalmi értelmiség vezetésével a nemzeti függetlenségért, a szocializmus számtalan torzulása ellen, az ellen a rendszer ellen, amelyet Magyarországon Rákosi, világméretekben pedig Sztálin testesített meg.”
A magyar 1905
Végül arra a megállapításra jut:
„A magyar forradalom magyar tragédiába torkollott. A magyar 1905 lett belőle, mivel a rákosisták szétzüllesztették és felbomlasztották a munkásosztály pártját, hóhértetteikkel bemocskolták a szocializmus tiszta eszméit, cinkosaik segítségével gyűlöletet szítottak a magyar népben a szovjet nép ellen... A magyar forradalomban a Szovjetunió rendkívül szégyenletes szerepet játszott... A magyar forradalom és a magyar tragédia korunk legnagyobb eseménye... Nem lehet szabad egy nép, ha elnyom egy másikat. A magyar dolgozók a mi szabadságunkért is harcoltak.”
