400 ezer forintos bónusszal lepte meg magát és a munkatársait Nagy István agrárminiszter, de Kásler Miklós sem volt szűkmarkú
A Népszava adott be közérdekű adatigénylést, hogy melyik minisztérium milyen évi végi bónusszal jutalmazza a munkatársait.
- Az Agrárminisztériumban „az egész évi munka elismeréseként” mindenki – beleértve Nagy István tárcavezetőt és az államtitkárait is – 400 ezer forint értékű Erzsébet-utalványt kapott. Ez csaknem 400 millió forintos kiadást jelent.
- Az Emberi Erőforrások Minisztériumának több mint 1800 munkatárs 200 ezer forintot kapott, ez pedig összesen több mint 370 millió forintba került Kásler Miklós a tárcájának.
- A Palkovics László vezette Innovációs és Technológiai Minisztérium 1681 munkatársa 100 ezer forintot kapott az Erzsébet-utalvány Plusz kártyákra 166 millió forintért.
- A Honvédelmi Minisztériumban 23 ezer forintot, valamint teljesítmény elismeréseként még 23 ezer forint értékben Erzsébet-utalványt kaptak a munkatársak. Benkő Tibor tárcavezetőt és az államtitkárait kihagyták a szórásból
– derül ki a körképből. A Szijjártó Péter vezette Külgazdasági és Külügyminisztériumban, Pintér Sándor Belügyminisztériumában és Rogán Antal tárcájánál, a Miniszterelnöki Kabinetirodán nincs év végi bónusz. Varga Mihály és Gulyás Gergely korábbi közlése szerint nem lesz jutalom a Pénzügyminisztériumban, illetve a Miniszterelnökségen sem, de a két tárca 15 nap haladékot kért a Népszavától a hivatalos válaszra.
A 24.hu egyébként a múlt héten írta meg, hogy Matolcsy György MNB-je rendkívül bőkezűen ismeri el a munkatársai teljesítményét, a jegybankban 619-en kaptak összesen 339 millió forint bónuszt, ami fejenként 549 ezer forintot jelent.