1,9 milliárd forintból építhet országmárkát az MTÜ, Will Smith egy Instagram-poszttal ötvenszer hatékonyabban reklámozta Magyarországot

2018. szeptember 8., 08:47

Szerző:

A 444 hívja fel a figyelmet, hogy a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent egy kormányhatározat Orbán Viktor aláírásával, amely szerint a Magyar Turisztikai Ügynökség

  • 1,9 milliárd forintot országmárka építésére,
  • 1,6 milliárd forintot a nemzeti ünnepek és a kiemelt fontosságú rendezvények előkészítésére és megrendezésére

kap. A pénzt a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból és a tavalyi költségvetési maradványokból csoportosítják át. Azt már májusban lehetett tudni, hogy az MTÜ 1,9 milliárdból építhet országmárkát, márciusban pedig az derült ki – az MTÜ vezérigazgatója, Guller Zoltán ismerte el –, hogy az új magyar turisztikai stratégia kialakításában részt vesz Orbán Viktor lánya, Orbán Ráhel is. A hivatal ráadásul divatdiktátori ambíciókat is dédelgethet, a Divatipari Marketing Igazgatóság már tavaly létrejött az MTÜ-n belül, vezetője az jó ismerősének számító Bata-Jakab Zsófia. Juhász Péter, az Együtt volt elnöke márciusban leplezte le, hogy Orbán Ráhel Máté Kristóffal, az MTÜ értékesítési igazgatójával és Berényi Vincével, az MTÜ stratégiai marketingért felelős igazgatójával állami feladatokról beszélget.  

Az országmárka építésére szánt 1,9 milliárd egyébként kidobott pénznek tűnik annak az imázskampánynak a fényében, amelyet Will Smith és Arnold Schwarzenegger folytat mostanában. Will Smith nemrég felmászott a Lánchídra táncolni egy kicsit és megnézte a Frida Kahlo-kiállítást a Magyar Nemzeti Galériában, és csak az utóbbiról szóló Instagram-posztját ötvenszer annyian, 6,2 millióan látták, mint ahányan a YouTube-on megnézték az MTÜ másfél milliárd forintból készült Spice of Europe-kampányát.

Visszahívott tejtermék került a boltokba – a Kifli.hu azonnali intézkedéseket tett egy lejárt szavatosságú, laktózmentes Mizo UHT tej kapcsán. A hatóság arra figyelmeztet: a termék fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet, ezért senki ne igyon belőle, és vigye vissza, ha vásárolt belőle.