A Magyar Hangnak adott interjúban Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija értékelte a Sorsok Háza projekt kormányzati elkaszálását, a magyar zsidó felekezetek közötti feszültségeket, valamint Izrael jelenlegi háborús helyzetét és a nemzetközi kritikák jogosságát is.
Az elektromos rollerek egyre fontosabb szereplői a közlekedésnek, ezért a rendőrség tisztázott pár szabályt.
Kapu Tibor és társai indulását már sokadik alkalommal halasztják el, most újabb lehetséges indulást jelentettek be.
Agyevő amőba miatt halt meg egy gyermek Párkányban, most az orvos elmondta, hogy mit kell tudni a fertőzésről.
A Nyugati pályaudvar átmenetileg nem elérhető egyes vonatokkal.
2021. november 14., 14:20
A politikus szerint csak a Fidesz képes megvédeni az emberek szabadságát.
2021. november 14., 13:58
A kormánypárt alelnöke beszédet mondott a tisztújító kongresszuson.
2021. november 14., 12:48
Úgy izgulok – írta a Facebookon azzal kapcsolatban, ki lehet a Fidesz új elnöke.
2021. november 14., 12:11
Az OMSZ szerint vasárnap tovább romlik a levegő minősége.
2021. november 14., 12:02
Gyakorlatilag eldőlt, kié lesz a megüresedett alelnöki pozíció.
2021. november 14., 11:54
Orbán Viktor: Újra együtt!
2021. november 14., 11:24
„...de értsétek meg, nem ihatunk folyamatosan!" – írta a Kétfarkúak társelnöke és egyben önkormányzati képviselője a Facebookon.
2021. november 14., 10:44
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint Brüsszel hiába támadja a rezsicsökkentést, ők megvédték.
2021. november 14., 10:12
Szanyi: Ki az ittasokkal az Országházból!
2021. november 14., 08:35
Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy a Fidesz az EU-ban nemkívánatossá vált.
2021. november 14., 08:21
A házelnök szerint a kereszténydemokrata politizálás jövőjébe Márki-Zay nem tartózik bele.
2021. november 14., 06:44
Tisztújító kongresszust tart ma a Fidesz, valószínűleg újraválasztják Orbán Viktort a párt elnökének. Ő az egyetlen induló.
2021. november 14., 06:22
Több napsütés csak hétfőn várható.
2021. november 13., 21:53
Az utasokat sérüléseikkel kórházba szállították.
2021. november 13., 21:43
A külföldiek közel 20 milliárd forintot költöttek magyarországi szálláshelyeken.
2021. november 13., 21:38
Az informatikai rendszer meghibásodása miatt néhány határátkelőhelyen lelassult a határátlépés.
2021. november 13., 21:28
Lesz, ahol már egy kieső helyettesítését sem tudnak majd megoldani.
2021. november 13., 20:37
A motorvonat meghibásodott a baleset közben.