Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

2020. február 29., 13:30

Bárcsak meggyőzné valaki, hogy ami most Magyarországon történik, az tényleg egy központi terv végrehajtása. Merthogy a kormány munkája nyomán csak a káoszt látja azon a három szakterületen, amelyhez eddigi élete során köze volt – mondta egy szegedi nyugdíjas bölcsész, a Háttal Európának című jelentést értékelve. Az Oktatói Hálózat rendezvényének maroknyi közönsége nem hallgatni jött. Elhangzott: nem tartható az a szerep, hogy az értelmiségi csak a tudomány nevében beszél. Tudomásul kell venni, most minden megszólalásnak van politikai vetülete. Ha ebben sem sikerül megegyezni, a kormány mindig fölszalámizza a kritikus értelmiséget.