Az agydaganat 4 ritka tünete, amit senki nem vesz komolyan

Az agydaganatok mindenféle formában és méretben előfordulhatnak, ráadásul a tünetek is nagyon széles skálán mozognak. 

2024. május 29., 12:24

Szerző:

Az agydaganat számos gyakori tünettel járhat, úgy mint a fejfájás, szédülés vagy éppen az elmosódott beszéd, de sajnos akár minden előzmény nélkül is megjelenhet. Sőt, olyan tüneteket is utalhatnak agydaganatra, amikről első körben senki nem is gondolná, hogy baljósak. Összeállításunkban most ezeket a ritka tüneteket szedtük össze, olyan előjeleket, amiket sokan egyáltalán nem is vesznek komolyan. 

Ügyetlenség 

Szakértők szerint, ha azon kapja magát, hogy rendszeresen a kulcsokkal babrál, nem tudja, melyik is illik a zárba, netán egyensúlyproblémákat is észlel, általánosságban véve pedig ügyetlenebbnek érzi magát, akkor nem kizárt, hogy agydaganata van. Persze egyéb más, idegrendszeri probléma is állhat a háttérben, de az sem kizárt, hogy csupán nehezebb időszakon megy át, ami miatt fáradtabb. Nyilván nem kell egyből a legrosszabbra gondolni, a tünetek tartós fennállása esetén viszont célszerű orvoshoz fordulni és egy alapos kivizsgálást kérni.

Álmosság vagy eszméletvesztés 

Ha a semmiből tör önre az álmosság, úgy, hogy egyébként kialudta magát, netán el is veszti az eszméletét az aggodalomra adhat okot. Természetesen ez a tünet sem csak feltétlenül agydaganatra utalhat, egyéb, más neurológiai betegség is állhat a háttérben, de a stressz is produkálhat hasonló tüneteket. Ha viszont agydaganatról van szó, akkor mindez azért fordulhat elő, mert a megnövekedett koponyaűri nyomás csökkentheti az agy vérellátását. Amennyiben erről van szó, feltehetően nem csak egy alkalommal érzi magát a szokásoksnál álmosabbnak és feltehetően az eszméletvesztések száma is megnövekszik. Ezt semmiképpen se hagyja figyelmen kívül, azonnal forduljon orvoshoz. 

Problémák a szemmel 

Agydaganat esetén előfordulhat, hogy romlik a látása, ráadásul ilyenkor általában a szemüveg sem segít. Az is megeshet, egyik pillanatról a másikra változik a látás intenzitása, de az sem kizárt, hogy a perifériás látás megy tönkre. Persze önmagában ez sem feltétlenül agydaganat tünet, viszont, ha nincs ésszerű magyarázat a látásromlásra, netán más tünetekkel is párosul, úgy mint fejfájás vagy állandó szédülés, akkor nincs mese, kellene fog egy kivizsgálás. 

Megváltozott személyiség 

Rendszeresen összezavarodik, úgy érzi megváltozott a személyisége és nem tud tisztán gondolkodni? Elfelejt dolgokat, a visszaemlékezés pedig a nehezére esik? Akkor itt az ideje, hogy felkereresse az orvosát, ugyanis komoly probléma, akár agydaganat is okozhatja ezt az állapotot. Persze, csak úgy mint a többi tünet esetében is, a megváltozott személyiség hátterében más betegségek is állhatnak: okozhatja Alzheimer vagy Parkinson-kór, de akár pajzsmirigybetegség is. Bármiről is legyen szó, fontos a teljeskörű kivizsgálás, hiszen a kezelés csak így kezdhető meg. 

(Forrás: Cancer Research UK, Fotó: Freepik)