Az 50%-os kedvezménnyel rengeteg helyen élhetnek a diákok.
Idén sok balatoni strandon emeltek árat, azonban ezzel a módszerrel még lehet ingyen fürdőzni.
Nagy Feró is reagált Azahriah pár nappal korábbi posztjára, amiben az énekes véglényeknek nevezte a Fidesz szavazóit.
A nyári forróságért rajongók továbbra is örülhetnek, de enyhül az időjárás, a hét közepén lesz egy kis tavasz is.
Egy új szabályozás miatt, jelentősen megdrágulhatnak a fapados légitársaságoknál vásárolt repülőjegyek.
2009. december 1., 11:01
Meghalt kedd reggel az a hat hónapos terhes kismama, akit az új típusú influenza gyanújával csütörtök óta kezeltek különleges eljárással Budapesten, a Semmelweis Egyetemen - közölte az intézmény az MTI-vel.
2009. december 1., 09:54
Előfordulhat, hogy a baloldal 2010 után gettóba szorul. Ám a kép talán mégsem ilyen sötét, mert ha „üt az óra”, az MSZP választóinak zöme „fogcsikorgatva, szégyenkezve”, de leszavaz a szétzüllő pártra. A másik ok: a baloldal romjaiban is őrzi modernizációs elkötelezettségét. A múltba temetkező, avult jobboldalt pedig – sikere ellenére – súlyos ellentmondások emésztik. Miért? A politológus közírót, a Pénzügykutató Rt. elnök-vezérigazgatóját BUJÁK ATTILA kérdezte.
2009. december 1., 08:34
A Duna TV meghálálja a támogatást? A Magyar Nemzet szerint lehetséges, hogy a Duna TV azért bocsátja el egyik műsorvezetőjét, mert ő egy reggeli műsorban kemény kérdéseket tett fel Mesterházy Attilának, az MSZP frakcióvezetőjének.
2009. december 1., 07:47
Úton van Magyarországra egy guantánamói fogoly, egy másik pedig kedden hajnalban Franciaországba érkezett hírügynökségi jelentések szerint.
2009. december 1., 06:45
Mádly Zsoltot, Fót fideszes polgármesterét a múlt héten „rabosították” korábbi taxis afférja miatt – értesült a Népszava. A botrányairól elhíresült városvezető egy televízió székháza előtt beletolatott egy parkoló taxiba, majd el akart hajtani a helyszínről. Az esetet megörökítette egy fotós is.
2009. december 1., 04:56
A Political Capital visszautasítja azt, hogy bizonyos politikai körök, amelyek politikailag veszélyes konkurenciának tekintik a cég korábbi igazgatóját, Somogyi Zoltánt, a Political Capital nevét és munkáját használják fel politikai játékukban – áll az intézet közleményében.
2009. november 30., 21:58
Leszavazta a parlament a kormány által támogatott sort az az úgynevezett közlekedési tárgyú törvényekhez benyújtott módosító indítványokról szóló szavazáskor; a jogszabály a MÁV átalakításához adna törvényi felhatalmazást – tudósított az MTI.
2009. november 30., 20:25
„Nem kér a Jobbik adventi délutánjából a kétegyházi Márki Sándor Általános Iskola” – ezzel a címmel juttatott el közleményt a párt helyi szervezete a Békés Megyei Hírlap szerkesztőségéhez.
2009. november 30., 19:29
Elfogadta az Országgyűlés a 2010-es költségvetést, amely jövőre 3,8 százalékos hiánnyal, 0,6 százalékos GDP-csökkenéssel és 3,9 százalékos inflációval számol – tudósított az MTI.
2009. november 30., 17:36
Hétfőn délelőtt egy építési vállalkozó trágyát öntött egy pécsi takarékszövetkezet bejárata elé – írta a Dunántúli Napló online kiadása.
2009. november 30., 16:29
Több mint hétmillió forintnyi készpénzt illetve ékszereket is elvitt meggyilkolt áldozataitól a tompai hármasgyilkosság gyanúsítottja – közölte hétfőn a rendőrség.
2009. november 30., 16:16
A Fidesz-KDNP felszólítja az MSZP-t, fogadja el az ellenzéki frakciószövetségnek a népszámlálási törvényhez benyújtott módosító indítványait, amelyek három területre vonatkoznak: a vallásra, a fogyatékosügyre és a kisebbségek kérdésére – olvasható az MTI hírei között.
2009. november 30., 14:36
Elnézőek lesznek oktatóik a Pécsi Tudományegyetem gyógyszerészhallgatóival a héten, tekintettel az egyetemen történt múlt hét csütörtöki halálos lövöldözésre.
2009. november 30., 12:47
A függetlenek közé ül a liberális párt parlamenti frakciójából Gulyás József. A politikus az SZDSZ-ből is távozik.
2009. november 30., 12:14
Az országosan 20 ezer ellátottat jegyző Alvinczi Péter Szeretetszolgálat akkor tett szert országos hírnévre, amikor a nemrég kiderült: dolgozói hónapok óta ingyen végzik a munkájukat, mert a szervezet nem tud fizetni – írta a Somogyi Hírlap online kiadása.
2009. november 30., 11:11
Az éghajlati felmelegedés jobb termést hozott, a gazdasági környezet viszont egyre többeket arra sarkall, hogy felhagyjanak a borászkodással – írta a Heves Megyei Hírlap online kiadása.
2009. november 30., 09:52
Mától több napon át a Mátravasúton és Felsőtárkányban, december 4-én pedig Szilvásváradon várja a gyerekeket a Télapó a vonatokon, illetve az erdőben – írta a heol.hu.
2009. november 30., 09:09
November közepére lezárult a költségvetési hiányról szóló nyilatkozatháború. A kormány korábban 3,8 százalékkal számolt, a Fidesz szakértői ennek majdnem a dupláját jósolták. A vita „deus ex machinával” ért véget: az IMF és az Európai Unió szakértői küldöttsége a kormánynak adott igazat. Oszkó Péter rossz hírt is kapott. A tekintélyes Financial Times 19 pénzügyminiszter teljesítményét összegző listáján a 17. lett. Eredményét a szavahihetőségi sorrend húzta le. BARÁT JÓZSEF kérdezte őt.