2012. november 14., 09:24

Párttá alakult a Negyedik Köztársaság Mozgalom (4K!), miután a Fővárosi Bíróság bejegyezte kérelmét – jelentette be az új párt elnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

2012. november 14., 07:14

A kedvezőtlen befektetési környezet miatt nem várható új erőművek építése a közeljövőben, így azonban már néhány év múlva zavarok lehetnek a hazai áramellátásban – összegezték energiapiaci szereplők az Energiainfo.hu internetes szakportál keddi budapesti sajtóbeszélgetésén.

2012. november 14., 06:24

Úgynevezett pilot eljárás keretében folytatja az egyeztetést az Európai Bizottság Magyarországgal a felsőoktatási hallgatói szerződések uniós megfelelése kapcsán. A testület napokon belül elküldi az ezzel kapcsolatos levelet a kormánynak, amelyben állítólag felveti, még a közelmúltbéli jogszabály-módosításokat követően is felvetődik a munkaerő szabad áramlásának korlátozása.

2012. november 13., 22:02

Első fokon elutasította a Pécsi Törvényszék Gyurcsány Ferenc volt kormányfőnek a pecsiujsag.hu üzemeltetője ellen benyújtott sajtó-helyreigazítási kérelmét abban a perben, amelyben a politikus azt kifogásolta, hogy a portál cikke plagizálást sugallt.

2012. november 13., 20:08

Az Alkotmánybíróság hétfői határozatában alkotmányellenesnek nyilvánította és megsemmisítette az új szabálysértési törvény azon rendelkezését, amely szabálysértéssé minősítette a közterület életvitelszerű lakhatásra való használatát.

2012. november 13., 18:28

Októberben a fogyasztói árak 6 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. Az élelmiszerek, a szeszes italok, dohányáruk és az egyéb cikkek, üzemanyagok az átlagnál jobban drágultak, míg a tartós fogyasztási cikkekért kevesebbet kellett fizetni, mint egy éve, és a ruházkodási cikkek árai is csak kis mértékben emelkedtek – közölte a KSH kedden.

2012. november 13., 16:24

A 4K! nem csatlakozik a Bajnai-mozgalomhoz, de törekszik arra, hogy még a választások előtt megállapodást kössön a demokratikus erőkkel – közölte honlapján a párt.

2012. november 13., 14:06

Nem fogják kifizetni az LMP tagjai azt a százezer forintnyi bírságot, amit a Közgép bejáratánál tartott demonstrációjuk miatt szabtak ki rájuk, inkább közmunkában ledolgozzák. Szabó Rebeka például a Természettudományi Múzeumban lesz teremőr.

2012. november 13., 11:26

Csak azért, mert valamit beleírnak az alaptörvénybe, még lehet alkotmányellenes, vonta le a következtetést Sólyom László volt köztársasági elnök az Európai Unió Bíróságának a bírák korai nyugdíjazása ügyében hozott ítéletéből.

2012. november 13., 09:19

A budai irodaházon nyoma sincs a Haza és Haladás Egyesület táblájának. Óvatosság? Vagy még nem volt rá idő? A portás azért nem csodálkozik, hogy Bajnai miniszterelnök úrhoz jöttünk. Egy tárgyaló, három puritánul berendezett szoba. Fehér falak, számítógépek. Néhány szorgosan írogató, nagyon fiatal ember. Öt perccel a megbeszélt időpont előtt érkezünk, de itt nincs üresjárat. Addig üljünk le. Ahogy a mutató a 12-esre ugrik, nyílik az ajtó, bemehetünk a Haza és Haladás Egyesület elnökéhez. Az ő irodájában viszont vannak szimbolikus erejű tárgyak. Egy Kossuth Lajos kisplasztika (Széchenyit tippeltük volna), és az Első Magyar Felelős Minisztérium 1848-ból. Bajnai Gordon Barát József kérdéseire válaszolt. Az alábbiakban az interjú keretes tartalommal bővített változatát olvashatják, amely természetesen tartalmazza mindazokat a kérdéseket és válaszokat is, melyekkel a nyomtatott lap olvasói már megismerkedhettek.

2012. november 13., 06:01

Közmeghallgatáson kérték számon a város helyzetét Esztergomban, helyi lakosok felháborodtak a fideszesek válaszain, tettein.