A Magyar Hangnak adott interjúban Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija értékelte a Sorsok Háza projekt kormányzati elkaszálását, a magyar zsidó felekezetek közötti feszültségeket, valamint Izrael jelenlegi háborús helyzetét és a nemzetközi kritikák jogosságát is.
Az elektromos rollerek egyre fontosabb szereplői a közlekedésnek, ezért a rendőrség tisztázott pár szabályt.
Kapu Tibor és társai indulását már sokadik alkalommal halasztják el, most újabb lehetséges indulást jelentettek be.
Agyevő amőba miatt halt meg egy gyermek Párkányban, most az orvos elmondta, hogy mit kell tudni a fertőzésről.
A Nyugati pályaudvar átmenetileg nem elérhető egyes vonatokkal.
2013. április 3., 18:22
A Fidesz nem ért egyet az ENSZ jelentéstevőivel, akik bírálták a magyar alaptörvény módosítását a hajléktalanok ügyében.
2013. április 3., 16:30
Várhatóan április közepén tárgyal a Felsőoktatási Kerekasztal plenáris ülése a hallgatói szerződések tervezett változásairól – mondta el az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára szerdán az MTI-nek.
2013. április 3., 13:03
A Fidesz titokban megtartott születésnapjáról és igen változatos huszonöt évéről szól a 168 Óra címlapja: Hát, gratulálunk! Kéri László írásában megpróbálja sorra venni az elmúlt negyedszázad fideszes kanyarulatait, és eljut napjainkig, amikor „Minden rombolást építésnek tartanak nyilván, minden veszteséget nyereségként, minden tévedést a páratlanul éles előrelátás bizonyítékaként, és minden hazugságot megfellebbezhetetlen igazságként... Önmaguk ünneplését mindenkinél előbb szokták megkezdeni”. A hetilap digitális változatát lapozhatja végig.
2013. április 3., 12:22
A közveszély helyszínén elkövetett lopás szigorúbb büntetőjogi szankcionálására adott be módosító indítványt Gulyás Gergely és Kocsis Máté. A Fidesz kommunikációs igazgatója szerdai sajtótájékoztatóján ennek kapcsán arról is beszámolt, hogy nagyobb mozgásterük lesz a bíróságoknak az említett bűncselekmények elbírálása során.
2013. április 3., 12:07
Az MSZP üdvözli a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) mai kinyilatkoztatását, miszerint nem szeretné, ha a pártpolitika beleszólna a közmédia működésébe – áll a párt a szerdai közleményében.
2013. április 3., 11:50
Alapjogokat és az egyenlő bánásmód követelményét is sérti a HIV-vel élők megkülönböztetése az egészségügyben – honlapján a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ).
2013. április 3., 10:57
A kedden lehullott csapadék hatására a Zagyva-Tarna vízrendszerben újabb vízszintemelkedések alakultak ki. A Zagyva vízszintje Jászteleknél szerda reggel ugyan a harmadfokú árvízvédelmi készültségi szint alá csökkent, de az újabb áradás a déli órákban megállítja a folyó apadását – közölte Lovas Attila, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság vezetője az MTI-vel.
2013. április 3., 09:27
Az MNB alelnöke a Wall Street Journalnak küldött olvasói levélben igyekszik helyreigazítani Kopits György napokban megjelent véleményét, miszerint a nemzetközi pénzpiacoknak és az uniónak lépéseket kell tennie Magyarország ellen. A Der Standard pedig arról ír, hogy újabb bizonyíték merült fel a 2012 októberi apátfalvai halálos rendőrgázolás osztrák tettesének igaza mellett. Nemzetközi sajtószemle.
2013. április 3., 08:10
Bár szerda hajnalban több megyében visszavonták a sok eső, havazás, illetve hófúvás miatt kiadott figyelmeztetéseket, két megyében továbbra is másodfokú figyelmeztetés van érvényben a várható erős hófúvás miatt.
2013. április 3., 05:36
A Fidesz az ünnepek után is folytatja a rezsicsökkentés védelmében indított aláírásgyűjtést, amely – ahogy korábban, úgy most is – a törvények maximális tiszteletben tartásával zajlik – olvasható a Fidesz Sajtóiroda keddi közleményében.
2013. április 2., 21:21
Megcsúszott a meredek partoldal Kaposváron, és a lezúduló föld félig betemetett egy melléképületet, Kaposkeresztúron pedig egy családi ház udvarán szakadt be a föld, amelynek nyomán négy méter mély kráter keletkezett – tájékoztatta a napok óta tartó eső következményeiről a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság kedden az MTI-t.
2013. április 2., 20:44
Közpénzből vett húsvéti ajándékot vitt, majd aláírásgyűjtő ívet akart aláíratni az V. kerületi Önkormányzat fideszes képviselője az MSZP szerint. A pártnak több érintett nyugdíjas számolt be arról, hogy lista alapján járta a környéket Rogán Antal helyi frakciójának tagja.
2013. április 2., 20:01
Bajnai Gordon szerint nincs közgazdasági magyarázat az Orbán-kormány 2010 óta folytatott gazdaságpolitikájára, amely miatt Magyarország mára felélte tartalékait.
2013. április 2., 18:59
„Megdöbbentett a hír, miszerint Gerendás Péter távozik az országból. Döbbenten, de nem értetlenül állok. Nagyon is értem azt, amiről Péter írt” – írja közleményében Horváth Csaba,
az MSZP alelnöke, fővárosi frakcióvezetője.
2013. április 2., 17:40
Konrád György író 80. születésnapja alkalmából közölt írást kedden a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német konzervatív lap és a liberális Der Tagesspiegel, míg a pozsonyi Új Szó a Kika című, német gyermekhíradóról és a Hír TV arra adott „válaszáról” írt.
2013. április 2., 16:59
Az MSZP szerint a kormány „irtózatos megszorítások” árán érte el, hogy az államháztartási hiány tavaly a GDP 2,1 százaléka lett, a befektetői bizalom visszaszerzése és a növekedés beindítása azonban nem sikerült.