A Nébih visszahívott egy jégkrémet, mutatjuk, melyik terméket nem szabad elfogyasztani.
Változékony lesz az időjárás, a frontérzékenyek kifejezetten sok kihívással nézhetnek szembe a napokban.
A BKK folyamatosa fejleszti a BudapestGO alkalmazást, ezzel az újítással könnyebb lesz a tömegközlekedés Budapesten.
Télen sok országban kötelező előírás, hogy csak téli gumival lehet közlekedni az utakon. Nyárra nincs ilyen szabályt, azonban most kiderült, miért érdemes mégis nyári abroncsokat felszereltetni.
Az utóbbi időben igazán változékony volt az időjárás, a hétvégén újabb hidegfront várható, azonban lassan melegszik az idő.
2010. szeptember 6., 06:25
Körülbelül hatvan, a költségvetést terhelő tétel került elő „nem várt meglepetésként” az előző kormányzat időszakából a miniszterelnök tárcalátogatásai során; erről Varga Mihály, a gazdasági tényfeltáró bizottság vezetője beszélt vasárnap a Hír TV Kontraszt című műsorában. A Miniszterelnökséget vezető államtitkár reméli, hogy büntetőjogi következménye is lesz a tényfeltárásnak. A politikus példaként említette, Bajnai Gordon még kormányfőként Washingtonban úgy tett „nemes gesztust”, ajánlotta fel, hogy további csapatokat küld Magyarország Afganisztánba, hogy az ígéret költségvetési tétele nem volt megtervezve, sőt a Honvédelmi Minisztérium vezetésével sem egyeztettek.
2010. szeptember 6., 05:05
A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszabő községben sajátosan hangzó becenevével együtt vették nyilvántartásba az önkormányzati képviselőjelöltek többségét. Országos Választási Bizottság szerint ez szabálytalan, de a ragadványnevek már valószínűleg maradnak.
2010. szeptember 6., 00:39
A negyvenéves angol színésznőt a Gravity című sci-fi főszerepére a rendező Alfonso Cuarón választotta ki, aki fiával, Jonassal a film forgatókönyvét is írta. Angelina Jolie hivatalosan is visszalépett a szereptől.
2010. szeptember 5., 20:40
Az Állami Számvevőszéket használják fideszes önkormányzati képviselők arra, hogy saját településükön az ellenfeleiket lejárassák az önkormányzati választási kampányban, derült ki a STOP birtokába került hangfelvételből. A kónyi fideszes jelöltek beszélgetéséből kiderül az is, hogy zsarolásra továbbá botránypolitizálásra is alkalmasak a számvevőszéki vizsgálatok. Az ÁSZ cáfol.
2010. szeptember 5., 19:44
Nyárbúcsúztatót tartott Lipócia már hagyományosan. A második Pozsonyi Piknik nevű nyüzsgős kultúrvigalmat Lipócia főutcáján, a Pozsonyin.
2010. szeptember 5., 18:21
Megvédjük a polgári középosztály és a bizonytalan helyzetű társadalmi csoportok szövetségét - hangsúlyozta Orbán Viktor a Kötcsei Találkozón. A miniszterelnök arról is beszélt, hogy öt konkrét feladat áll az elkövetkező időszakban a polgári jobboldal előtt.
2010. szeptember 5., 17:11
A többség hármas osztályzatot adna az Orbán-kormány első száznapos teljesítményére - írta a Vasárnapi Hírek a Szonda Ipsos 1200 ember telefonos megkérdezésén alapuló közvélemény-kutatására hivatkozva.
2010. szeptember 5., 16:21
A Jobbik elnöksége nem tudta, hogy lányokat zaklatott a jelöltjük - akár ki is zárhatják.
2010. szeptember 5., 15:21
Szó szerint Jackót csinált magából az MSZP elnöke, Mesterházy Attila.
2010. szeptember 5., 14:24
A Jobbik kaposvári jelöltje az a férfi, aki ellen iskolai szexuális zaklatás miatt fegyelmi eljárás folyt. Hegedüs József a vizsgálat végén megrovást kapott, mert az Építőipari, Faipari Szakképző Iskola és Kollégium tanáraként az intézmény több lány tanulójának intim jellegű kérdéseket tett fel. A Jobbik helyi szervezetében egyébként kaotikus állapotok uralkodnak, Vona Gábor pártelnök visszavonta korábbi megbízottja jogosítványait.
2010. szeptember 5., 13:24
Az országos proteszthangulat megszűnése, a Jobbik tanácstalansága a parlamenti ellenzéki szerepben, az élesedő belső konfliktusok és a győztest erősítő módosított önkormányzati választási törvény miatt a radikálisok és szélsőségesek közötti harctól hangos párt számára az önkormányzati választás várhatóan kudarc lesz – írja elemzésében a Nézőpont Intézet. Nem valószínű, hogy a Jobbik meg tudja szerezni a leadott szavazatok aránya alapján a „második erő” címet, s az sem, hogy mérleg nyelve szerepbe kerül nagyvárosi önkormányzatokban.
2010. szeptember 5., 12:14
Történelmi szőlőskertet álmodott a budai vár nyugati lejtőjére a főváros városarculati tanácsnoka. A termésből számozott Budai Hegyi Vörösbor is készülne. Három év szervezés után úgy tűnt, a miniprojekt célegyenesbe ér, ám akkor nem várt fordulat következett. Két párt alakult: egyesek kadarkát akarnak, mások kék burgundit. LAMPÉ ÁGNES írása.
2010. szeptember 5., 10:59
Gergényi: „Több információja volt a nézőknek, mint a rendőröknek.” - Nem volt megfelelő az információáramlás a tévé-ostrom idején. Folytatta a meghallgatásokat a 2006-os állami jogsértéseket vizsgáló bizottság.
2010. szeptember 5., 09:55
Új közszolgáltatási modellt kíván bevezetni Tarlós István, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje, ha megválasztják. A politikus az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta, hogy létrehozná a budapesti városüzemeltetési központot, amely - részleges önállóságuk megtartása mellett - felügyelné a közszolgáltató cégeket.
2010. szeptember 5., 09:04
Az Alkotmány lecserlésére készülő Fidesz azt ajánlja a Jobbiknak: tanulmányozzák át az alaptörvényt, miután a szélsőjobboldali párt gettóba záratná a cigánybűnözőket. A Jobbik azonban visszavágott: szerintük Schmitt Pál megszegi alkotmányos kötelezettségét, amikor államfőként a nemzet egységének kifejezése helyett pártrendezvényeken asszisztál.
2010. szeptember 5., 08:57
Magyarországon még ma is sok iskolásnál fordul elő, hogy hétfőn éhesen érkezik az iskolába, s csak az oktatási intézményben kapott ételt eszi. Egyre több esetben már olyan családok igényelnek segítséget, amelyek néhány éve még nem kértek, vagy maga segítette a többi családot. Tavaly már 406 ezer gyermek étkezett kedvezményesen, illetve ingyenesen.
2010. szeptember 5., 07:58
A svéd tévések a péntek esti meccs közvetítésén Orbán Viktort mutatták, de az előző előtti miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc nevét írták ki. Gyurcsány Ferenc blogjában úgy kommentálta az esetet: Na, ezt aztán vérciki!
2010. szeptember 5., 06:52
Az előítéletek csökkentése jegyében tartottak Budapesten egynapos művészeti maratont, amelyen pszichiátriai betegségben szenvedő hivatásos és amatőr művészek is részt vettek. A Magyar Pszichiátriai Társaság elnöke úgy véli, a jelenleginél kétszer több orvosra és ápolóra lenne szükség.