Érdemes részt venni az élelmiszerhulladék szelektív gyűjtésében

Urbán Csilla, a Humusz Szövetség elnöke volt a Jazzy rádió vendége, aki arra bíztat mindenkit, hogy vegyen részt a konyhai és biohulladék gyűjtésében.

2024. január 18., 00:16

Szerző:

Tizennégy település lakói dönthetnek úgy, hogy önkéntesen részt vesznek konyha zöld -és élelmiszerhulladék szelektív gyújtésében. A Jazzy rádió vendége Urbán Csilla, a Humusz Szövetség elnöke szerint kifejezetten olyan társasházas övezeteket keresnek, ahol a házi komposztálás nem megoldott. Ezen kívül azt mérték föl, hogy hol vannak olyan biogázüzemek és olyan kapacitások, ahova lehet vinni ezeket a konyhai biohulladékokat.

Azokon a településeken tud a program megvalósulni, ahol viszonylag gazdaságosan megoldható a biohulladék elszállítása és kezelése, ám nem megoldott a házi komposztálás, és ezek alapján a tapasztalatok alapján akarják a programot fejleszteni a következő években, esetleg új üzemeket építeni.

„Az EU-s irányelv úgy szól, hoyg 2024. január 1-jétől kötelező a biohulladékok elkülönített gyűjtése” – hívja fel a figyelmet a szakember. Ez persze történhet házi komposztálás, közösségi komposztálás útján is, az is megfelel a jogszabálynak. Hozzátette: öt éve lehetett tudni erről a szabályozóról, tehát volt idő erre fölkészülni.

„Egy kicsit lassan indul ez a dolog. Nem feltétlenül az a baj, hogy nem rögtön, mindenhol indítják el, hiszen a külföldi tapasztalatok alapján mi is azt látjuk, hogy valóban az a jó módszer, hogyha fokozatosan kerül kiépítésre. Látni kell, mik a felhasználói tapasztalatok, hol kell erősíteni, mit érdemes változtatni, és így fokozatosan kiterjeszteni. Nyilván jobb lett volna előbb elkezdeni és sem tetszik nekünk, hogy nem került be a hazai jogszabályokba, hogy kötelező lenne mindenki számára” – mondja Urbán. ”Tehát ha valaki megkapja a kukát, önkéntes alapon dönthet a gyűjtésről, holott a szelektív, vagyis a papír műanyag, fém üveg, külön gyűjtése kötelező, ezért nem értünk egyet ezzel a megfogalmazással” – tette hozzá.

Azt is fontos tisztázni, hogy a konyhai zöldhulladék és a komposzt nem azonos, hiszen utóbbiba nem javasolt minden konyhai hulladékot beledobálni. A komposztba nem való például a főtt ételmaradék, a tejtermék, a kenyérvégek. Mivel egyelőre nem tudni, hogy pontosan milyen technológiával és hogyan valósul meg majd ezeknek az anyagoknak a kezelése, azt sem láthatjuk előre, hogy milyen eszközökkel tudunk védekezni a barna kukában összegyűjtött konyhai hulladék szaga ellen, de a szakember mindenkit arra biztat, hogy csatlakozzon a kezdeményezéshez.

A teljes beszélgetés a Jazzy rádió honlapján és itt hallgatható meg:

(Kiemelt képünk forrása: Pixabay)