Agrárminiszter: „a világ szegényebb lesz méhek nélkül, sőt, el is pusztul”

A boltban minden hatodik élelmiszer a méheknek köszönhető, ezért kijelenthető: ha nincs méh, akkor nincs élelmiszer, nincs gyümölcs sem.

2023. november 17., 11:48

Szerző:

Nagy István kijelentette: „a világ szegényebb lesz méhek nélkül, sőt, el is pusztul” – mondta az agrárminiszter az európai mézes reggeli kampány pénteki, székesfehérvári programján.

A tárcavezető szerint hálás a magyar méztársadalom, amiért ennyi gyerekhez viszik el a „legteljesebb élelmiszert, a természet csodáját, a mézet”, és reményét fejezte ki, hogy a mézes reggelivel 200 ezer magyar gyermek válik új mézfogyasztóvá. A kampány célja, hogy ösztönözze a hazai mézfogyasztást, amely most átlagosan fejenként évi egy kilogramm.

Nagy István kitért arra is, hogy a méhészek és a fogyasztók védelme érdekében Magyarország már évek óta szorgalmazza, hogy az Európai Unióban szigorítsák a mézkeverékek származásának megjelölését.

Marjan Cencen, a Szlovén Köztársaság nagykövete megemlítette, hogy a méhészkedés Szlovéniában és Magyarországon is a nagyon régi időkig nyúlik vissza, ezért is indították el 2007-ben a mézfogyasztást ösztönző mézes reggeli programot.

Mészáros Dezső, a Sió-Eckes Kft. ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy egy méh egy nap alatt 1500-2000 virágot látogat meg, poroz be, és mivel 8-10 alma kell egy liter, 100 százalékos gyümölcsléhez, ezért egy méh egy nap alatt több mint 200 gyümölcslé előállításához járul hozzá.

Borszéki Viktória méhész, a 2023-as mézkirálynője hangsúlyozta, hogy minél szélesebb körben szeretné a méz egészségre gyakorolt jótékony hatását, felhasználhatóságának sokszínűségét népszerűsíteni. Megemlítette, hogy a méz immunerősítő, energetizáló, fertőtlenítő, gyulladáscsökkentő, ér- és emésztőrendszert segítő, miközben rengeteg vitamin, ásványi anyag található benne.

Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester kiemelte, hogy a jó minőségű méz fogyasztásával mindenki nyer, mert kiválóan segíti az egészség fenntartását, miközben a méhészetek fennmaradásához is hozzájárul.

Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke megerősítette, hogy szakmájuk jövője attól is függ, hogy ma a gyermekek mit gondolnak a mézről és a méhekről, mit tanítanak nekik a méhek fontosságáról és a beporzásról, mi a méhészek munkájának a jelentősége, hogyan készül a méz.

A sajtóanyag szerint az európai mézes reggeli kezdeményezés Szlovéniában indult útnak 2007-ben, amelyhez Magyarország 2014-ben csatlakozott. Az idei központi eseménynek a Székesfehérvári Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola adott otthont, míg országosan csaknem ezer helyszínen, több mint 200 ezer diák fogyaszthatja el a mézes reggelit.

(Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: pixabay)

A paradicsom bőrén barna elváltozással járó vírusfertőzést a barna termésráncosodás (ToBRFV) okozza. A Nébih tájékoztatása szerint a vírus 2021-ben már megjelent hazánkban, s most sem könnyíti meg a termelők munkáját a jelenléte, ugyanis komoly veszteséget okoz a mennyiséget tekintve. A népegészségügyi hivatal tájékoztatása szerint azonban a fogyasztóknak nem kell aggódniuk.

A Greenpeace legújabb mérései bizonyítják, hogy rendkívül veszélyes, rákkeltő vinil-kloriddal szennyezett víz folyt ki az Éltex Kft. salgótarjáni telephelyéről a Salgó-patakba a március 15-i hosszú hétvégén.