Fecskéket mentettek, Udvaros Dorottyát is elítélte a bíróság

Folytatódik a hazai természetvédelem történetének egyik legabszurdabb pere. Elsőfokon bűnösnek találta a bíróság Udvaros Dorottyát és a Greenpeace fecskementő aktivistáit, akik az ökológiai válság kellős közepén a természetet védték a Fertő tónál az állami pusztítással szemben. Az aktivisták fellebbeznek a döntés ellen – közölte a Greenpeace.

2023. október 5., 09:48

Szerző:

Közleményükben úgy fogalmaznak:

a bíróság ítélete szerint a természetvédők bűncseleményt követtek el, amikor két évvel ezelőtt a lebontásra ítélt Fertő tavi cölöpházakról levágták a madárhálót, hogy az Afrikából hazatérő fecskék újra költhessenek tavalyi fészkeikben. Az akcióban résztvevő Udvaros Dorottya, a Nemzet Színésze korábban is elmondta, hogy szerinte tette nem volt veszélyes a társadalomra, hanem jó cselekedet volt.

A Greenpeace szerint megdöbbentő, hogy miközben pusztul az élővilág, száradnak ki természetes vizeink, amikor harminchét folyónk van kiszáradófélben, és ezer tavunk tűnt el a Kiskunságban, akkor azokat nevezik bűnösnek, akik ezeket az értékeinket védik.

A fecskementő aktivisták pere azért is megdöbbentő a zöldszervezet szerint, mert az eljárásban a bíróság elzárkózott attól, hogy beidézze a Greenpeace tanúit, illetve figyelmen kívül hagyta korábban a rendőrségen tett vallomásaikat.

„Felháborítónak tartjuk, hogy az állam ahelyett, hogy megvédené természeti értékeinket, azokat akarja meghurcolni, akik elvégzik helyette ezt a feladatot. Hiába hívják bűncselekménynek, a Greenpeace aktivistáit semmilyen eljárással nem lehet eltántorítani attól, hogy megóvják a természetet a következő generációknak.”

– nyilatkozta Rodics Katalin, a Greenpeace biodiverzitáskampány-felelőse.

Emlékeztetnek: múlt hét pénteken egy másik, Fertő tóval kapcsolatos ügyben pert nyert a Greenpeace a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatallal szemben, amit a Győri Törvényszék a Fertő tóra kiadott építési engedély ügyében új eljárásra kötelezett.

(Kiemelt kép: Udvaros Dorottya és a Greenpeace aktivistái eltávolítják a madárhálót a Fertő tónál. Fotó: Járdány Bence / Greenpeace)