WHO: Az új mutánsok miatt ismét lecsaphat a covid

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezetője arra intette hétfőn a világ országait, ne legyenek túlságosan derűlátók a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban, mert az új variánsok veszélye továbbra is valós fenyegetés.

2022. június 20., 13:33

Szerző:

Bár a regisztrált koronavírusos esetek száma 90 százalékkal csökkent mostanra a januári csúcshoz képest, és a korlátozásokat sok országban már visszavonták, téves lenne azt gondolni, hogy a pandémiának vége – mondta Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója a G20 csoport egészségügyi minisztereinek indonéziai tanácskozásán. 

A főigazgató arról az aggályáról is beszélt, hogy a világ nem fog tanulni ennek a világjárványnak a hibáiból, és az elővigyázatlanság meg fog ismétlődni. 

A világ leginkább iparosodott és legnagyobb feltörekvő gazdaságait tömörítő G20-csoport tagállamainak képviselői arról tanácskoznak, hogyan erősíthetnék meg a globális egészségügyi rendszereket, hogyan kellene harmonizálni a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos eljárásrendeket, és miként tudnák egységesíteni a nemzetközi úti okmányokat. Kedden az egészségügyi tárcavezetők a G20-országok pénzügyminisztereivel közös megbeszélést tartanak egy pénzügyi alapról, amellyel – magán- és állami forrásokból – jövőbeli esetleges világjárványok megelőzését és kezelését finanszíroznák.

(Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet, a WHO etióp főigazgatója beszámol a szervezet 2017-ben elért eredményeiről és középtávú céljairól a WHO genfi székházában tartott sajtótájékoztatón 2018. február 7-én. MTI/EPA/Martial Trezzini)

Csütörtök este szabadszemmel is megfigyelhető a holdsarló és a Fiastyúk együttállása. A Jupiter fölött járó Uránusz és alatta a Pons-Brook üstökös már egy kézitávcsővel is megfigyelhető, továbbá két csillagfedés is látható lesz – tájékoztatott a Svábhegyi Csillagvizsgáló.