Tömeges pusztulás: a tudósok sem értik

Az Egyesült Királyságban és Észak-Európa más részein súlyosabb a méhállomány pusztulása, mint a mediterrán országokban – ezt állapította meg az eddigi legátfogóbb, 17 európai országot vizsgáló tanulmány.

2014. április 8., 06:37

A téli pusztulás 2012–13-ban különösen magas volt Belgiumban (33,6 százalék) és Nagy-Britanniában (29 százalék). Tavasszal és nyáron viszont Franciaországban szökött a legmagasabbra, 13,6 százalékra a méhpusztulás aránya.

Az Európai Bizottság által megrendelt tanulmány a mézelő méheket vizsgálta, a darazsakat és a vadméheket nem tanulmányozták.

Az Epilobee néven futó tanulmány tíz százalékban határozta meg a pusztulás elfogadható küszöbét. Görögország, Olaszország és Spanyolország is azok között az országok között szerepelt, ahol küszöb alatti volt a méhek elhullásának aránya.

Az egyes országokban a reprezentatív mintavétel alapján becsülték meg a pusztulás mértékét. Mind a 17 országban meghatározott szabályok szerint végezték az adatgyűjtést. A felmérés közel 32 ezer méhkolóniát érintett – írja az MTI.

Az Európai Unió tavaly négy olyan, növényvédő szerekben használatos kémiai anyagot – neonikotionidokat – tiltott be, amelyeket összefüggésbe hoztak az Európa-szerte tapasztalható méhpusztulással. A kérdésben ugyanakkor heves tudományos vita dúl, sokan vélik úgy: további kutatásokra lenne szükség, hogy megállapítsák ezeknek a vegyi anyagoknak a hatását.

A bizottság a növényvédő szerek hatását bele akarta foglalni az Epilobee-tanulmányba, ám a tagországok kormányai ezt leszavazták.

Tényleg meghosszabbítható az élet a biohacking segítségével, vagy ez csak egy hangzatos áltudomány? Mikor özönlik el Magyarország utcáit a kiborgok és a transzhumánok? Már elérhetők az MVM Future Talks tudományos sorozat nagyköveteinek dokumentumfilmjei, amelyekben olyan neves tech innovátorok szólalnak meg  az „örök élet” lehetőségeiről, mint Giulia Enders, Teemu Arina, Ulbert István vagy  Joe Cohen.