The Walking Dead: Season 2 Episode 1 – All That Remains
Új évad, alaposan megváltozó stáb. A Telltale Games szinte újrakezdte az egész The Walking Dead sztoriját az első évad után. Lee halott, Clementine pedig átvette a főhős(nő) szerepét. Egyedül nem megy. Erre épít a rövid, önmagában problémás első rész a második évadból.
| Nem azt mondom, hogy ez az epizód borzalom. Még csak azt sem mondanám, hogy nem ajánlom. Csak az a helyzet, hogy az új szereplők még ismeretlennek érződnek, és a későbbi részekben fognak csak alaposan elszökkenni az anonimitás talajáról. Éppen ezért törtem a fejem az epizód végigjátszása után, hogy végül is miként tudnám kritikával illetni... de csak ez, illetve a hossz (lemértem: két helyen történő elhalálozással 93 perc) hozható csak fel negatívumként. Cseperedő kiscsillag Régi-új főszereplő kerül a fókuszba. Miután az első évad végén (hozzáteszem: könnycsordítóan dramatikus keretek közepette) megöltük a megharapott, s ennek következtében megfertőződött Lee-t, ebből adódóan valakinek át kellett vennie a pozícióját – és ez Clementine-ra esett. A rész legelején még egész fiatalként látjuk őt, amint a mosdóban igyekszik tisztálkodni, ám már itt keményen megragadja a Telltale Games a 2012-ben kegyetlen mértékben felállított lécet – egyszerűen a veszélyérzet szinte végig velünk van, még itt is, amikor az általunk elvett pisztoly ránk van tartva. De Clem magára marad. Két társából egyet (Omidet) lelőnek a mosdóban reflexből, a másikkal (a terhes Christával) pedig érzéseim szerint találkozni fogunk később. Eltelik 16 hónap, Clementine pedig már kezd egyre érettebben viselkedni. Az elkövetett hibája (amelyet mi nem tudunk egyáltalán megakadályozni – a pisztolyt ugyanis nem tudjuk sehogy sem magunknál tartani a legelején!) jellemfejlődésként is értelmezhető, ami ily fiatalon durva azért. Megtámadnak kettőnket az erdőben, mi megússzuk, és innentől borul kb. minden, amit az első évadban megszokhattam. Kifinomultabb kapcsolat Először is, a HUD kapott egy helyrerázást, amelyet a The Wolf Among Us-ból (erről jövő héten még lesz itt szó) emelt át a Telltale. Egyszerűbb, könnyebb kezelni, erre szükség is lesz a QTE-k során. Másodszor, Clementine máshogy tudja megtalálni a hangot az új csapattal, akik végül is többnyire befogadják. Ám addig még hosszú az út. Kezdjük például ott, hogy egy, Sam névre hallgató kutya vadászösztönei alaposan befolyásolják Clem sorsát és a túlélők kezdeti viszonyát vele kapcsolatban. Ennyit tud egy, a szemetes vödörben megtalált babkonzerv kihozni a sztoriból. Clem karját ronggyá rágja Sam, aki az első komolyabb döntést állítja elénk. Megöljük a kutyát? Hagyjuk szenvedni? ...igen. Ebben állított be egy komoly színvonalat a TT Games. Nem a grafikára (az ugyanis a megszokott cel-shaded stílus, amely elavultnak tűnhet; PC-n pedig nem is enged részletesebb beállítást, így felbontáscseréről ne álmodozzunk – konzolport ahoy) gyúrtak rá a srácok, hanem arra, ahogy a játék lelkileg hat a játékosra, a háttérben duruzsoló audió pedig tolja alá a pacit. Ha valamiben, hát ezekben továbbra is jó úton járnak a fejlesztők. De visszatérve Clem-re: mivel egy fiatal leányzóról beszélünk, ő képes ártatlanabb képet felvenni Carlos (a doki), Alvin (a kezdetben felénk kedvesnek tűnő szemüveges úr) és a többiek előtt... amikor legalábbis engedi a játék. Nincs annyira sok párbeszéd, de így is kapunk azért a fejünkre, hogy finoman fogalmazzak. Kutyaharapást szőrével Ez a harapás, amelyet elszenvedünk, elfertőződik, ha nem pucoljuk ki hidrogén-peroxiddal, majd varrjuk össze. ...dereng már valami? Úgy van, nekünk kell ezt összeszedni minden áron. Nem hagyhatjuk a lányt csak úgy ott a bódéban, ahová bezárnak minket biztonsági okokból (mondván, hogy ha reggelre nem alakulunk át, akkor elhiszik, ami velünk történt) – nem: ki kell jutnunk onnan, interaktivitásba kell lépnünk a szereplők legtöbbjével, majd végül nekünk kell megvarrnunk a sebet. Itt is tehát egy picit erőlteti ránk a játék, hogy mit kell tennünk, de végül sikerül megoldanunk az ügyet Sarah, az egyik túlélő furán viselkedő lányának segítségével. Persze közben letámadnak minket, majd a többiek egyrészt ledöbbennek, hogy már ott sincsenek biztonságban, majd kérdőre vonnak, hogy mégis honnan szereztünk magunknak orvosságot (kötszer, hidrogén-peroxid, tű és horgászzsinór, hogy pontos legyek). No, ekkor kerülünk végre be a házba, amelyen már többnyire végiglopóztunk. Nick, aki először ránk tartotta vadászpuskáját, végül odajön bocsánatot kérni. Döntés numero due – hagyjuk szenvedni hirtelen haragú bajtársunkat, vagy elfogadjuk reakcióját? Közben Luke megetet minket, és megmondom – ő a legszimpatikusabb karakter számomra. Ő mindvégig bizalmasan viselkedik velünk a sztori során, bár a TT-t ismerve, tuti lesz itt valami anyacsavar. Vagy söralátét. Önmagában nem elég A másnap reggel esedékes horgászatból semmi sem lesz, sőt, Nick és Pete között választanunk kell: kinek segítsünk, az idősebb, minket megmentő Pete-nek, vagy a fiatalabb Nick felé húzunk? Aztán ennyi az epizód. Egyetlen grafikai bugot sikerült előtolnom belőle (magamat ismerve ez kevés), Sarah szobájában valamiért ott állt Nick textúrája – lásd az egyik képet. Érdekes... Mintha egy teasert játszottam volna. Az egész olyannak tűnt, mintha felhangolnák a zongorát, amely végül egy nagyon komoly koncertet ad elő, mi pedig a koncert előtti főpróba előtt állnánk. Clementine szerepe érdekessé válhat, hiszen pl. a velünk mindvégig negatívan viselkedő Rebecca (aki szintén terhes, és nála kérdéses, hogy ki az apa!) még keresztbe tehet nekünk. De hol van még a folytatás...? Ha javasolnom kéne, akkor a kedves Olvasónak azt mondanám, hogy várja ki az egész második évadot, mert így az első rész még csak felvezetésnek tűnik, többnek nem nagyon. Rajongóknak pedig csak annyit, hogy nosza: érdemes kipróbálni. ...de vajon ki Carver? |
| – A „Telltale-esszencia”: szívbe markolóan játszat – Könnyen kezelhető UI | – Önmagában nem nagy szám a történet felvezetéseként – Másfél óra |
| Herpai Gergely (BadSector) |
