Szindbád utolsó utazása

A szelek szárnyán hagyta el Magyarországot: 1967-ben elszelelt. Eladta lakását, Wartburgját, kajakját, vitorlását és feleségestül, gyerekestül a „szabad világba” távozott. (Előtte persze 1965-ben beperelte a magyar államot, mert osztrák neje miatt állandóan vele szórakozott.) Akkor több útlevélkérelmet is beadott, eredmény nélkül, mivel kiutazása közérdeket sértett volna. Szeremley ezen okulva 23 éven át folyamatosan sértette a közérdeket. Egy szép napon leereszkedett érte a határszélre egy kecses sportrepülő (osztrák sógorának magán-gépe), hogy a radarok ernyője alatt átsuhanva átvigye a vasfüggönyön a potyautasokat. Így került Szeremley, sógora által a sógorokhoz. Utóbb a történetet Gracsov marsallnak is elmesélte 1990-ben, borozgatás közben a „Szent Orbánhoz” címzett pincéjében.

A marsallnak rémlett valami. Szeremley menekülése annyira emlékezetes ügy volt, hogy tábornoki váll-lapok és sapkák hullottak miatta. De ezt ne vegyük készpénznek. Rég volt, tán igaz sem volt. Szeremleytől amúgy sem idegenek a kerekre csiszolt történetek. De tény: máig ez a legismertebb Szeremley történet, mondhatni, ez az ő védjegye. A borásznak sok, pohár mellé való, fogyasztható sztorija van.
--
A telefonban zavart hang, mintha a tengermélyről jönne. „Halló. Szeremley”. Mondjuk neki: ugye a sztárborász? A tizedik (más lajstromok szerint a harmincadik) leggazdagabb magyar? Ugye Szeremley, a vasfüggöny átrepülője? A Nigériai kacsa és csirkefarmok építője? Szeremley Iránból? Szeremley Afganisztánból? Aki huszonöt éve hazatalált Badacsonytördemicre?

De a hang fakó: „nem voltam én sosem tizedik – legyint – Ma pláne nem vagyok sehol.” A hang borongós és depressziós. A büntetőügy dolgában sem közlékeny. Állítólag baráti körben netes lapok szerint titokzatos mondatokkal üti el a témát. „Ez egy sakkjátszma.” Vagy: „ha az ember bemegy a labirintusba, biztosan máshol jön ki, mint ahol belépett.” Vagyonával kapcsolatban – amely az utóbbi években erősen apadt volna – csak találgatások forognak. A listák szerint 20,5, sőt többek szerint 29 milliárdos magasságokban mozgott, de nyilatkozatai szerint a csúcson lehetett 3 milliárd.” Most, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei kapitányság – az Index birtokába jutott nyomozati anyag szerint – ötvenmilliós csalás miatt nyomoz utána. De nem ő szokta filozofikusan mondani: a boldogság kék madár, lehet üldözni, de aztán úgyis bezárja valaki a kalickába. Jól érzem magam, de akármilyen hülyén hangzik is, nem a pénz miatt.”

Ugyanakkor mégiscsak ő az, aki gyémántokkal kirakott borospincéjével dicsekedett, s más anekdoták is köröztek körülötte, mint a fővárosban dekkoló és feltört autó, amelyből úgy tűnt el 50 millió, hogy Szeremleynek meg sem kottyant. De ez is csak egy történet.
--
Lássuk a rendelkezésre álló tényeket. Szeremley teológiát hallgatott, majd orvosnak készült volna. Tény, hogy a bécsi átrepülés után nem vették volna fel a bécsi orvosi egyetemre. Gépészmérnöknek tanult, majd metróépítkezésen dolgozott, miközben levelezőn szociológiát hallgatott, majd vártalanul felbukkan Afrikában, pontosabban Nigériában, ahol számos befektetése van, kacsa- és tyúkfarmot létesít, állami megrendeléseket kap. Építi a helyi távvezeték hálózatot. Ebben nyilván hasznát vehette mérnöki ismereteinek is. Érdekes módon nyilatkozataiban nem a technéről, az alkotó tudás ismeretéről (és gyakorlati érzékéről) értekezik. Inkább bölcselkedik: virtuális szenvedélye a bor, a bor filozófiája. Csak az a baj, hogy magát a végeredményt, a boritalt Szeremley tulajdonképpen nem is szereti, csak eladni és előállítani. „A lelkemnek van szüksége (a borra)” – mondta tízvalahány éve épp a 168 órának. „Ha a borral harmóniában tudok élni, akkor a környezetemmel is. És ahogy változik a borideálom, ugyanúgy változik istenképem is.” Szeremley efféle elmésségeket korlátlan számban képes előállítani. Nem szeretem a bort, „néha (mégis) magamhoz veszem. Test és vér. Ősi genetikai probléma.” Világos.

De szemezzük tovább a tényeket. Ami magát a „szakmát” illeti, Szeremley birtokolja a teljes vertikumot: szőlő, pincészet, borfeldolgozó üzem. „Egyetlen tanfolyamot sem látogattam, egyetlen szakkönyvet sem vettem a kezembe. És ugyanez igaz a pincemesteremre (...) Úgy gondoltam, csinálhatunk mindent, csak azt nem, amit a többiek.” Mi sülbetett ki ebből? Milyenek a sztárborász borai? Hát... nem értünk a borhoz,... ilyenek. Úgy látszik, valóban vannak univerzális emberek. Ezek egy ösztönös zseni művei: az orvostanhallgatóból lett világjáró, vitorlásbajnok gépészmérnöké, aki egy szerencsés történelmi pillanatban borászatra adta a fejét. És persze az is bejött neki.
--
Szeremley a magyar viszonyok között a politikától elzárkózva élt. Kisgazda kalandja, székházvételi szándékkal kombinált Torgyáni-afférja csak kétszázmillióba került. Olcsón megúszta. Mindennek ellenére 2005-ben ő is alapított pártot (Magyar Gazda- és Polgárpárt néven), amely azonban a választáson sem indult. A tapolcai időközin Rig Lajost (és a Jobbikot) támogatták, de ennek semmi jelentősége. Ennek ellenére most, a gazdasági szétesés küszöbén, a legképtelenebb pletykák kapnak lábra a Fidesz bosszújáról, amelyet sosem támogatott, sőt, néhány epés megjegyzéstől sem tartózkodott.

Mondják: a földpályázatokon Szeremley jelentősen bukott. De nem ezért ment tönkre. Szeremley az üzleti világból lassanként kiszorul vagy kivonul. De ki tudhatja, mi is ez? Elszegényedés, leépülés? Vagy előrelátó tervezés? A hangya mentalitása, aki érzi, hogy közelít a tél?
--
Az még hagyján, hogy árverezik Szeremley házát, mert – van ilyen – bukott a Qestor kötvényeken, frankhitelei voltak, a törlesztő részletek felszaporodtak, ügyletei csődöt mondtak. A milliárdos elúszott – per pillanat huszonöt millióval. Hova lett a legendás húszmilliárd?

Mondják, a borász mentálisan is leépülőben van. Megütötte (nem a guta) a folyamatos balszerencse. A távoli telefonhang vontatott: „halló, Szerelmley, itt vagyok.”

Valóban itt van, lakhely elhagyási rendőri tilalommal. A hír mégis hidegzuhany volt, pláne a vád, amit a sajtó kinyomozott. Ha megáll a vád, a szövetség Rafaellel, a kamu gyémántbecsüssel, akivel ötvenmillióra szedték volna le a beégett Qestor részvényeseket, az valóban sima csalás lenne. A kulcsmondat a bulihoz így szólt: vissza tudjuk szerezni az elveszett pénzt. Ehhez azonban urak, legelőször pénz kell. Ennyi és ennyi. Ide a pénzt. S mivel a leggyermetegebb hazugság a leghatékonyabb, dőlt is a pénz. Csoda hogy csodálkozunk? Ez nem Szeremley stílusa.

Persze nem tudjuk, mi a borász stílusa. Ki is volt ő. Igazi nagymenő? Szemfényvesztő? Nárcisztikus önfényező? Az „Amerikából jöttem” nagy játékosa? A magyarok vezércsillaga, aki saját életével demonstrálja: egy világcsavargónak, kalandornak is lehet egyszer még otthona, szép nője, szőlője és bora? Ebben az értelemben Szeremley nagyon is Kelet-Európai jelenség.
--
Szeremley örökké optimista, válékony és nősülékeny. (Négy feleség, öt gyerek.) Közülük Koppány 2008-ban született. „Mire Koppány leérettségizik, 85 leszek”, mondja. „Tisztában vagyok a korommal, de az idő számomra nem fizikai mértékegység" – mondja nagyvonalúan.

Szeremley nagy utat járt be, a hatvanas évek nyarától a badacsonyi télig. Amikor elindult vele a rapülő, nyár volt, forrón sütött a nap. Ma már nincs hova disszidálnia. Ez volt Szindbád utolsó utazása?