Nem fizet a Twitter a Google-nek, inkább korlátozza a felhasználókat

Nem fizet a Twitter a Google Cloud szolgáltatásért, a Google ezért korlátozza a közösségi platformot, az pedig a felhasználóit.

2023. július 2., 12:15

Szerző:

Az elmúlt napokban a Twitter váratlanul két, a saját felhasználóit erősen korlátozó intézkedést vezetett be: először letiltották azt, hogy bárki bejelentkezés nélkül olvasson tweeteket, majd korlátozták azt, hogy egy felhasználó egy nap hány bejegyzést láthasson – szúrta ki a Telex.

A tulajdonos, Elon Muskazzal magyarázta a lépéseket, hogy az automatizált adatgyűjtés akarják így megakadályozni. A Platformer azonban úgy tudja, hogy a Twitter egyszerűen nem fizeti a szerverhátterét biztosító Google Cloud számláit. 

A Twitter szerverhátterét a Google biztosítja, 2018-ban kötöttek szerződést öt évre – ami július elsejével lejárt, pont, amikor a korlátozásokat bevezették. Musk többször panaszkodott arra, hogy túl magas ez a számla (öt évre egymilliárd dollár volt), és a hosszabbításhoz újra kell tárgyalni a feltételeket. A Platformer szerint az alkudozás már zajlik egy ideje, az álláspontok nem igazán közelednek egymáshoz, és Musk egy ponton egyszerűen leállíttatta a számlák fizetését. Persze a Google nem akar elveszíteni egy évi százmillió dolláros nagyságrendű megrendelőt a felhőszolgáltatása alól, ezért – legalábbis így spekulálnak az iparági szakértők – a nem fizetésre válaszként, illetve a szerződés lejárta után nem kapcsolta ki egyszerűen a Twittert kiszolgáló szervereit, csak korlátozta azoknak a forgalmát. A Twitter pedig ezt háríthatta most tovább a saját felhasználóira.

(Kiemelt képünk: Constanza HEVIA / AFP)