A negyedik hullám árnyékában vagyunk: ez vár ránk a következő hónapokban

Rusvai Miklós virológus szerint elkerülhetetlen a negyedik hullám.

2021. július 27., 08:44

Szerző:

Meredeken emelkednek a számok külföldön Franciaországban, Portugáliában, Horvátországban és Görögországban. És nincs ez másként nálunk se. De hogy ez már a negyedik hullám lenne-e, vagy csak a nyitás következménye, azt nehéz megmondani. Rusvai Miklós virológus azt mondja, amíg „csak” a fertőzöttek száma emelkedik, addig nincs baj.

„Nagyon fontos, hogy ne keverjük a fertőzöttek számának emelkedését, ami most nálunk is van, a betegek, a kórházban ápoltak és az elhunytak számának növekedésével. Tehát amíg »csak« a fertőzöttek száma növekszik, addig nincs nagy baj, az azt jelenti, hogy a vakcinák teljesítik azt a feladatot, amit elvárunk tőlük” – mondta Rusvai Miklós virológus.

A szakember kiemelte, hogy a delta-variáns a 18–24 évesek körében jelent meg. Szerinte ez azért van, mert ebben a korosztályban a legalacsonyabb az oltottsági arány. „Az, hogy most a fiatal felnőttek, illetve kicsit idősebb fiatalkorúak között van nagyobb esetszám, ez azt mutatja, hogy bennük már észlelhető a fertőzöttség megjelenése tünetekben is, és sajnos köztük olyan 50-60 százalék az átoltottság. A felnőttek között ez az arány magasabb, így most nem ők a »célcsoport«” – tette hozzá.

Több szakember is megerősítette már, hogy a delta-variáns agresszívebb terjedése miatt a negyedik hullám elkerülhetetlen lesz, tehát biztos, hogy a fertőzöttek száma növekedni fog. Azt egyelőre nem tudni, milyen mértékű lesz, és hogy meddig fog tartani a negyedik hullám, de készülni kell rá – jelezte Rusvai Miklós.

Amit nem tudunk az az, hogy lassú növekedés lesz majd őszig, és aztán gyorsul majd be, amikor például kezdődik az iskolai év, amikor visszajönnek a szabadságról az emberek, és hűvösebbre, nyirkosabbra fordul az időjárás, vagy hirtelen fog-e berobbanni augusztusban.

„Én a lassú növekedést gondolom valószínűnek, de sosem lehet tudni, mikor csap át egy hirtelen megugrásba, ezt csak és kizárólag a szennyvízadatokból lehet majd leszűrni. Mindaddig, amíg a szennyvízadatok nem mutatnak hirtelen növekedést, addig tulajdonképpen aggodalomra nincs ok. Tehát a napi járványtani adatok mellett, a heti rendszerességgel közölt szennyvízadatokat kell figyelemmel kísérni, az nagyon fontos a prognózis szempontjából” – mondta Rusvai.

A virológus egyetért Lisziewicz Julianna immunológussal abban, hogy a gyengébb első hullám után a második nagyobb, a harmadik még nagyobb, és utána már egyre kisebb hullámok lesznek. Ez részben az átoltottság, részben az átfertőzöttség miatt van így. „Mostantól kezdve fokozatosan csillapodó hullámokra lehet számítani, ha hullámok formájában jelentkezik majd, nagy valószínűséggel igen, de egyre kisebb és egyre laposabb hullámok lesznek” – tette hozzá.

Orbán Viktor múlt héten bejelentette, hogy gyermekvédelmi népszavazás lesz. Az, hogy ez lesz-e valamilyen hatással a negyedik hullámra, Rusvai azt mondta: „A népszavazás nem lesz hatással a járvány berobbanására, sokkal inkább tartok a nagyobb rendezvényektől, amikor zárt helyen nagyobb számú ember zsúfolódik össze.”

Oltással a negyedik hullám ellen

Már korábban is írtunk arról, hogy azokra jelent a legnagyobb veszélyt a vírus, akik nincsenek beoltva. A szakemberek szerint a súlyos kimenetelű negyedik hullám elkerülhető itthon, mert már a magyarok nagy része be van oltva, de egy harmadik oltás nagyban csökkentené a járvány újabb hullámának időtartamát. Ezért szorgalmazzák, hogy aki teheti, vegye fel, és azt is elmondták, hogy lehet kombinálni a vakcinákat. Az is probléma lehet, hogy esetleg nem mindenki tud regisztrálni.

A hétvégén jelent meg egy kormányrendelet, amellyel épp ezt a problémát oldanák meg úgy, hogy önkéntes orvosok és orvostanhallgatók keresik meg a 60 év felüli oltatlanokat.

„Azon 60. életévüket betöltött magyar állampolgárokról, akik magyarországi lakcímmel és Társadalombiztosítási Azonosító Jellel rendelkeznek, azonban a SARS-CoV-2 koronavírus elleni védőoltásban nem részesültek, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő heti rendszerességgel tájékoztatást nyújt a fővárosi és megyei kormányhivatalokat irányító miniszter, valamint az érintett személy háziorvosa részére” – áll a Magyar Közlönyben.

A rendelet arról is szól, hogy orvostanhallgatók kirendelhetők lesznek ezentúl háziorvosokhoz. A feladatuk az lesz, hogy elmagyarázzák a 60 év feletti oltatlanoknak az oltás fontosságát. Az a hallgató, aki 10 félévet eredményesen teljesített már az egyetemen, az oltást is beadhatja, de csak a háziorvos felügyelete mellett.

Még nem született azonban meg az a kormányrendelet, amely azt szabályozná, ki, milyen oltást kaphat harmadikként, úgynevezett boosterként. A virológus azt mondja, akit Sinopharmmal oltottak és alacsony az ellenanyagszintje, az minél előbb oltassa magát harmadszor is. Közben felmerül az is, hogy akinek nagyon alacsony vagy nulla a védettségi szintje, annak két oltás kellene. Erre azonban még nincs, és nem tudjuk, hogy lesz-e egyáltalán konkrét „engedély” a kormányrendeletben.

Rusvai Miklós virológus az ATV-ben. Fotó: ATV / 168.hu

A virológus azt mondja, az a szerencse, hogy a vektor és az mRNS vakcinák egy dózis után is elég jó hatékonysággal védenek. Ha nem tesznek egy kiegészítő rendelkezést, és nem mondják ki azt, hogy akinek értékhatár alatti antitest-szintet mértek, az kaphasson két vakcinát, mindaddig ezek az emberek is csak egyet kaphatnak – tette hozzá a virológus.

„A hivatalos álláspont szerint nem fogadhatja el az oltóorvos az ellenanyagszint-mérést, ezért mondom én azt, hogy vigasztalásul egy adag is elég jó hatékonysággal véd legalább négy hónapig” – mondta Rusvai Miklós.

„Akik áprilisban mRNS vakcinát kaptak, azoknak egyelőre nincs szükség harmadik oltásra” – jelezte a virológus. Mint mondta, most elsősorban azoknak van szükségük újabb oltásra, akik tavaly decemberben, illetve idén év elején kapták meg a második oltásukat, továbbá, akik nem védettek. Akik április–májusban kapták, ők még kivárhatnak egy kicsit, most elsősorban az a cél, hogy a légzőszervi betegségek periódusában október közepétől jövő év márciusáig legyenek védettek az emberek, mert ekkor fog terjedni legjobban a vírus – tette hozzá.

(Kiemelt kép: Egy asszisztens előkészíti a német–amerikai fejlesztésű Pfizer-BioNTech koronavíruselleni oltóanyag, a Comirnaty-vakcina első adagját a Jósa András Oktatókórházban kialakított oltóponton, 2021. június 25-én. Fotó: Balázs Attila / MTI)

Csütörtök este szabadszemmel is megfigyelhető a holdsarló és a Fiastyúk együttállása. A Jupiter fölött járó Uránusz és alatta a Pons-Brook üstökös már egy kézitávcsővel is megfigyelhető, továbbá két csillagfedés is látható lesz – tájékoztatott a Svábhegyi Csillagvizsgáló.