Már a megtermékenyítéskor eldől a magzatok sorsa

Az apa alkoholfogyasztása is károsítja a magzatot, nem csak az anyáé – állapították meg állatkísérleteik során dél-koreai kutatók.

2014. február 19., 07:54

Ha az anya rendszeresen fogyaszt alkoholt várandóssága alatt, a születendő gyermeknél úgynevezett magzati alkoholszindróma (FAS) alakulhat ki. Az ilyen csecsemő idegrendszere károsodik, testi és értelmi fejlődése is elmarad a többiekétől, viselkedési, később tanulási zavarai elszigetelhetik társaitól.

A tünetegyüttes és az apa ivási szokásai között eddig nem állapítottak meg ok-okozati kapcsolatot. Áttörést jelent az az új kutatás, amely kiderítette: az apai alkoholfogyasztás is árthat a magzatnak – idézte a Live Science tudományos-ismeretterjesztő portál az Animal Cells and Systems szaklapban megjelent tanulmányt.

Dél-koreai kutatók hím egereknek adtak különböző töménységű alkoholt, egy másik egércsoportnak pedig csak sóoldatot. Ezután az állatok párosodtak, az így létrejött magzatokat pedig megvizsgálták a kutatók.

Az eredmények bizonyítékkal szolgáltak arra, hogy az apai alkoholfogyasztás közvetlenül befolyásolja a magzati fejlődést. Az alkoholt fogyasztó egérapáktól származó magzatok szervei és agya rendellenesen fejlődött, a kontrollcsoportban fogant magzatoké normálisan. Az eredmények arra utalnak, hogy már a megtermékenyítéskor eldőlt a magzatok sorsa – írja az MTI.

A kutatók úgy vélik, az alkohol a hímivarsejtek azon génjeit károsítja, amelyek a normális magzatfejlődésért felelősek. Eddig úgy tudták, az apai életmód és a születendő gyermek egészsége között nincs összefüggés. Ez a kutatás bizonyította először, hogy a fogamzás előtti apai alkoholfogyasztás jelentős magzati károsodásokat okozhat.

Tényleg meghosszabbítható az élet a biohacking segítségével, vagy ez csak egy hangzatos áltudomány? Mikor özönlik el Magyarország utcáit a kiborgok és a transzhumánok? Már elérhetők az MVM Future Talks tudományos sorozat nagyköveteinek dokumentumfilmjei, amelyekben olyan neves tech innovátorok szólalnak meg  az „örök élet” lehetőségeiről, mint Giulia Enders, Teemu Arina, Ulbert István vagy  Joe Cohen.