Lopakodik a Google-gyilkos?
Ebben a rovatunkban hivatásos közírók gondolják tovább a 168 Órában megjelent valamely témát, kiegészítve vagy vitatva, helyeselve vagy elutasítva. Lapunk fenntartja a rövidítés és szerkesztés jogát, akár egyezik az itt megjelent vélemény a szerkesztőség álláspontjával, akár nem. Előző számunkban Ács Ferenc írását közöltük a Nagy Testvér szeméről, cikkünk e téma folytatása.
Magyar Gábor, a műszaki tudományok doktora cáfol: a most májusban bemutatott WolframAlpha (WA) nemhogy gyilkosa, de még talán nem is valós vetélytársa a tömegeket kiszolgáló Google-nak vagy a web.2 (vagyis a mostani világháló utódja) létrehozását szorgalmazó törekvéseknek. A WA nemcsak, sőt nem is elsősorban informatikusoknak szól, hanem bármely szakma művelőjének, a történésztől a csillagászon, a meteorológuson, az újságírón, az orvoson át a zenetudósig.
A mai informatika legfőbb hajtóereje – a hagyományos archívumokban tárolt, írott szövegeken kívül – a világhálón, a nemzeti és üzleti adatbázisokban felhalmozott, percről percre bővülő óriási tudásanyag célszerű és gyors kinyerésének és hasznosításának a lehetősége. Ezt szolgálja a Google is. Egyszerű kérdésekre viszonylag jó válaszokat ad, de bonyolult kérdések esetén többszörös, olykor ugyancsak nehézkes keresésre kényszerül a kíváncsiskodó.
A WA ezzel szemben összetett kérdésekre is tud válaszolni, amennyiben szám vagy adat megismerése a cél. Megkérdezhetjük, mondjuk, hogy „milyen volt az USA, Japán és az EU GDP-aránya 2000-től 2008-ig”, és táblázatos vagy grafikus alakban választ is kapunk. Ám teljesen értelmezhetetlen számára, hogy „melyik virág illatosabb, a rózsa vagy a frézia?”.
És még valami. Egyelőre a kérdés és a válasz csak angol nyelvű lehet. De semmi baj, hiszen a WA szinte még csecsemő, ha felcseperedik, nyilván megjelennek egyéb nyelvek is.
Kezdeményezője a zseniálisnak tartott, de igencsak különc, ötven éve Londonban született Stephen Wolfram. Német zsidó szülei bölcsen elmenekültek 1933-ban a náci pestis elől. Az édesapa, Hugo Wolfram neves író (bár megvallom, én nem ismerem a műveit), az édesanya, Sybil pedig az Oxfordi Egyetem filozófiaprofesszora volt.
Az ifjú Stephen középiskoláit Etonban végezte, majd Oxfordban, a híres St. John’s College-ban folytatta. Tehetségét mutatja, hogy 16 évesen részecskefizikai tanulmányt írt, és mindössze húszévesen PhD-fokozatot kapott a kaliforniai Caltech Egyetemen. Olyan kiválóságokkal dolgozott együtt, mint Geoffrey Fox (együttműködésük eredményeként született a kettejük nevét viselő Fox– Wolfram-változók részecskefizikai tétel is) vagy a tudomány Nobel-díjas „fenegyereke”, Richard Feynman. Õvele a Stephent kezdettől izgató sejtautomaták elméletének és módszereinek alkalmazása hozta össze. Wolfram kiugró tehetségét korán elismerték: mindössze 22 éves, amikor – valamennyi eddigi kitüntetett legfiatalabbjaként – elnyerte a rangos MacArthur-díjat.
Érdeklődése egyre inkább az informatika felé vitte. A nyolcvanas években – amikor egyébként is nagy divatja lett a formális logika eszközeit felhasználó nyelveknek és programoknak – létrehozza az 1988-ban szárnyára bocsátott Mathematica programozási rendszert. Ma is használják világszerte, egyetemeken, kutatóhelyeken.
A Mathematica sikere anyagi függetlenséget biztosít neki, de a világhírt A tudomány új típusa (A New Kind of Science – NKS) című, híres-hírhedt könyve hozta meg. A meglehetősen excentrikus viselkedésű tudós tíz évig, 1992 és 2002 között dolgozott a – szándékai szerint a hagyományos világképet forradalmasító – művön. Beköltözött házának legfelső részében egy csendes zugba, ahol is – akárcsak egy Jókai-regény hóbortos grófnője – végigaludta a nappalt, késő délután kelt föl, és éjente dolgozott. A könyv egyébként nagy siker lett, egy darabig még az Amazon webes könyváruház listájának első helyén is szerepelt.
A sikerhez feltehetőleg az is hozzájárult, hogy Wolfram állításait sokan hevesen vitatták. Ebben az összefoglaló műben a szerző a világmindenség működésének matematikai magyarázatára vállalkozott, feltételezve, hogy az univerzum digitális, és a szubatomi részecskéknél is apróbb elemi komponensekből, sejtautomatákból áll, miközben nagyon egyszerű, akár néhány soros programokkal leírható. (Ez így persze nagyon leegyszerűsített magyarázat, de egy több mint ezeroldalas matematikai-filozófiai művet aligha lehet egyetlen mondatban ismertetni.)
Wolfram azt is állította, hogy megtalálta és bizonyította a legegyszerűbb ismert általános Turing-gépet is. (Az Alan Turing brit tudós által a múlt század harmincas évei közepén leírt filozófiai gép a mai számítógépek elvi őse, Neumann János is innen vette a programozott gép ötletét.)
Visszakanyarodva a Wolf-ramAlpha válaszmasinához, megalkotása két alapvető forrásból táplálkozik: a Mathematica logikai programrendszerből és az NKS-ben megfogalmazott elvi módszerekből. Ehhez járul még a hatalmas „manuális” munka: a meglévő adatok, tények és összefüggések bevitele a rendszerbe.
Fél évszázada, a számítógép ifjúkorában azt hitték az emberek (már akik egyáltalán tudtak róla), hogy lényegében minden számítást igénylő feladatot meg fog tudni oldani. Még Neumann János is így hitte. Azóta tudjuk, hogy ez a lehetőség nagyon messze van. Jelenleg a legnagyobb feladat a szinte felfoghatatlan mennyiségű tárolt információ és az adatok közötti összefüggések ésszerű, lehetőleg gyors, megbízható kinyerése.
– A Google némileg olyan, mint a Wikipédia. Rengeteg minden megtudható belőle, de nem biztos, hogy valamennyi adata, válasza hiteles, mert többé-kevésbé spontán módon, lényegében bárki alakíthatja. Ellenben a WolframAlphát leginkább az enciklopédiákhoz hasonlíthatnám, amelyeket szakértők serege nagy gondossággal és szigorú lektorálás meg szerkesztés közepette alakít ki – mondja Magyar Gábor, a műszaki tudományok doktora. – Megélhetnek egymás mellett, de a hatókörük és a szellemiségük is különböző.
