Közkinccsé tennék a vírus elleni vakcinák technológiáját

Von der Leyen: Az EU kész megvitatni a szellemitermék-védelem ideiglenes felfüggesztését a vakcinák esetében.

2021. május 6., 13:37

Szerző:

Az Európai Unió kész megvitatni az Egyesült Államok által támogatott javaslatot a koronavírus elleni vakcinák szellemi tulajdonjogainak ideiglenes felfüggesztéséről – közölte Ursula von der Leyen a firenzei European University Institute európai szemináriumán. Az Európai Bizottság elnöke hangsúlyozta: az EU készen áll arra, hogy minden olyan javaslatot megvitasson, amely hatékony és gyakorlati módon járul hozzá a koronavírus okozta válság kezeléséhez. Meg kell osztani a koronavírus elleni oltóanyagok gyártástechnológiáit a járvány leküzdésének felgyorsításáért. Az Európai Unió a kilábalási folyamat sikere érdekében arra szólít fel minden oltóanyaggyártó országot, hogy engedélyezze termékeinek exportját – mondta.

A szellemitermék-védelem ideiglenes felfüggesztésének ötletét a koronavírus elleni vakcinák esetében először a Dél-afrikai Köztársaság és India vetette fel még októberben, és azóta több mint száz ország csatlakozott hozzá, köztük több nyugati állam is. Az amerikai kormány is közölte, hogy csatlakozik ahhoz a felhíváshoz. Folynak a tárgyalások a Kereskedelmi Világszervezetben (WTO) a vakcinákhoz kötődő szellemitulajdon-védelem ideiglenes felfüggesztésének lehetőségéről azért, hogy még több gyógyszergyár állíthassa elő a kifejlesztett oltóanyagokat a világon. 

A javaslat ellenzői szerint, akik főleg a gyógyszeriparból kerülnek ki, a koronavírus elleni vakcina gyártása összetett folyamat, a szellemi tulajdon védelmének felfüggesztésével nem lehet gyorsítani a gyártást, ráadásul a jogvédelem felfüggesztése árt a jövőbeni innovációnak.

Az Európai Bizottság elnöke a szemináriumon azt mondta: Néhány ország az orvosi eszközök kiviteli tilalmát rendelte el, mások bezárták határaikat. Az Európai Unió azonban arról gondoskodott, hogy a tilalmakat feloldják, és az orvosi felszerelések odaérhessenek, ahol azokra a legnagyobb szükség van. Míg mások megtartják maguknak az oltóanyagokat, Európa a vakcinák legnagyobb exportőre lett. Eddig több mint 200 millió, Európában előállított adag oltóanyagot szállított a világ többi részére. Európa majdnem annyi oltóanyagot exportál, amennyit saját polgárainak juttat – közölte.

Az uniós bizottság elnöke kijelentette: az európai oltási kampány sikeres. Ez idáig mintegy 200 millió adag, koronavírus elleni vakcinát osztottak szét az Európai Unió tagállamai között. Ez elegendő oltóanyag ahhoz, hogy Európa felnőtt lakosságának több mint felét már most legalább egyszer beoltsák. Jelenleg másodpercenként 30 európait oltanak be az unió területén, ami azt jelenti, hogy naponta több mint hárommillió védőoltást kapnak az európaiak. A beoltás napról napra gyorsabbá válik – tette hozzá.

„Bízom benne, hogy képesek leszünk elérni azon célunkat, hogy az európai felnőtt lakosság 70 százalékát júliusig beoltsák” – fogalmazott Von der Leyen.

(Kiemelt kép: Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke EU-s zászlót ragaszt ki a Pfizer gyógyszercég gyárában tett látogatás során Puursban, 2021. április 23-án. Fotó: Pool/AFP | John Thys)

 

 

Csütörtök este szabadszemmel is megfigyelhető a holdsarló és a Fiastyúk együttállása. A Jupiter fölött járó Uránusz és alatta a Pons-Brook üstökös már egy kézitávcsővel is megfigyelhető, továbbá két csillagfedés is látható lesz – tájékoztatott a Svábhegyi Csillagvizsgáló.