Halálos vírustól rettegnek

Halálos veszélyben lehetnek az egyik legnépszerűbb kaliforniai természeti part, a Yosemite Nemzeti Part látogatói egy, a parkban terjedő halálos vírus miatt, amely már két ember életét követelte.

2012. szeptember 3., 11:50

A veszélyes kórokozó a Hantavirus nevet viseli, és a két haláleseten kívül négy megbetegedést észleltek még - mind a park korábbi látogatói voltak. A súlyos tüdőelégtelenséget okozó vírus a rágcsálók ürülékével terjed, és nincs ellene ismert gyógymód. Az első tünetekig akár hat hét is eltelhet, a halálozási arány pedig 30 százalék, írja a

Stop.

A vírus a rágcsálók székletében, vizeletében és nyálában található meg; miután ezek megszáradnak, légi úton terjed és emberek által is belélegezhetővé válik, különösen a szűk helyeken, mint például a nemzeti park kunyhói.

Az első haláleset augusztus elején történt, az áldozat egy 37 éves férfi volt San Fransisco-ból. A járványt az illetékesek szerint egér almok okozták, amelyek a park táborhelyein halmozódtak fel. A hatóságok szerint tízezerre tehető azok száma, akik érintkezhettek a vírussal és megbetegedhetnek.

A betegség extrém légzési nehézségekkel és influenzaszerű tünetekkel - láz, fejfájás, szédülés - jár, így a hatóságok arra figyelmeztetnek mindenkit, aki ilyen tüneteket tapasztal magán és korábban a parkban járt, hogy azonnal keresse fel orvosát.

A park 3000 látogatói csoporttal lépett kapcsolatba és figyelmeztette őket a veszélyre, ezen kívül pedig bezárt 91 olyan kabint, ahol egéralmokat találtak. Hantavírust fertőzést már 2000-ben és 2010-ben is tapasztaltak a park távolfekvő területein, ám az idei az első alkalom, hogy mindez halálesetekhez vezetett.