Hajdinából is készül a magyar a biosör

Magyar biosör-termékcsaládot fejlesztett ki alternatív gabonafélékből hatéves kutatómunkval a Körös-Maros Biofarm Kft. vezette Elixbeer Konzorcium csaknem 400 millió forint uniós támogatás felhasználásával – mondta Várhelyi Zoltán, a kft. projektmenedzsere.

2023. április 30., 09:59

Szerző:

A konzorciumban részt vett az Agrártudományi Kutatóközpont Mezőgazdasági Intézete és a szegedi Gabonakutató NKft. is, a fejlesztés összköltség 496,5 millió forint volt. 

A cél hazai nemesítésű gabonafajták felhasználásával, javított beltartalmi értékekkel rendelkező, bio minősítésű sörök és malátaitalok kifejlesztése volt. Ehhez a két kutatóintézet gabonanemesítést végzett a söripari felhasználhatóságra fókuszálva, a nemesített gabona termesztéstechnológiáját a Biofarm szántóterületein, mintegy száz hektáron optimalizálták – mondta a szakember. 

A projektbe bekapcsolódott a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Biomérnök és Erjedésipari Technológia Tanszéke is, ahol receptúrákat fejlesztettek az új biosörök prototípusaihoz, amely alapján próbagyártásokat végeztek a Biofarm gyulavári sörüzemében. Ezután a MATE laboratóriumában vizsgálták a késztermékek beltartalmi értékeit, amelyről számos tudományos publikáció született – tette hozzá. 

Várhelyi Zoltán elmondta, a projekt eredményeként állami fajtaelismerést kapott több nemesített gabonafajta, és elkészült egy 9 féle sörből, valamint alkoholmentes malátaitalból álló termékkínálat, valamennyi bio minőségben. 

A sörök alapját öko sörárpa-, búza- és alternatív gabonákból készülő maláták adják. A bio lager „alapsör” mellett készült tisztán gluténmentes alapanyagokból előállított hajdinasör, alkoholmentes és gyümölcsös ízesítésű, magas antioxidáns tartalmú sör is. 

A termékek minőségének alátámasztásához kifejlesztették az online bio tételtanúsító rendszert, így egyszerűen nyomon követhető a teljes termékpálya a termőföldtől az asztalig – jegyezte meg. 

Várhelyi Zoltán elmondta, az ökogabonák kisebb hozammal termeszthetőek, jellemzően hektáronként 2-3 tonna az átlaghozam; ebből a csúcsévben mintegy 200 ezer 0,33 literes palack sört állítottak elő. Az aszály, a megsokszorozódott energiaköltségek, valamint a koronavírus-járvány miatt bezárni kényszerülő értékesítési helyek kiesése miatt jelenleg ennél kevesebb sört állítanak elő. 

A Körös-Maros Biofarm Magyarország egyik legnagyobb biotej-termelő gazdasága, családi vállalkozásként 1990-ben alapították. Mintegy 1070 hektár integrált öko-területen gazdálkodnak, szarvasmarha telepükön 700 fejőstehenet és 800 növendéket tartanak. 

Évi 5,5 millió liter biotejet állítanak elő, amelynek nagyobb részét a váci Naszálytej Zrt.-dolgozza fel. Emellett értékesítenek nyers biotejet olasz, osztrák, német, román és horvát partnercégek részére is. 

Az állattenyésztés mellett ökogabona termesztésével is foglalkoznak. 

Békés megye első biogáz üzemét 2010-ben hozták létre. Szarvasmarhatrágyából és zöldhulladékból termelnek 52-54 százalék körüli metántartalmú biogázt, amelyből villamos energiát állítanak elő. Ennek kisebb részét a szarvasmarhatelep és a biogázüzem energiaellátására használják, nagyobb részét zöldáramként értékesítik. 

Az árbevétel 2022-ben 1,4 milliárd forint körül alakult, amelynek csak mintegy két százalékát adja a sörértékesítés – mondta Várhelyi Zoltán. Nagyobb része a tejtermelésből, egy része pedig a biogáz üzemben előállított áramtermelésből adódik. 

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint 2021-ben az értékesítés nettó árbevétele 925 millió forint volt szemben az előző évi 803 millió forinttal, amiből a belföldi értékesítés 671, az exportértékesítés 254 millió forintot tett ki. A mintegy 60 alkalmazottat foglalkoztató cég adózott eredménye 28,7 millió forint volt 2021-ben, ami mintegy 10 millió forinttal marad el a korábbi évitől.

(Kiemelt képünk: Kovács Krisztián labortechnikus komló- és malátafajtákat rendez az új Alakor sör bemutatóján a Corvinus Egyetem Sör- és Szeszipari Tanszékének sörfőzőlaborjában 2013. július 4-én. A Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományi Kutatóközpontja, a Corvinus Sör- és Szeszipari Tanszéke, a Körös-Maros Biofarm Kft., valamint a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. 2008-ban fogott össze, hogy létrehozzák az egyik legősibb gabonaféléből, az alakorból, más néven egyszemű búzából főzött első hazai biosört. MTI Fotó: Máthé Zoltán)