H1N1: miért történt több haláleset Szegeden?

Az influenzajárvány regionális jellemzőit akarják jobban megismerni, ezért vizsgálódik a tisztiorvosi szolgálat Szegeden és Nagykanizsán.A szegedi klinikai központban és a zalai kórházban több haláleset történt, mint máshol - írja a delmagyar.hu.

2010. január 11., 20:16

Vizsgálatot rendelt el az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) a szegedi klinikákon kezelt H1N1-betegek halála miatt – jelentette be az országos tiszti főorvos, Falus Ferenc tegnap. Hangsúlyozta, hogy nem a kórházi eljárást vizsgálják, hanem a vírus terjedésének hátterét kutatják.

A regionális ÁNTSZ járványügyi osztályvezetőjétől, Tombácz Zsuzsannától a

delmagyar.humegtudta: keddenként rendre jelentést adnak a H1N1 terjedéséről, az elhunytakról is. Most ennél is részletesebb tájékoztatást kér tőlük az országos tiszti főorvos. Ennek oka az is, hogy az év végi ünnepek idején többen hunytak el Szegeden, mint más klinikai központokban.

Most a regionális ÁNTSZ adatot gyűjt többek között arról is, hogy a szegedi klinikákra került betegek honnan érkeztek, mert az elhunytak között találni például félegyházi, izsáki, kecskeméti illetőségűt is. Megnézik, hol fertőződhettek meg; milyen a munkahelyi környezetük; mennyi ideig kaptak antivirális gyógyszert; a háziorvos utalta be őket, vagy sürgősségi vizsgálat után, mentővel érkeztek; a H1N1 okozta tünetek mellett szenvedtek-e más, súlyos betegségben.

Mint a delmagyar.hu már megírta: a szegedi klinikákon kezelt H1N1-betegek közül eddig 4 férfi, 8 nő és 1 koraszülött gyerek halála hozható összefüggésbe az új influenzával. Egyikük sem kapott védőoltást, a 13 halott testében kimutatható volt az újinfluenza-vírus, de közülük az elhunyt szegedi kismama az egyetlen, akinek a H1N1 okozta szövődményen kívül nem volt más alapbetegsége; a felnőtt H1N1-fertőzöttek között 6 krónikus, 5 súlyos alapbetegséggel is küzdött, a koraszülött baba szervezete pedig nagyon fejletlen volt. Ugyanakkor ismertté lett annak a kamaszlánynak az esete, aki kapott védőoltást, mégis az új influenzára jellemző szövődményben, vérzéses tüdőgyulladásban hunyt el, bár testében nem találták meg a H1N1-vírust.

Az ÁNTSZ a szegedi klinikai központ mellett a nagykanizsai kórházban is vizsgálódik, ahol alig 3 hét alatt összesen 4 beteg halt bele a feltételezhetően influenza által okozott szövődményekbe, bár eddig nem minden esetben igazolódott a H1N1-fertőzés gyanúja. Legutóbb szombaton egy 59 éves doktornő hunyt el a zalai kórház intenzív osztályán, ahol 18 napig ápolták.