Fontos rekordot döntött meg a NASA az űrkutatásban

A NASA közlése szerint elérte a Földtől mért legnagyobb távolságát Orion űrhajó.

2022. november 29., 09:09

Szerző:

Indulása után mintegy 13 nappal az amerikai Artemis 1 Hold-misszió körülbelül 432 ezer kilométerre járt, ez a legnagyobb távolság, amelyet utasok számára gyártott űreszköz eddig valaha elért – közölte a NASA.

Kedden a Twitteren ezt írták: „Elértük a maximális távolságot a Földtől!”

Pár nappal korábban az Orion megdöntötte az Apollo 13 1970-ben felállított rekordját: az űrhajó 400 ezer kilométeres távolságot ért el a Földtől nem sokkal azután, hogy pályára állt a Hold körül.

Az Orion „körülbelül az Artemis-misszió holdkerülő útjának felén járt ekkor, most visszafelé tart” – közölte a NASA.

Az űrhajó várhatóan mintegy kétmillió kilométer megtétele után december 11-én érezik haza a Földre. A fedélzeten jelenleg egyetlen ember sincs. A tervek szerint 2024-ben, az Artemis 2 misszióban szállít majd űrhajósokat.

Az Orion több hónapos csúszás után végül november 16-án indult el a világűrbe.

(Kiemelt kép:  Fellövik az Artemis I pilóta nélküli holdrakétát a NASA Kennedy Űrközpontjában 2022. november 16-án. Fotó: Marco BELO / AFP)

Csütörtök este szabadszemmel is megfigyelhető a holdsarló és a Fiastyúk együttállása. A Jupiter fölött járó Uránusz és alatta a Pons-Brook üstökös már egy kézitávcsővel is megfigyelhető, továbbá két csillagfedés is látható lesz – tájékoztatott a Svábhegyi Csillagvizsgáló.