Erdei Ferenc és kora

Nem kellett bekopogtatnia a parasztportára, mert eleve belül volt. Oda született. Apai nagyapja zsellér és kubikos, anyjának szülei telkes gazdák. Szülővárosa, Makó élettel teli megyeszékhely, a 19. század végén „nagyobb, mint Miskolc, Kassa, Pécs és Kolozsvár”. Az itteni hagyma „világkereskedelmi cikk”. A hagymakertészek, vállalkozó parasztok többnyire taníttatják a gyerekeiket. Erdei Ferenc Szegeden lesz joghallgató. 1931-ben, 21 éves korában jelenik meg első írása. Baráti körében Bibó István, Ortutay Gyula, Tolnai Gábor, Baróti Dezső, Radnóti Miklós. Míg Szabó Dezső a falu válságáért a polgárosodást hibáztatja, Erdei épp ellenkezőleg látja: a jövő az „életviszonyok tágulását” megélő, emancipált parasztpolgáré lesz.

Bár a hivatalos Magyarország arra törekedett, hogy „a keresztény-nemzeti eszmerendszer keretei között” tartsa az ellenzéki kezdeményezéseket is, a „mai fiatalok” – mondja Szekfű Gyula – tudatosan törekszenek a „középosztály alattiakkal” való kapcsolattartásra. Szegeden a tanyakérdéssel, agrártelepülésekkel foglalkozó Bethlen Gábor Kör, valamint (más módon) a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma adott keretet ehhez az „avantgardizmushoz”.

A végzett jogász mégis hazamegy Makóra, hagymamesternek. Látja, hogy a magyar parasztság helyzetét sem a Németh László-i „sorstudomány”, sem a „faji forradalom” nem képes rendezni. Ezért is vonzza a terepmunka, a ténykutatás.

1935 novemberében a hagymás szövetkezet öt hónapos nyugati tanulmányútra küldi, hogy a termelési, értékesítési szövetkezetek működését tanulmányozza. Berlin, Hamburg, München, Hága, Genova, Davos, St. Moritz látványa sokkszerűen szembesíti „a kultúra és az életvitel” fejlettebb formáival. Rá kell döbbennie: akad oly település (Lugano), amelynek „legfőbb értéke, hogy szép”. Genfben érzi meg, hogy „számomra a világ ragyogóbb fele örökre el van tiltva, mert én véremben vagyok megkötve, örök szolgálatra rendelve”. Gyötrő felismerés, hogy szuverenitása korlátozott. Vigaszul sokat olvas, filozofál, meditál a paraszti élet kétféle modelljéről („a nyugati paraszt idejében és fokozatosan polgárosodott”), a keleti világban az úri „télikert és balett” luxusával szemben megszámlálhatatlan muzsik sorsa állt, s nem is következhetett más, mint forradalom.

Hazatérve szerepet vállal a makói Függetlenségi Kossuth Pártban, kapcsolatba kerül a népi írókkal és a Válasszal, majd az ellenzéki Márciusi Fronttal. 1937-ben Budapestre költözik. Már országos hírű szerző (Futóhomok, Parasztok). Úgy érzi: túllépett mindenféle „metafizikai ködön”, s „hordja azt a szociális terhet is, amelyre az első generációs értelmiségi sors predesztinálta”. Társadalmi elkötelezettsége erősödik, személyisége azonban billenékeny, emberi kapcsolataiban befolyásolható.

Az Imrédy-kormány idején ő sem tud kitérni a kor nyomása alól: a korábban általa is hirdetett polgárosodási program ellenére a kapitalizmust „idegen eredetűnek”, „gyarmatosítónak” mondja, a magaskultúra és az alacsony sorsból jött értelmiség szembenállásáról beszél. Bár a népi írók körének egy csoportja a zsidótörvényeket „fajvédelmi alapon” nem utasítja el, ugyanakkor Erdei bírálja Szabó Dezső fasisztoid parasztmítoszát, „népbarátságát”.

1939-ben apjával és öccsével Szigetszentmiklóson, bérelt földön vályogházat építenek, ott gazdálkodnak. Ez év nyarán ott van a Nemzeti Parasztpárt megalapítói között, s az élményforrású szociográfiák után etalonnak számító szociológiai műveket publikál (A magyar paraszttársadalom). A híres szárszói konferencián „egy modern polgári társadalmat” sürget, s vitatkozik Németh László pesszimista, ám nem alaptalan jövő-, rémképével. Ekkor már világos, hogy a tengelyhatalmak a háborút elvesztették.

1944 októberében a Magyar Front megbízza az Erdei testvéreket, hogy az arcvonalon átszökve menjenek Dél-Magyarországra, reanimálják a Parasztpártot. Szegeden Erdei találkozik Révai Józseffel. A Moszkvából hazatért későbbi „kultúrpápának” megmutatja Magyar társadalom című könyvének tervezetét. Nagyon érdekes – mondta Révai –, de mi másban gondolkodunk. „Felejtsd el!” A polgárparasztjaidból rövidesen kulák lesz, és „vagy velünk jössz te is, vagy veled is szembekerülünk”.

Ez volt a szegedi csapda. És innentől kezdve Erdeivel mint titkos kommunista párttaggal számoltak. A nem feltétlenül rendületlen Erdei aztán – az „ahogy lehet” elve szerint – körbeszolgálta valamennyi kormányt (Dinnyés Lajostól, Dobi Istvántól, Rákositól Nagy Imréig), hol belügyminiszterként, hol földművelésügyi miniszterként vagy igazságügy-miniszterként. Hogy ezenközben nagy erőfeszítéseket is tett, jó ügyeket is szolgált: kétségtelen. S hogy mégis fűződik tevékenységéhez sok rossz intézkedés is, alig vitatható.

A háborút követő koalíciós időkben a viták nemcsak a pártok között dúltak, de a pártokon belül is. A Nemzeti Parasztpárt szintén szétesett. Erdei úgy nyilatkozott: le kell számolni „minden népi-faji és paraszti mítosszal” az „igazi demokrácia” érdekében. Felismerte: a szövetkezeti politika ellehetetlenült. Szovjet mintára jöttek létre a termelőszövetkezeti csoportok „az önkéntes belépés kikényszerítésével”. „1953-ig a téesztagok száma 376 ezerre emelkedett”, viszont elvándorolt a mezőgazdaságból mintegy 300 ezer ember.

Az 1956-os első Nagy Imre-kormányban megőrzi miniszterelnök-helyettesi pozícióját, és nyilatkozik: „Fölhívom parasztpárti barátaimat, hogy e történelmi napokban emeljék fel a zászlót, amelyet a Rákosi-rezsim idején letettünk.” (Biz jogos a többes szám!) November 3-án a Petőfi Párt eléri, hogy a kollaborálónak tartott Erdei kikerül Nagy Imre szűk koalíciós kabinetjéből, ellenben Tökölön letartóztatják az oroszok, hisz ő a kivonulásról tárgyaló delegáció vezetője. Kádár hozza majd ki a Gyorskocsi utcából, megértetve Hruscsovval, hogy a mezőgazdaság kollektivizálásához az ő ismerete, szaktudása nélkülözhetetlen. Megkínálja miniszteri tárcával is, de Erdei soha többé nem akar politikus lenni. Lemond a képviselőségről, majd visszavonja lemondását, ám K. telefonját leszerelteti. Megpróbálja feldolgozni a történteket. Befogadja a hivatalos álláspontot is, hogy „a felkelők a proletárdiktatúra ellen törtek”, leírja, hogy a pártellenzéket, Nagy Imrééket csak a „vak negativizmus” vezette, noha néhány héttel ezelőtt Nagy kormányában volt főfunkcionárius. Ismét az „ahogy lehet” elve?

Tépelődések, változó mérlegek után agrárgazdászi szaktudását ajánlja fel az új Magyarországnak. A gyors és erőszakos kollektivizálás lekerül a napirendről, bár viták témája marad. Dögei Imre földművelésügyi miniszter szerint ki kell éheztetni, „le kell gatyásítani” a parasztot, s akkor majd belép a téeszbe. Erdei ezzel mereven szembeszegül, hisz ez az ő hajdani „polgárparaszt” ideáljának a teljes megcsúfolása lenne. A hajdani szövetkezeti gondolat újrateremtésére lehetőséget látott a hatvanas években, amikor Nyers Rezső, Fehér Lajos mellett az árutermelés, a háztáji gazdaságok létjogának törvényesítését sürgette. S ezzel ő lett az új gazdasági mechanizmus „agrárprófétája”. „Észkombájn volt” – mondta róla a nádudvari Szabó István. S ezt is: „A magyar parasztért senki nem tett többet nála” – idézi kiváló összegzésében Huszár Tibor.

E 20. századi magyar drámához fűzzük hozzá Jean-Luc Godard-nak Cannes-ban az ezredfordulón mondott szavait: „Tisztálkodj meg, te is ebből a századból eredsz!”