Egy új, jóval hatásosabb vakcinát fejleszthettek ki

Ez eddigi kutatások alapján a vakcina erősebb antitestválaszt adott az omikron ellen.

2022. január 7., 18:20

Szerző:

A Sinopharm által gyártott új, koronavírus elleni vakcina erősebb antitestválaszt adott az omikron ellen, miután a kínai cég korábbi oltása két adagja után emlékeztetőként adták be – közölte pénteken a Reuters.

A Sinopharm új, fehérjealapú vakcinája – melyet decemberben az Egyesült Arab Emírségekben emlékeztetőként sürgősségi használatra engedélyeztek – más technológiát alkalmaz, mint a cég korábbi oltása, amely a koronavírus inaktív formáját tartalmazza.

A kutatás szerint jóval magasabb volt azoknál az embereknél az antitestek száma, akiket harmadik erősítő oltásként a cég újfajta – fehérjealapú technológiával gyártott – vakcinájával oltottak.

A tanulmány szerzői, köztük a Sinopharm kutatói azonban arra figyelmeztettek, hogy továbbra sem világos, hogy az új vakcina emlékeztető hatása meddig tart.

(Kiemelt kép: Kína, Peking, 2020. április 14. - A járványügyi központ laboratóriuma Pekingben. Fotó: Liu Peicheng / Xinhua via AFP)