Egy kézben az erő

Elnök úr, ön úgy nyilatkozott egy éve: fontosnak tartja, hogy a magyar tudománynak legyenek olyan sztárjai, akiket példaképként követhetnek a diákok. Ha jól értem, olyan kutatócsoportokat kívánnak létrehozni, amelyek a világ élvonalába tartozó kutatásokat végeznek, és így bizonyos értelemben sztárrá tehetik a magyar tudósokat.

Így van. Lehet azon dilemmázni, hogy jó-e, vagy nem, de a világ már csak ilyen: a politikától a művészetig áthatja a sztárkultusz. És fontos, hogy végre a briliáns szellemi teljesítménynek is kijárjon a tisztelet. Persze az az első, hogy megértessük az emberekkel: a tudományos kutatásból meg lehet élni.

Persze ezt majd akkor lehet megüzenni, amikor tényleg meg lehet élni belőle nálunk is.

Már most is vannak pályák és pozíciók, amelyek a nyugatihoz közelítő jövedelmet biztosítanak. Elkezdődött a Lendület pályázat értékelése, amelyet 45 évesnél fiatalabb, kiemelkedő teljesítményű kutatók számára írtunk ki. Ez magyar viszonyok között vonzó jövedelmet ígér, a jelenlegi egyetemi tanári fizetés kétszeresét, havi 850-870 ezer forintot.

Elnök úr, biztos-e ön abban, hogy a leendő tudóssztárok kiválasztásába nem szüremlik be a politika?

Abszolút biztos vagyok benne. A zsűri anonim bírálók értékelése alapján dönt. Kétségtelen, hogy elvben előfordulhat: egyik vagy másik tekintélyes bíráló személyes okokból részrehajló vélekedést fogalmaz meg. A pályázatonkénti öt értékelésből ezért azt az egyet, amelyik leginkább elüt a többitől, eleve figyelmen kívül hagyja a zsűri.

A kérdés mögött persze az a megfontolás áll, hogy ön a politika világának kellős közepéből jön. Ez az elmúlt évben előnynek vagy hátránynak bizonyult?

Összességében inkább előnynek. Abban az értelemben legalábbis, hogy az akadémiai törvényt március 30-án módosította a parlament...

Ön pedig ismeri a parlamenti lobbizás minden fortélyát.

Azt is, de még inkább a parlamenti munka menetét. Ám az már nem a „technológián” múlt, hogy az Országgyűlés egyhangúlag fogadta el az akadémiai törvényt, tehát mindegyik párt azonosulni tudott vele. Legalább ilyen nagy öröm volt számomra az, hogy az Akadémia közgyűlése május 5-én több mint 95 százalékkal fogadta el a törvényhez illeszkedő alapszabályt. Tiszta a lelkiismeretem: úgy hiszem, az elnöki tevékenységemben senki sem érzékelhette, hogy az én – egyébként ismert – politikai nézeteim kikhez állnak közelebb. Ezek a szavazások választ adhattak mindazok kételyeire, akik attól tartottak, hogy korábbi politikai tevékenységem az akadémiai munkában részrehajlóvá tehet.

E szavazások következménye egyébként a döntési jogkörök koncentrációja lett. Ma a Magyar Tudományos Akadémia elnöke olyan nagy hatalommal rendelkezik, mint elődei közül talán senki. Erről az események egyik tanúja azt mondta: neki ugyan jobban tetszik a demokrácia az abszolutizmusnál, de most lehet, hogy tényleg szükség van a hatalom koncentrációjára. Magyarországon tudománypolitika már hosszú idő óta nem létezik. Tehát az igazi kérdés most az, hogy Pálinkás elnök mire fogja használni a hatalmát. Hogy milyen víziója van arról, merre kell menni. Szóval, van-e ilyen vízió? Melyek a prioritásai?

A legfontosabb, hogy a tehetséges fiatalokat viszonylag korán, még időben lehetőséghez juttassuk. A másik igen fontos kérdés, hogy az Akadémia kutatóhálózatát meg kell újítani. Tény, hogy vannak nagyszerű eredményeink, de már a falnál vagyunk, nincs hova hátrálni. Ma intézeteinkben a műszerek használhatósága 20 százalék körül van, a korszerűsítést nem lehet elodázni. Viszont lehetetlen ezt egyszerre mindenütt megtenni, ennyi pénz a világon nincs. Csak úgy lehet elindulni, ha világos és megvalósítható terveink vannak. Például ha indulásként úgy tudunk hasonló munkaterületeken működő intézményeket egy helyen működtetni, hogy az új központ épületének és műszereinek költsége kijöjjön a régi ingatlanok értékesítéséből.

A műszereket említi a legfontosabb dolgok között. Ferge Zsuzsa nemrégiben arra panaszkodott: a társadalomtudományok művelői az Akadémián rendre háttérbe szorulnak a reáltudományok művelői mögött. Igaz, nekik nem kell műszer...

Kell más. Ferge Zsuzsának tényleg igaza van, én pedig hosszabb távon jelentősebb átalakítást szeretnék javasolni. A magyar pályázatfinanszírozási rendszert alighanem jelentős mértékben át kell alakítani...

Az NKTH-ról, azaz a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatalról beszél?

Mindannyiunk pénzéről beszélek – mert adóban azt is mi fizetjük be, és a vállalatok –, amit az NKTH kezel. A magyar tudomány, a kutatások finanszírozásáról beszélek, bárhová is rendelték ezeket az összegeket. Hadd említsek két komoly gondot. Magyarországon nagyon nagy baj, hogy nincs elkülönített pályázati forrás az orvosbiológiai kutatásokra. És nagy gond, hogy nincs önálló, elkülönített forrás a nagy társadalmi problémák kutatására. A magyar társadalom ugyanis gyakran elfelejti, hogy létezik valami, amit szervezeti innovációnak neveznek. Egyetértek Ferge Zsuzsával: roppant jelentősége van annak, hogyan alakítjuk a társadalmi struktúrákat, a szociális rendszerünket. Ennek a szigorú tudományos vizsgálata legalább annyi hasznot hozhat, mint egy új berendezés kifejlesztése.

Tény, hogy a magyar társadalompolitikának jelenleg vannak olyan problémái, amelyek úgy megrázhatják a társadalmat, hogy az még milliárdokban vagy ezermilliárdokban is alig kifejezhető veszteséget okozhat.

Pénzben nem is mérhető roppant tétekről van szó, például a cigányság problémáinak kezelése kapcsán. A másik nagy probléma a nagyvárosokon kívül élő emberek szegénysége és foglalkoztathatósága. Ha valaki jó szervezési megoldást talál arra, hogyan tud munkát biztosítani a falvakban élő képzetlen, nélkülöző embereknek, ennél nagyobb újítást elképzelni is nehéz.

Akkor tehát a társadalomtudományok anyagi egyenjogúságának megteremtése is szerepel a prioritási listáján?

Természetesen. A kialakult zűrzavaros finanszírozási rendszerben sok támadás érte az NKTH-t – hol jogosan, hol jogtalanul. De az NKTH-n nagy nyomás volt, hogy finanszírozzon társadalomtudományi kutatásokat. Amikor végre megtette – nem kívánom most megítélni, hogy jó vagy rossz döntések alapján –, rögtön nekiestek: mi köze van a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatalnak az ilyen vagy olyan bölcsészettudományi kutatásokhoz? Ezt az áldatlan vitát végre le kellene zárni. És meg kell egyeznünk a főbb területek finanszírozásának rendszeréről.