Célba ért az első magánűrhajó, a Dragon

Szombaton újabb mérföldkőnek számító eseményre került sor a Nemzetközi Űrállomáson, amikor az űrhajósok felnyitották a magánfejlesztésű Dragon űrkapszula fedélzeti nyílását.

2012. május 27., 07:05

A SpaceX fejlesztette Dragon pénteken érkezett a komplexumra, ahol magyar idő szerint este hét órakor horgonyozták le. Ez az első magánfejlesztésű űrhajó, mely meglátogatja a 100 milliárd dolláros űrállomást.

Szombaton az űrállomás és a Dragon csatlakozásának ellenőrzése után Don Pettit, a NASA asztronautája felnyitotta az űrkapszula fedélzeti nyílását. Pettit és az űrállomás orosz parancsnoka, Oleg Kononyenko lépett be elsőként a Dragonba, védőszemüveget és légzőmaszkot viselve, hogy teszteljék, a kapszulában uralkodó levegő biztonságos-e – írja a

hirado.hu.

Az automata űrhajót élelmiszerrel, ellátmánnyal és tudományos kísérletekkel töltötték fel, az asztronauták mintegy négy napot töltenek majd a kipakolással.

A Dragon ezen a tesztrepülésen bizonyíthatja, képes teherszállítóként szolgálni a Nemzetközi Űrállomást (ISS). A SpaceX 1,6 milliárd dolláros szerződést kötött a NASA-val 12 teherszállítási misszióra, amint a Dragon sikeresen befejezi a teszteket. Amennyiben a jelenlegi küldetés olyan sikeresen folytatódik, mint ahogy eddig vette az akadályokat, ezek a küldetések már ősszel megindulhatnak.

A SpaceX egyike annak a maréknyi magáncégnek, melyek igyekeznek kitölteni a nyugalmazott űrsiklók hátrahagyta űrt a teher- és majdan a személyszállítás területén. A cég – hivatalos nevén Space Exploration Technologies Corp. – 2002-ben jött létre, alapítója Elon Musk, aki a PayPal szolgáltatás társalapítója is.

A Dragon kedden indult útjára a cég fejlesztette Falcon-9 rakétán a Cape Canaveral-i légierőbázisról. A kapszula egy napot töltött az űrállomás üldözésével, majd csütörtökön került sor az első gyakorló elrepülésre.

Pénteken Don Pettit, az állomás 18 méteres Canadarm2 névre hallgató robotkarjával kinyúlt, és befogta a szabadon lebegő Dragont, amikor az elérte a 10 méteres állomást. Ezt követően a kapszulát a komplexum Föld felé néző Harmony moduljához manőverezte, és ott a szokásos horgonyzási mechanizmussal rögzítette. A horgonyzási procedúra megerőltető volt Pettitnek és a többi asztronautának, ezért pénteken már nem nyitották fel a Dragont.

A fedélzeti nyílás felnyitásával megkezdhették a több mint 450 kilogramm rakomány kipakolását, ami felölel többek között 306 kilogramm élelmiszert és ruhát, valamint 21 kilogramm, diákok tervezte tudományos kísérletet, és számos egyéb ellátmányt. Mintegy 25 órába telik teljesen kipakolni a kapszulát és feltölteni a Földre visszaküldendő rakománnyal.

A Dragon a tervek szerint kevesebb, mint egy hetet tölt a komplexumon, míg megtöltik és visszaküldik a Földre. A kapszula hőpajzsát úgy tervezték, hogy megvédje a tüzes visszatéréstől, így biztonságosan megérkezhet a Csendes-óceánba.