Budapest élén

1873-ban lett főpolgármestere a székesfővárosnak. Õt „a király által javasolt s a belügyminiszter által ellenjegyzett három személy közül” választhatta a közgyűlés. A polgármester-jelölteket pedig egy „kijelölő választmány” nevezte meg, amelynek élén a főpolgármester állott. Õ három választót delegálhatott, s ezek mellé három másikat a közgyűlés. E dualizmusban a városi adminisztrációt a polgármester irányította, a főpolgármester a végrehajtó hatalmat képviselte. A király, a kormány, a parlament és a közgyűlés együttműködéséből, megegyezések és alkuk révén működött Budapest.

Ami közös: békeidőben valamennyi városvezető a szamárlétra csúcsaként kapta meg a megbízást. Nem így háborús felfordulás, forradalom, megszállás idején. Akkor elég volt fajvédőnek lenni, vagy kommunistának.

A karrierek befejeződése változatos volt. Akadt, akit a Gestapo Mauthausenbe hurcolt (Huszár Aladár), s olyan is, akit az ötvenes években kitelepítettek a városból, amelyet valamikor irányított (Homonnay Tivadar). Volt, aki Venezueláig menekült (Keledy Tibor), s volt, aki itt maradt halálos ítélettel és kegyelemmel, mint a fotón megbilincselve látható Mohai Mohaupt Gyula. A hatalomról lemondott Fülepp Kálmán, a hatalomból kiszorult Bódy Tivadar. Halálra dolgozta magát Sipőcz Jenő. Legendásan szigorú volt Borvendég Ferenc. Bohém Márkus József. Centrumpolitikára törekedett Karafiáth Jenő. Szélsőséges és műveletlen volt a nyilas Mohai. Társaságában a Szent László hadosztály századosa Kossuth Lajos szellemét idézte meg 1945. március 3-án Kőszegen (nagy futtában). A kísértet pedig megígérte a nyilasoknak, hogy f. hó 20-án Sztálint meggyilkolják, s júniusra nem lesz orosz katona magyar földön.

A 26 sors mindegyike drámai. A kulisszákat a történelem szabta. És néha ide-oda rángatta a hősök mögött.

(A főváros élén. Budapest főpolgármesterei és polgármesterei 1873–1950. Szerkesztette: Feitl István. Napvilág Kiadó.)