Betsy, a világ legokosabb kutyája több mint 340 szót ismer fel

A legokosabb kutya nem hivatalos világbajnoki címe Betsy-é, az Ausztriában élő Border-collie-é. A BBC szerdai tudósítása szerint a nyolc éves szuka több mint 340 szót képes felismerni, illetve azok alapján cselekedni. A kutatók szerint Betsy "tudása" vetekszik a főemlős majmok képességeivel.

2010. január 7., 08:31

Gazdája szerint Betsy már tízhetesen képes volt utasításra leülni, és számos tárgyat a nevük elhangzása után felismerni, például a kulcscsomót is úgy hozta kölyökként, hogy a szót hallotta. Betsy rendkívüli képességei az után lettek ismertek, hogy a gazdája jelentkezett a National Geographic magazin felhívására, amelyben intelligens állatokat kerestek kutatási célból - írja a

Magyar Online.

Két kutyát választottak ki a jelentkezők közül a kutatók, Betsy mellett egy másik, ugyancsak border collie-t, és mindkettőjük értelmi teljesítménye felülmúlta az addigi rekorderét, egy Rico nevű, szintén border collie fajtájú kutyáét, amely 200 szóval tartotta csúcsot. Besty-ről először 2008. márciusi számában írt a National Geographic.

A border colliek juhászkutyák, és régóta a legokosabbnak tartott ebek. Betsy azonban messze a csúcstartó köztük azzal, hogy hangról több mint 340 szót képes megérteni. Kétszer elmondják neki az adott szót, és Betsy a szót pontosan társítja az adott tárgyhoz vagy parancshoz. A szakértők szerint Betsy agya egy csecsemőéhez hasonló módon tanul.

Betsy még arra is képes, hogy megfelelést találjon egy kétdimenziós fotó és a között a tárgy között, amit az mutat, és a kép alapján, utasítás nélkül elhozza a tárgyat is. A tesztek során 40 alkalomból 38-szor nem tévedett. Végül még egy a rendkívüli képességeiből. Betsy 15 embert ismer fel, illetve tud azonosítani a nevük alapján